Álmostigris

Az '56-os októberi forradalmi események az egyetemisták követeléseivel kezdődtek. Huszonharmadika előtt egy héttel Szegeden megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, (MEFESZ) amely tizenhat pontba gyűjtötte követeléseit. Először leginkább az oktatásra vonatkozó reformkövetelések hangzottak el gyűléseiken, majd szépen lassacskán aktuálpolitikai színezetet öltöttek.
Így például szorgalmazták a kötelező orosz nyelvtanulás megszűntetését, és más nyelvek választhatóságát. 1956. október 22-én délutántól késő estébe nyúlóan a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói diákgyűlést tartottak, ahol maguk is megfogalmazták saját kívánalmaikat. Egyhangúan elhatározták,hogy másnapra városszerte közzéteszik pontjaik tartalmát, hogy követeléseiket meghallják. 23-án kora délutánra pedig felvonulást szerveztek a nyáron történt, vérbefojtott lengyel munkásdemonstrációval szolidaritást vállalva. Nagy bátorság kellett ehhez, a korhadó Rákosi-rezsim megfélemlítése közepette.
A tüntetést másnap a belügy betiltotta,majd újra engedélyezte, s százak, majd ezrek, 23-án estére tízezrek követelték a szabadságot... így indult. El ne felejtsétek! Ne szaladjuk azonban előre.
Maradjunk ezerkilencszázötvenhat október huszonkettedikénél, s a Műszaki egyetem diákgyűlésénél. Mióta lehetséges, minden évben megemlékeznek erről a diákgyűlésről. Így volt ez idén is. Jómagam televízión keresztül követtem az eseményeket, s meg kell mondjam idén először éreztem azt,hogy magára találtak a szónokok, a versmondók. Összeállt, csöppet sem demagóg, s aktuálpolitikai allűröktől sem mentes (ez nem baj!) ünnepi megemlékezés. Felszólalásával Sólyom László,köztársasági elnök megemelte kalapját az elmúlt ötvenhárom év előtt. Retorikailag nem volt ugyan komponált szöveg, ám épp spontaneitása adta meg lendületét, s mondanivalójának feszességét. A teljesség igénye nélkül, és nem szószerint idézve kiragadok pár fontos gondolatot Sólyom beszédéből: Nem lehet egyszerre folytonosságot vállalni "ötvenhattal" és a rendszerváltozás előtti rezsimmel; a hazugság ellen küzdött akkor az ország, és visszanyerte méltóságát a harcokban. Óhatatlan áthallások voltak a köztársasági elnök beszédében, amikor felhozta az őszödi beszédet, '56 mai üzenetét, valamint az igazság - hazugság ellentét. Ez is fontos volt mondandójában, ám ami a leginkább szívbemarkoló volt, az a fiatalsághoz intézett pár mondata: Most rajtatok áll,hogy mit kezdtek ezzel az örökséggel, nektek kell továbbvinni, hiszen 20 éves a harmadi köztársaság. Figyelemfelkeltés volt ez a javából, mint ahogy az is, hogy nem lehet, sőt nem szabad száműzni a politikát az egyetem falai közül, hiszen az új generációnak kell azt alakítani, az alábbi sorokat nem feledve:

Tamási Lajos: Piros vér a pesti utcán


Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.

Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.

Zászlóink föl, ujjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!

Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?

Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?

Kire lövettek összebújva
ti, megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.

S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások,ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyulöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él.
hogy úgy született a szabadság
hogy pesti utcán hullt a vér.