TIGRIS

Mai ajánlatunk zenei befolyásoltságra (klikk!)
A korábbi szedett-vedett bejegyzést a tegnapi találkozóról töröltem. Rájöttem,hogy nem elég tartalmas, és méltó az alkalom nagyszerűségéhez. Most,hogy P., blognevén "Warum" elárulta blogcímét,és sikerült őt végigolvasnom, előjöttek az utóbbi hét év közös emlékei. Igen, bíza közel hét éve már,hogy először találkoztunk Budapesten. Szubjektív, érzelmektől sem mentes élménybeszámoló következik:

2004 szeptemberében az utolsó éveimet tapostam az egyetemen,és Óbudán laktam egy albérletben. Természetesen ez idő tájt is a boldogságkeresést hajszoltam,társra akartam lelni. Ez az attrakció hála a fönt felhőn csücsülő Játékmesternek,nem sikerült.Mi lenne,ha egyszer valaki szimplán beadna az Öregnek két altatót, napi rendszerességgel?!

No de vissza kétezer-négybe! Akkoriban (is) elég gyakran randevúzgattam, ifjonti hévvel, teljes erőbedobással. Egy ilyen, szokványos randevún futottam össze P.vel. Egy még viszonylag nyáriasan langyos, szeptember eleji este volt, és a Margitszigeten csücsültünk kettecskén, beszélgetve, s a folyó felszíni csillámaiban gyönyörködtünk.
Jókat csókolóztunk, majd kora éjjel az Árpád-híd budai hídfője vettük az irányt. Célom nem volt P- vel. Csak mentünk,haladtunk az éjszakában,hazafele.Nem,nem akartam ágyba vinni. Céltudatosan biztosan nem, pusztán nem akartam elengedni,mert jól éreztem magam vele. Persze nem hiszem, hogy a másik zsánerei lettünk volna azon az éjjelen, és sokat egyikőnk sem beszélt, ám mégis jól megértettük egymást. Legalábbis magam így éreztem, s így érzem a mai napig. Még arra is emlékszem,hogy az albérlet felé tartva, amely jó fél-háromnegyed órányi járásra volt a Margitszigettől, az Árpád- hídfőhöz érvén eleredt a hűs, kora őszi záporeső, és az égi áldás elől, híd alatti betonhengerben húztuk meg magunkat,kissé elázva. Miután felértünk a lakásra, nagyon jól éreztük magunkat. Mai szemmel mindketten csak mosolygunk rajta. Talán másnap reggel még a buszmegállóba is elkísérhettelek, de erre már nem emlékszem biztosan. Az ősz folyamán találkozgattunk,s ha jól emlékszem még moziba is mentünk,igaz nem ketten,hanem harmadmagunkkal.
Egy jópofa, intellektuális, és velem sok mindenben azonos nézeteket valló melegszívű embert ismertem meg akkor P. személyében.
Akkor is és később is azt mondogattam neki,hogy nem tudok,nem tudtam neki sohasem hazudni. Egyszerűen nem ment, talán azért sem,mert ő mindig meghallgatott,és nem kellett neki semmiben sem falaznom. Talán ezért sem "húztam az agyát",mint azután sok-sok "áldozatomnak". Nyíltan,kerek perec, egy októberi délután közöltem vele az albérlet konyhájában,hogy részemről nem ő az,akit magam mellé hosszabb távon elképzeltem. S ő,ez a drága gyermek, pókerarccal hallgatott végig. Nem ugrott nekem, nem rendezett jelenetet. Csendes belenyugvással fogadta a szakítás tényét,mondhatnók úriember módjára viselkedett.
Aztán múltak a hónapok. Emlékszem 2004 novemberében már új srác után kajtattam,ám közben P.vel folyamatosan megmaradt a kapcsolatunk. Összebarátkozott egy kedves lány lakótársammal is. S most hogy írok,ömlenek az emlékek. Emlékszel még arra,hogy 2004 év végén a budaörsi postaelosztóban nyomtuk az ipart hárman? Én,Te, és R. Diákmunkában leveleket,csomagokat,miegymást válogattunk éjszaka. Ma is emlékszem az egyik késő esti indulásunkra. Közös busz vitt ki bennünket Budaörsre, amely a Keleti Pályaudvartól indult.
Majd jöttek az úgynevezett "Dido depress party-k". Mi neveztük így el a képzelt,közös Dido lemezhallgatásokat. Ha jól emlékszem élőben,közösen sosem hallgattunk (eddig) egy dalt sem az énekesnőtől. Persze ma már máshogy állunk a kis melankólikus Dido-hoz is,s talán kevesebb depressziós időszakot élünk meg.
A hónapok folyamán sok sms-t váltottunk egymással, s egy alkalommal amikor feljöttél az albérletbe, talán 2005 elején lehetett,elfogyasztottunk egy üveg bort ketten. Bensőséges, meghitt éjszaka volt. 2005 szeptemberében születésnapomra megírtad nekem Dido két albumát, és rezzenéstelen arccal nyújtottad át. Ha tudnád, milyen boldogan vettem át!! Persze bizonyára ez rajtam sem látszódott.

Aztán megint mentünk a saját kis dolgunk után, hetekig a másik felé sem néztünk, de mégsem epedtünk el a másik hiányától. Egy fura, de annál mélyebb barátság kezdete volt a következő időszak.
Én időközben hazaköltöztem,otthagytam Pestet. Dolgozni kezdtem itthon. Te ott, én itt. Pár száz kilométer választott el bennünket. Hetente,volt hogy csak pár havonta váltottunk üzenetet. Talán vártam is ezeket az üzeneteket, magyarán sosem volt teher,mindig örültem a jelentkezésednek.

Rájöttem, hogy, bár furán hangozhat, de mi céltalanságunkban lettünk a másik számára titokzatosak,s fontosak. Talán a másik szenvedése kicsit erőt adott,erőt ad a mai napig... No,meg a szarkazmus, meg az irónia.

Az őszödi ősz forradalmának ötvenedik évfordulóján nagyjából egy órás eltéréssel futottunk a rendőrkopók elől Pesten. Könnygázt nagyjából hasonló mértékben szívhattunk. Te sikeresen elfutottál, nekem másfél óra Deák téri "zárka" jutott ötvenedmagammal.

Elteltek az évek ...
Egy 2007 márciusi bejegyzésedben azt írtad,hogy akkor lejöttél a városba,hozzám. Erre a találkozásra konkrétan nem emlékszem,de bizonyára a jól megszokott kis pincevendéglőkben fogyasztottunk...
Talán 2006 vagy 2007 nyara lehetett,amikor meglátogattalak pesti lakásodon. Meleg, nyári idő volt. A város izzott a szmogtól,és az embereken alig volt ruha. Egy kis közértben vettél pár doboz sört,és felmentünk hozzád. Nevetgéltünk,dumáltunk,és legurítottunk 1-2 sört fejenként,majd este hazajöttem. Vajon miről beszélgethettünk? Emlékképek: Zsúfolt konyha, bicaj a nappaliban, magas emeleti lakás...
S eltelt újabb két év. Átalában a Duna-parti naplementékről írtál nekem sms-eket, de hányat! "Itt ülök egy doboz sörrel a kezemben,de jó lenne ha itt lennél..." típusúakat. Vagy éppen a borosüveg mellől hiányoztam. : D
Egyik, bizonyára nagyobb bicajtúrád alkalmával a hortobágyi kilenclyukú mellől írtál szintén naplementés sms-t.
Ha tudnád, mennyire ott lettem volna!
2009-ben megint lelátogattál a városba. Szó volt jóbarátokról, munkahelyről, bicajtúrákról. Mégsem láttalak boldognak,mintahogy a tegnap immáron harmadik, lassan hagyománnyá váló kétévente megrendezett közös találkozónkkon sem.
Közösen állapodtunk meg abban,hogy ezentúl többször fogjuk látni egymást. Ámen!

S akkor a tegnapról:
Délután négyre ért le P. barátunk a városba,s este hétig terveztünk. Látván,hogy egymás társaságában milyen gyorsan telik az idő,gyorsan fél kilenc lett elválásunk új időpontja. Nyolc körül pedig már a helyi szállodának telefonáltam,hogy mennyi a szállás,mert "itt rekedt" P. barátom,s kell egy hely. Közben jót ettünk,és este tízig fejenként lecsúszott vagy másfél liter olaszrizling, két decis kiszerelésben. időközben Cseh Tamás dalok,és Kárpátia ,s némi nyolcvanas évekbeli magyar rock szólt,amely tökéletesen illett a hangulathoz.

Közös megállapításaink "Warum" barátommal az estéről: jól éreztük magunkat; nem két évente kellene találkozunk,hanem sokkal gyakrabban;egyikőnknek sincs meg még a diplomája; életünk végét, s így öregkorunkat netán egy közös, erdőszéli házikóban kívánjuk eltölteni,távol a civilizációtól,egy szőlőhegyen. Persze az esély nagy rá,hogy két nap után valamelyikőnk kinyírná a másikat, mert nem bírná a képét ... Kérdés, hogy a jó Öreg odafönn mit gondol erről,lógatva a lábát a felhőről... Ki tudja? Talán félig raszta, vagy szkinhed? F*ck.