TIGRIS

A következő történethez ajánlott dal > itt

Hirtelen feltűnt történetem két alakja a belváros ólom köddel megült, szürke utcáján. Ugyanis sétám során hangos,portugál csacsogásra lettem figyelmes az éjszakai hideg ködben. Ők jöttek. Egy 1.85 magas vékony srác, és egy nála alacsonyabb, kedves lány alakja körvonalazódott. Tudtam, hogy hol lakik kettejük közül az,akiről most szó lesz, hiszen már előtte megbeszéltük,mint ahogyan azt is,hogy ha ráér,és elvál tőle, akkor a lakásán megiszunk egy teát. Titokban követtem őket tisztes távolból, majd hirtelen szemem elől vesztettem őket. Egyik hazakísérte a másikat, gondoltam, de utána visszajön,hazajön, s talán még találkozhatunk. Végre,először, ahogy azt a végletekig utált tömeg-társkeresőn megbeszéltük. Aztán csörög a telefonom, és tört magyarsággal megszólal a Brazil: "Szia!"
Én mondom erre: "Szia, itt vagyok tőled 20 méterre" S még épp hallottam, hogy becsukódik mögötte az amúgy emeletes ház kapuja. "Tessék,ki? Nem értem!"-mondja ő, mondom: "én vagyok, tudod, megbeszéltük!" "Ja, igen,de jó,hogy itt vagy, de nem értelek, tudod a violinkulcs hangja miatt, amit egész nap hallgatok, rezeg a fülem, tessék,mit mondtál?" -folytatja ez a szép Brazil.Nem értjük egymást,így egymástól 10-20 méterre a ködben, rohanok a buszra, este fél 11,ez az utolsó járat, ha lekésem nincs hol aludnom. Sűrű bocsánatkérés a másiktól...

Ő az, szép,kiejthetetlen névvel. Egyenesen Brazíliából. Zenét tanul, itt az Isten háta mögött, s mint kiderül már ott is járt pár éve,ahol lakom. Kirándultak. Egy dél-amerikai zenész.

Nem hagy nyugodni, de ő sem nyugszik. Ír ugyan,üzen,de komótosan, úgy ahogy egy Úrhoz illik. Aztán végre megtaláljuk egymást, másnap este. Kész, meghaltam, ez a mosoly csak a Paradicsomban létezik. Felmegyünk, hosszasan kérdezek. Kissé félénk,de látszik,hogy intelligens, s meg van a váleménye mindenről. Mondja is,hogy kicsit nehezen nyílik meg, ne vegyem zokon, s én közben elvesztem a tüzesen barna, csillogó szemeiben, haja mint az ében, nem ez nem snassz fekete, ez ében fekete, és csillog. Ilyen csak a mesében van, mert úgy érzem én is egy mese részese lettem. Ismét indul a busz, nehéz az elválás,hiszen csak fél óráig tartott az első találkozó.

"Pedig ez nehéz nyelv,nem, mármint a magyar?"- mondja tegnap este, második találkozónk alkalmával a Brazil,s jön az utolérhetetlenül szép mosolya. Mondom: igen az, s te nagyon jól beszéled. Erre ő remegő hangon: "Te is". S újra angyali mosoly....Elolvadtam. Ilyet még nem mondtak nekem, hogy szépen beszélem az anyanyelvem. Meg sem lepődtem azon,hogy ugyanazokat a filmeket szeretjük,többnyire közös a zenei ízlésünk,s mindketten szeretünk/szeretnén utazni.

Késő este, tíz perc van az utolsó busz indulásáig,amely hazaröpít, a szokásos monoton, hétköznapi rend szerint. Már előre sír a lelkem,hogy fél óra után itt kell hagynom. Eszembe nem jutna nála aludni, hiszen még korai, s odahaza is aggódnak. Ha nem vagyok otthon este 11-re, dühöngenek, pedig nem vagyok már 18, s munkából megyek.
Hirtelen fölállok a fotelből, a háta mögé kerülök, rámnéz lentről, én állok fölötte, s már érzem,hogy...
Megcsókoljuk egymást. Remegünk, eláreszt minket a jól ismert tüzes bizsergés...

Bezárkózunk a lakásba, a busz elmegy, s lehuppanunk az ágyra. Egymást cirógatjuk, s megnyílunk.
Mesél, mesélek, mesél,mesélek... Sokat.
Aztán sor kerül arra,ami talán még korai volt,felfedezzük egymás testét, gyengéden, és szeretettel. Kicsit feszült vagyok,ezért nem minden úgy működik,ahogy azt elterveztem, de sebaj. Fáj ugyan kicsit,hogy ilyen gyorsan megtörtént "az".
Éjjel semmit sem alszom,kicsi az ágy,hideg a fal, ő édesen,halkan szuszog mellettem. Illata édes gyümölcs, haja rövid fürtökben vele együtt lélegzik, s cirógatom álmában, s láss csodát, erre abbamarad a szuszékolás, még vigyorint is egyet álmában. Álmában...? Hideg volt az ébredés, de könnyű, s melegséggel teli a szívem.