Álmostigris

A márciusi álomember utolsó levelét (esemes) megírta. Persze úgy pötyögte le, hogy ne tűnjön annak, de én tudom, hogy az utolsó üzenet tőle. Még az sem lehet kibúvó neki ez alól, hogy megígérte, "keres, ha e vidéken jár". Persze a legvégén "minden jót kíván az életben..nekem". Mi ez, ha nem az Utolsó Üzenet? Sic itur ad astra? Jó büdös lett a Tejút, "Komám" !

***

Közben meg belecsöppentem a lapba. Még a végén híres leszek. Ye. Jó lesz már több pénzt keresni, mert felkopik a vállam.... helyett az állam. No, de tényleg... felgyorsultak az események a karrierépítésemet illetően. Pedig én csak írok ... Holnap meg mehetek egy eseményre tudósítani. Na, az már nem olyan fantáziadús munka. Vagy mégis? Fantáziák egy objektív szűrőn keresztül. Ez a tudósítás. (?)

***

Ma nem volt áram. Szeretünk azzal példálózni, hogy "Ejnyebejnye, hisz a XXI. században élünk." Én is gondoltam erre. Aztán másként tettem föl a kérdést:

"Mi lenne velünk XXI. század nélkül"?

Minden csak látszat. Tegnap kéz a kézben sétáltam egy lánnyal. Nagyon kedvelem őt. Mindent megbeszélünk, és hamar sikerült megnyílni egymásnak. Érzünk, szenvedünk. Csendben és méltósággal. Mindketten egy harmadikért. Tegnap elértük a Mount Everestet, már, ha a Mount Everest az önsajnálat, és érzelmi megsemmisülés csúcsa lenne. Elküldött üzenetek, és félreérthető, kétértelmű válaszok. A teljes megsemmisülés határán inogva tértem haza. Fejemet vertem a falba, és miközben ismét a feszületre néztem, beötlött, hogy mi az én szánalmas "kis" érzésem Krisztus szenvedéseihez képest. Ekkor elszégyeltem magam, és meghallgattam egy nagyon egyszerű dalt. Tőle...

..de jobb nem lett, ám eszembe jötött egy József Attila vers. Az egyik kedvencem:

"Nem várom már az életet,
vagyok úgy, ahogy lehet.
S ha nem lehet, akkor sehogy,
ha sok a nap, hát soká fogy.
Két szememből a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.
Ha tűz lobog,hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.
Aki megbánt, én nem bántom,
Aki sajnál,nem sajnálom.
Örülhetnek a hadnagyok,
mert én már éhes sem vagyok.
Történt valami énvelem,
de nem halál, s nem türelem.
Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.
Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.
És meghallgattam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,
akárha lent, akárha fönt,
a szegényé csupán a csönd.

A köd, s a csönd sosem ragyog,
én már ködből,s csöndből vagyok.

(J.A - Ködből,csöndből))

Az ország valamennyi lakosa nevében követeljük vissza a Kossuth Rádió szignálját, amelyet mára megszűntettek!

Idén tavasszal igen különleges, és intim kapcsolatom van az eprekkel. Már több mint kettő évtizede rajongunk egymásért, az igaz, de csak most sikerült kellő közelségbe kerülnünk egymással. Szeretem Őket "a la natur" egymagában, úgy hamvas mivoltukban, vagy cukorral mámorba mártani a hegyükkel lefele. Jó mindenhogy. Bámulom a kertben a kis zöld sipkás kölök- epreket, már szőrösödik a talpuk, s lassan pirosra mázolja őket a májusi napfény. Ápolom is őket becsülettel, afféle paraszt böcsülettel. Óvom, simogatom zöldes-sárgás levélkéiket. Ha szomjaznak, kannából öntök rájuk vizet, s vígan lubickolnak. Bár nem mondják, de ilynekor végtelenül boldogok. Érzik, hogy törőnek velük.
A minap a városban jártam, s megleltem távoli Somogyországból érkezett rokonaikat. Vérvörösek voltak az izgalomtól, ahogyan kipakolták őket a tiszta fapultra. Illatoztak fűszeresen, már rendes távolból. Mögöttük hórihorgas ember, szakálla, ha volna kender, de nem volt neki. Bíbelődik velük az ember- mondja kellő alázattal. Ő még tudja, mi a kereskedő Tízparancsolata. Szilaj legény maga, s hajnali 4-kor már az epret szedegeti az asszonnyal, s viszi a veszprémi vásárra, hogy meglegyen a másnapi betevő. Tisztelem Őt, s becsülöm. A munkája gyümölcse beérett. Nekem ízözön, neki kenyér.

Talán nem nagy titok, hogy a szabadidőm nagy részét filmletöltéssel illetve filmnézéssel töltöm...

Akik szeretik a háborús filmeket, azoknak ajánlom a következőt. A film címe: Európa,Európa. A második világháborús sztori egy 16 éves zsidó fiú viszontagságait meséli el, miután fivérével a zsidóüldözések miatt kénytelen elhagyni családját. Szüleit, és nővérét származásuk miatt megölik, maga a srác szolgál a német és az orosz fronton is. Hogy túléli a világháboró vérzivatarát, csakis leleményességének köszönheti. Ez a lelemény nem előre eltervezett, hanem sorsszerű és szívfacsaróan valóságos.
A fronton megismer egy német filozófust, akivel mély barátságot köt, ám hamarosan őt is elveszti, és menekülni kényszerül. Végül zsidóként - a sors által sodorván- beáll a Hitlerjugend-be (!!!), ahol 15-17 éves fiatalokat a legkeményebb nemzetszocialista eszmék alapján készítenek fel a Harmadik Birodalom utolsó nagy megmérettetésére. A film jó példája annak, hogy az ideológiák elfajzottsága és korcsulása milyen veszélyeket rejt mindnyájunkra. Legyél bármilyen, élj bárhol, az a fontos, hogy EMBER vagy. Méltó az életre, méltó arra, hogy jogot formálj a szabadságra, és a szuverenitásra. A többi csak elítélet és prekoncepió. Lett légyen szó ilyen meg olyan eszmékről.


Salomon Perel szerepében Marco Hofschneider

A port.hu ajánlója a filmről:
"Ki vagy? Magad választod a sorsodat, vagy valami abszurd fordulat határozza meg az életed folyását?" Erre a kérdésre keres választ a többek között Arany Glóbusz-díjjal is kitüntetett film, felelevenítve Salomon Perel igaz történetét. A lengyel-orosz származású zsidó fiú a történelem viharában csak úgy maradhat életben, ha állandóan megváltoztatja identitását. Amikor családjának menekülnie kell Németországból, egy orosz árvaházban "pionyír" lesz belőle. Innen német fogságba kerül, ahol - árja árvaként - hős gyanánt tisztelik és szeretik a német tisztek. A fiút jutalmul felveszik a Hitlerjugend tagjai közé, ahol beleszeret egy náci lányba..."

(Ha esetleg valakit érdekel szívesen segítek a film letöltésében. Bármelyik fájlmegosztón könnyedén le lehet tölteni, még magyar felirat is van hozzá itt> www.opensubtitles.org)

Telnek- múlnak a napok. Ez a hét egész jóra sikeredett (eddig). Hétfőn (Te)küldtél nekem sajátkezűleg írott verseket, amelyek valóban "önmagukért beszélnek". (Ahogy Te fogalmaztál, csöppet sem szerényen)
Ezek jó versek, egyáltalán nem dilettánsak, és nem erőltett egy gondolatod sem. Minden a helyén van bennük. Orbán János Dénes verseihez tudom őket hasonlítani. Van bennük némi "Rimbaud-os" pajzánság, és dekadencia is. Ezek a tulajdonságok aztán keverednek, és bohón törnek fel belőled. Érdemes ezekről a gondolatviharokról beszélnünk a következő találkozásunk alkalmával, és érdemes az okokat is felárni, amelyek Benned csapódnak le, egy-egy téma kapcsán. Biztos vagyok benne, ha Faludy György ma élne, akkor nem hezitálna műveid kapcsán, s kapcsolatait felhasználva azonnal keresne egy kiadót... talán még az enyéimből is szemezgetne párat ...

Na, és ott van az a lány. Milyen jó Vele beszélgetni. Hosszú idő után végre azt érzem,hogy valaki nem csak meghallgat, hanem átérzi, amit mondok neki. Nagy különbség. Ő ilyen. Valószínűleg jó barátok leszünk. Szerkesztőségbéli élményeink is csak összekovácsolnak. Tegnap is ott voltunk, s láss csodát kisebb feladatot kaptunk. Írhattunk rövid hírt, amely megjelent a mai megyei újságban. Több mint ötvenezren olvassák. Annyira jó érzés ... csak erőt kérek a Jóistentől, és motivációt a világtól, hogy jól alakuljon, bár a "nyomulás" nem az én műfajom.

S volt még találkozó is a héten. (Nem randi) Huszonegy éves és rendkívül érzékeny ember. Jót sétáltunk, megnéztük a várost egy hegyoldalról. Körbevett minket, szép volt, és nehezen feledhető. (Célom, hogy elviszem "Fiktív leveles - verselő- barátomat" is ide, s viszünk egy üveg harmatos ízű bort...) Persze mi másról lehetett volna szó akkor és ott, mint magunkról és a világ viszonyáról. Elfogadásról, és jövőről. Olyannyira beleményedtünk a diskurzusba, hogy majdnem lekéstem az utolsó buszt. Újból találkozunk egy nap, biztos vagyok benne ...

S ezen bejegyzés utórezgéseként engedjetek meg egy Zorán dalt. A mai napig kedvelem, és nagyra tartom őt. Hat éve hallgattam őt nagyon sokat, manapság kissé háttérbe szorult. Szerda este meghallottam ezt a dalt az egyik kereskedelmi rádióállomáson, s rögtön beleszerettem.

... miután láttam magát a klippet is (lsd fönt) elgondolkodtam azon, hogy az a kislány, aki a végén a fényben áll, már legalább "huszoniksz" éves. S mit látott az országból, ahol született? Milyen országban él? Acsarkodnak, viaskodnak, maholnap ezeréves értékeket szórnak a kukába. Milyen lehet ma az a kislány? Hol és hogyan él? Mit gondol a "múltról", mit gondol az 1956-os magyar forradalomról? S mit gondol azokról a jelenlegi vezetőkről, akiknek a "múlt" szégyenfoltként remeg a szívükben? S miért van az, hogy a magyar emberek többségének még mindig fáj ... a Múlt. Miért nem mondják ma ki 15 millióan, hogy "Ahogy volt, úgy volt" ?

Ma a költészet napja van. Ez nem mellékes. Az Élet és Irodalom c. hetilap mégsem emlékezik meg erről a nemes eseményről. Ez normális dolog?

Ő is ír verseket, aztán gitáron zenésíti meg őket. Szerintem ez fantasztikus. Egy darab belőle. Bár hallhatnám egyszer játszani, csodálatos volna. Körbevennének a gondolatai, s én csak nézném-nézném, ahogy pengeti a hangszerét. Mellesleg ma van a születésnapja! Pont ma.
Egész héten azon jártattam az agyam, hogy hogyan okozzak neki örömet ezen alkalomból. Volt,hogy éjszakába nyúlóan jártak az agykerekeim. Elterveztem, hogy leugrom a tőlem 80 km-re lévő városba (ahol lakik) kocsival, vagy busszal. Miután leértem, spontán bejelentem, hogy itt vagyok, és torta is van nálam. Aztán rájöttem, hogy ötletnek nem mindennapi, ám realitásérzékem nulla, hiszen mi történik, ha éppen nincs a városban, mert suilban van a közeli kisvárosban... vagy más miatt nincs módja eljönni.
Maradok hát a telefonhívásnál. Őszintén, és kedvesen. Ha örül nekem, azt úgyis meghallom a hangján, ha meg nem, akkor diplomatikusan lekezel, és pont. Nincs vesztenivalóm, s talán az is észrevehető lesz neki, hogy nem felejtem el, még a 21. születésnapján sem...

Isten éltessen!