Skip navigation.

Álmostigris

(Fotó) gondolatai

'89

Emlékszem a nyolcvanas évek végén kisgyerekként a nagypapánál nyaraltam. Többször is. Emlékezetes maradt 1989 nyara. Azóta nagypapa eltávozott közülünk; Isten nyugosztalja.
Akkoriban is öreguras volt már, és nagyon duhaj. Élettársával élt egy kis zalai faluban, miután elhagyta feleségét. Afféle "cigánymódi" volt ez, mégis szilárd, és boldog állapot. Sok mindenre megtanított az Öreg. Leginkább az emberek tiszteletére, és a természet szeretetére. Sokat sétáltunk a környező mezőkön a hajnali órkban. Ezek a séták kitörölhetetlen, édes emlékekként égtek bele egy kisgyerek lelkébe. Szinte ma is látom azt a végtelen, harmattól csillogó mezőt, amelyet meg-megvilágítottak a pirkadat első napsugarai. Olyan távoli, s mégis ha becsukom a szemem, újra meg újra átélem.
Volt ott egy srác is,aki 17 éves volt 1989 nyarán. Felnéztem rá. Lestem minden mozdulatát, szavát. Én voltam a kis pisis, Ő a nagyfiú. Örültem, ha együtt lehettünk, boldoggá tett. Nagyon jó barátokká váltunk azon a nyáron, szinte mindenhová magával vitt. Felnőtt fejjel már nem is értem, hogy miért barátkozott velem, persze különbözőek vagyunk, ám engem lehet, hogy idegesített volna egy kissrác... mindig is türelmetlen voltam.
Egyik nyári nap késő délutánján elmentünk túrázni. Utunk egy hatalmas erdőn keresztül vezetett. Visszaemlékezve óriási bozótos jut eszembe, hatalmasra nőtt fákkal. Nem a sima értelemben vett erdő volt ez, hanem valami más. Valami óriási nagy sötét dzsungel, amelyben Ő ment elöl, s mutatta az utat. Vigyázott rám. Én mögötte, 5-10 méterre lemaradozva bukdácsoltam utána. Egy kihívás volt mindig mellette maradni az akadályok miatt, talán ez volt annyira csodálatos ebben a kirándulásban. Aztán egy nagy rétre értünk. A többi emlék már homályos.
Az utóbbi napokban sokat gondolkozom rajta. Ő most 36 éves. Elrepült az idő, s magam sem vagyok már fiatal. Ha tehetném visszapörgetném az idő vaskerekét, és megköszönném neki azt a csodálatos nyarat.


Ne tudja, ne értse meg senki, hogy miért...?Szülinapos költő

Write a comment

Comment
(BBcode and HTML is turned off for anonymous user comments.)

Please type this security code : 464fd9

Smilies

January 2009
M T W T F S S
December 2008February 2009
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31