Wednesday, August 3, 2011 7:43:07 AM
http://drakula456.blogspot.com/
Többet ide már nem írok a 2 linken lehet továbbra is követni az eseményeket!
Wednesday, August 3, 2011 7:43:07 AM
Saturday, July 30, 2011 8:27:59 AM
Bevezetés
Habár manapság a médialejátszók uralkodnak a piacon, mégis viszonylag sokan építenek házimozi PC-t.
A HTPC-k (Home-Teather Personal Computer) néhány évvel ezelőtt voltak igazán a csúcson. Azóta némileg csökkent a népszerűségük, ami a rengeteg új technológiának, de leginkább a médialejátszók fénysebességgel történő elterjedésének köszönhető. Ettől függetlenül a fogalom egyáltalán nem halt ki, sőt igen sokan mind a mai napig vásárolnak komplett gépeket, vagy állítanak össze saját konfigurációkat.

Ez nem véletlen, hiszen ebben az esetben a multimédiára kihegyezett gépünket az utolsó csavarig magunk alakíthatjuk ki és így az pontosan olyan lesz, amire szükségünk van. Ezt a fajta szabadságot csak a HTPC-k nyújtják, ezért a következő oldalakon tanácsokat adunk a megépítésükhöz.
Csak stílusosan
A mai modern számítógépek egyre változatosabb formában látnak napvilágot, amelyek között van néhány igen szemet gyönyörködtető példány is, ám ezeket mégis igen érdekes látvány egy házimozi-rendszerhez csatlakoztatni – főleg a nappalink közepén. Itt jönnek képbe a HTPC-k, amelyeket kifejezetten úgy terveztek, hogy tökéletesen passzoljanak az erősítő- és egyéb rackek által épített központba, belesimulva ezzel a környezetbe.

A Thermaltake stílusos háza remekül mutat egy modern nappaliban
Egy HTPC szinte minden fontosabb egységet kivált – nincs szükség külön CD-, DVD-, Blu-ray- vagy egyéb médialejátszóra. Egy ilyen eszköz önmagában megszemélyesíti a digitális médiakönyvtárunkat, miközben a hálózaton keresztül képes kommunikálni minden egyéb kütyünkkel és gépünkkel. Mivel egy „hétköznapi” PC-ről van szó, így az online szolgáltatásokat valószínűleg szükségtelen is különösebben részletezni. Így 2011-ben még egy fontos dologgal számolnunk kell, méghozzá a 3D-vel: a továbbiakban erre is ki fogunk térni, mivel egyre több térhatású anyagot kínáló szolgáltatás érhető el akár az interneten, akár Blu-ray lemezeken.
A részegységek
Természetesen az összes fontos részegységet végig fogjuk venni, de mielőtt így tennénk, egy kis technológiai ismertetőt nyújtunk. Alapvetően hibás az a feltételezés, miszerint a processzor egymagában a gép lelke, ám jelen esetben azt kell, hogy mondjuk, ez mégis igaz. Mindez az Intelnek köszönhető, méghozzá egészen konkrétan a Sandy Bridge platformjuknak, amelyben a processzor mellé integráltak egy grafikus vezérlőt – a Westmere architektúrához hasonlóan –, ám most egy fokkal erősebb megoldás képében. Ez játékokra még mindig elég kevés, de a videós képességei több mint elegendők.

Az alacsony fogyasztással és hőtermeléssel rendelkező Intel Core i3-2100 nem igényel hatalmas hűtést
A konfigurációnkban ajánlott Core i3-2100, kétmagos, 3.1 GHz-s processzora támogatja az Intel HyperThreading-technológiát, amely által a két fizikai mag 4 szálon képes adatokat feldolgozni. Mivel ez az egyik leggyengébb Sandy Bridge processzor, így a maximális fogyasztása is igen alacsony a maga 65 wattjával. Nem kell megijedni attól, hogy a leggyengébbnek tituláltuk a hardvert – egy HTPC esetén ez a teljesítmény bőven elegendő. Valamivel olcsóbban lehet kapni a 2100T jelzésű, 35 wattot fogyasztó egységet, ám ennek az órajele már csak 2.5 GHz, ami gondokat okozhat, így amennyiben tehetjük, inkább maradjunk az előbbinél.
Visszatérve a grafikus vezérlőre, a legfontosabb újdonság az immáron teljes körű hardveres videogyorsítás bevezetése, amelybe a dekódolást és az encode-olást is bele kell érteni. Többek között olyan kódolásokat támogatnak, mint a Microsoft VC-1, az MPEG-2 vagy a H.264. Ennek eredményeképpen a vezérlő tökéletesen lejátssza a Blu-ray videókat anélkül, hogy maga a processzor akár a kisujját is megmozdította volna. Ezenfelül olyan szolgáltatásokat érhetünk el az Intel megoldása által, mint a picture-in-picture (kép-a-képben), vagy a HDMI 1.4 támogatása. Utóbbi már csak azért is nagyon fontos, mivel ezen interface segítségével továbbíthatunk 3D-s tartalmakat az ezzel kompatibilis tévékészülékünkbe.
Alaplap, CPU…
Következő komponensünk az alaplap, amely mindenképpen microATX méretű kell, hogy legyen, különben gondjaink adódhatnak az elrendezést illetően. A másik fontos kritérium, hogy legyenek rajta videokimenetek, különben nem tudjuk kiaknázni a Sandy Bridge processzorokban megbújó grafikus vezérlőt. Ez a leírás leginkább egy H67 chipsetes alaplapra illik (esetleg egy Z68-asra, ám az még csak most kerül fel a boltok polcaira), így mi a voksunkat az ASUS P8H67-M EVO mellé tettük le.

Az ASUS P8H67-M EVO minden házimozizásra vágyó igényét kielégíti
Memóriák tekintetében nincs sok kritérium, ha egy HTPC-t építünk, talán csak annyi, hogy a feszültségük minél kisebb legyen, az alacsony fogyasztás és a minimális hőtermelés érdekében. A Kingston HyperX LoVóra pontosan illik ez a leírás.
A processzor mellett a másik kardinális kérdés a ház, mivel itt speciálisan erre a célra és méretre kialakított példányokat kell keresnünk. A Thermaltake már régóta ismert az ilyen megoldásairól, így bátran választottuk a VF7000BNSD jelzésű terméküket.

Enermax Eco80 Plus
Mivel nem szeretnénk, hogy a gépünk hangos legyen – hacsak nem tartjuk romantikusnak filmnézés közben a zúgó ventilátorok süvítő hangját –, érdemes vagy egy passzív, vagy egy nagy lapátokkal rendelkező, és rendkívül alacsony fordulatszámon üzemelő ventilátorral ellátott tápot beszerezni. Mivel a passzív változatok igen drágák – valahol 30 000 forint magasságában kezdődnek –, így inkább utóbbit javasoljuk. Egy Enermax ECO80+ 400 watt teljesítményét tekintve bőven elegendő, arról már nem is beszélve, hogy hangja gyakorlatilag nincs is, a 80 Plus minősítés meglétéről már nem is beszélve.
Hasonló szempontokat kell a processzorhűtőnél is figyelembe venni. Mivel jelen esetben nem kell számítani túl nagy terhelésre, ezáltal hőtermelésre, inkább a minél kompaktabb kialakításra, és a minimális zajtermelésre fókuszáljunk. A Silverstone NT07-nek nemcsak a hangereje, hanem az ára és az alacsony profilú kialakítása is kedvező.

Kis fogyasztás, halk működés: amilyennek egy HTPC-merevlemeznek lennie kell
A merevlemezek kiválasztása talán a legegyszerűbb, mivel igen sok energiatakarékos megoldással van tele a piac. A Western Digital Green szériája több mint megfelelő, hiszen szinte akármekkora méretben elérhető. Mivel egy multimédia gépbe fogjuk szerelni, ezért most egy 2 TB-os példányt szereztünk be. Természetesen egy optikai meghajtóra is szükségünk lesz, méghozzá egy Blu-Ray kombóra. Az LG CH10LS20 tökéletesen megfelel a lemezek olvasására, de ha kedvünk tartja, néhány dolgot ki is menthetünk DVD-lemezekre.
Végül, de nem utolsósorban egy operációs rendszerre is szükségünk lesz, név szerint a Windows 7 Home Premium 64 bites kiadására, amelyre telepíteni fogunk egy CyberLink PowerDVD 10 Ultra 3D-t, ami tesztjeink során tökéletesen alkalmas volt a térhatású tartalmak 3D-s HDTV felé való közvetítésére.
Tippek az építéshez
Minden számítógépet más megépíteni, így itt is vannak apró okosságok, amelyekkel egyszerűbbé tehetjük a munkánkat. Bár ez a ház elrendezésétől függ, de az összeszerelést mindig kezdjük a táppal, mivel kábeleit így könnyebb elrendezni – ezután következhet az alaplap. Használjunk L alakú csatlakozóval ellátott SATA-adatkábeleket, és először ezeket dugjuk rá az alaplapra, ugyanis sok esetben azt a részt, ahol a csatlakozók vannak, a merevlemezek takarni fogják.
A tárolóinkat szinte az összes HTPC-házban úgynevezett bölcsőkben tudjuk elhelyezni, ami nagyban megkönnyíti az összeszerelést. Húzzuk ki ezeket a rekeszeket, csavarozzuk be a lemezeket, majd a ház elrendezésének függvényében vagy először csatlakoztassuk a táp és az adatkábelt, aztán toljuk vissza a helyére, vagy csak utólag foglalkozzunk az említett vezetékekkel. A mi esetünkben elég volt utólag, ám ezt is háza válogatja, hogy mi módon kényelmesebb.

A Blu-ray olvasó elengedhetetlen egy fullextrás multimédia-centerben
Amennyiben más házat/optikai meghajtót választunk, vizsgáljuk meg tüzetesen az utóbbin a gomb elhelyezkedését, mivel néhány meghajtón olyan gomb található, amely nem működik a HTPC-házak dizájnos „lenyíló” fedelével.
Nemcsak a Sandy Bridge processzorok miatt érdemes LGA1155-ös alaplapot választani, hanem a könnyen kezelhető EFI miatt is, amely a mára már régimódinak mondható BIOS utódja. Itt az egérrel navigálva könnyedén testre szabhatjuk az energiatakarékos módokat, illetve a hűtők fordulatszámát, hogy gépük minél alacsonyabb hő- és zajtermeléssel üzemeljen.
Figyeljünk, hogy mindig a lehető legújabb Intel videokártya-driverrel rendelkezzünk, mivel erre szükségünk lesz a zökkenőmentes 3D-videolejátszáshoz. A mellékelt lemezen található driver sohasem friss, és nem tartalmazza a 3D-támogatást; a legutolsó verziókért látogassunk el a gyártó honlapjára.
A HDMI-csatlakozó teljes mértékben támogatja a HD-hangsávokat, így felesleges az optikai és a koaxiális kimenetekkel bíbelődni, már csak azért is, mert utóbbiakon keresztül maximum 768 kbit/mp-es DTS-hangsáv megy át.
Tuner a házban!
Ha set top box jellegű funkciókat is szeretnénk, akkor fel kell ruháznunk a PC-nket egy alkalmas tévétunerrel. Tízezer forintos nagyságrendben is elérhetők olyan DVB-T vevők, amelyek alkalmasak a nem kódolt adások vételére, ennél azért lényegesen drágábbak a hibridek, amelyek rendszerint analóg (PAL) és DVB-T adás vételére alkalmasak, de léteznek szatellites (DVB-S és DVB-S2) változatok is. Kényelmi szempontból elegánsabbak a belső, PCI-Express (esetleg PCI) kártyák, ezekből rendszerint a félmagas változatok kívánatosak a karcsú HTPC-gépházakba.

Egyes új eszközök HDMI-n is összeköthetők a digitális set top boxokkal, ilyen az AVerMedia DarkCrystal HD Capture Station is
Ha mindent formátumot támogat a kiválasztott modell, akkor is ritkaság, hogy CI-kártyaolvasó legyen rajta – erre és egy megfelelő dekóder modulra lesz szükségünk akkor, ha kódolt adásokat szeretnénk rögzíteni. A digitális kábeltévé- (DVB-C) szolgáltatók általában titkosítva adnak, így a CI-aljzat és -dekóder esetükben kötelező. Másik lehetséges út, hogy megtartjuk a HTPC mellett a szolgáltató adta set top boxot is és annak jelét veszi át és igény szerint rögzíti a számítógép. Ma már léteznek HDMI-forrásból „digitalizáló” kártyák, illetve külső egységek is, ezek némelyike a HDCP védett jelet is tolerálja.
Használat közben
Ahogy az látható, az egyik fő szempont gépünk összeállításakor a 3D-tartalmak lejátszási lehetőségének megteremtése volt. Az Intel állítása szerint a Sandy Bridge grafikus vezérlője, és a legfrissebb driver kombója minden 3D képes HDTV-vel kompatibilis, attól függetlenül, hogy az milyen technológiát használ a mélységérzet keltéséhez. Ettől függetlenül a rendszer egyelőre nem szereti a 120 Hz-s, reteszes monitorokat, de ez a jövőben változni fog, amint megjelennek a 120 Hz-t is támogató DisplayPort-szabványok, később, valamikor ez év vége felé.
Visszatérve a tévékhez; a tesztünk során egy 42 hüvelykes, 3D-s Panasonic TX-P42GT30E plazmatelevíziót használtunk, amely, miután telepítettük a legújabb Intel drivert, gyönyörűen jelenítette meg a sztereoszkopikus 3D-mozgóképeket. Olyan filmeket néztünk meg, mint a Jégkorszak 3D, az IMAX Deep Sea 3D vagy például a Disney által kiadott mintavideók. A rendszer tehát jelesen vizsgázott a 3D-teszten, akadásmentes, tökéletes élményt nyújtva.
Egyéb lehetőségek
Persze lehet ezt még tovább fokozni, például távirányítóval, amelyek közül a legegyszerűbb, ha egy USB-s variánst választunk, ám figyeljünk mindenképpen, hogy az eszköz kompatibilis legyen a Windows Media Center alkalmazással. Másik érdekes kérdés lehet a játékok futtatása. Ahogy azt már korábban is említettük, az Intel integrált grafikus vezérlője nem nyújt túlságosan acélos teljesítményt, ha 3D-feldolgozásról van szó, ám egy-két apróbb címmel azért néhanapján el lehet szórakozni. Ha ennél többre vágyunk, szükségünk lesz egy dedikált grafikus kártyára, amely belepasszol a HTPC-házba, viszont kellően halk. A kényelmes, fotelből való vezérléshez egy játékkontrollert is érdemes beszerezni, de egy vezeték nélküli egér és billentyűzet páros sem árt.
Kell ez nekünk?
Akik egy minden igényt kielégítő, maximálisan testre szabható szórakoztatócentrumot szeretnének magukénak tudni, azoknak feltétlenül érdemes belevágniuk egy ilyen speciális gép megépítésébe. Első ránézésre persze csábító egy előre elkészített multimédialejátszó beszerzése, de egyáltalán nem biztos, hogy az minden igényünket úgy fogja kielégíteni, ahogy azt szeretnénk – főleg akkor, ha a hagyományos filmnézés-mozizás témakörnél többet szeretnénk belőle kihozni és egyed megjelenést adnánk multimédia központunknak.
HTPC kontra médialejátszó
Mint látható, elég széles ártartományban építhető igény szerinti méretű, komfortértékű (hűtés, zaj) és teljesítményű multimédiás PC. Kérdés, hogy megéri-e, ha egyszer olcsóbban juthatunk a formátumok széles palettájához alkalmas médialejátszókhoz negyed-ötödáron?

Igényesebb médialejátszók a HTPC-konfigurációkhoz viszonyítva töredékáron hozzáférhetőek
A HTPC természetesen a végső fegyver, hiszen nemcsak hogy minden hang- és videoformátummal elboldogul, de alapvetően egy rendszerint Windows-alapú PC-t jelent, amivel szinte bármit csinálhatunk – lehet letöltőállomás is, távolról használhatjuk a tévétunerét, de még akár dolgozhatnánk is vele, ha úgy tartaná kedvünk. A Windows 7 Premium kiadása már teljességében elviszi hátán a feladatot, hiszen a MediaCentert is tartalmazza, amivel a videolejátszás, zenelejátszás és tévéfelvételek is kezelhetők. Kiindulhatunk egy alap összegből – például 150 000 Ft –, majd továbbfejleszthetjük a gépet stílusosabb billentyűzettel, távirányítóval, mutatóeszközzel, 3D-kompatibilis médialejátszó programmal és ha elég erőteljes alapokra építkeztünk, akkor teljesítménnyel is bírni fogja a gép a sztereoszkópia-mániánkat. A rendszer kábeles, szatellites tunerrel kiegészíthető, gyakorlatilag mindenevő lehet, a mulatság viszont drága lesz, erre jó, ha lélekben felkészülünk.
A médialejátszók és okostévék webes alkalmazásaik révén – például Picasa-, YouTube- és Facebook-kliensek, játékok – kezdenek felzárkózni, legalábbis sok olyan tartalmat kínálnak, amit eddig csak PC-ről érhettünk el. Az évek során egyre javult a teljesítményük, kompatibilitásuk, ráadásul sok modellel még NAS- (FTP- és SAMBA-kiszolgáló, BitTorrent-kliens) funkciók is elláthatók. Egyelőre széles körben még nem elérhetők a 3D-megjelenítésre alkalmas modellek, de 2D-ben az egészet megúszhatjuk 25 000, vagy erőteljesebb, merevlemezes változatban 50 000 forintból. Az extrém, kijelzővel és Blu-ray meghajtóval egybeépített modellek sem érik el a HTPC árszintjét, igaz, a százezres összeget bőven átléphetik.
Ha mindent akarunk, akkor a HTPC az egyetlen lehetőségünk; gyűjtsük a pénzt és koncentráljunk az erőteljes alapokra, mert a 3D elég teljesítményigényes móka. Ugyanakkor, amennyiben csak olyan kütyüre lenne szükség, ami 2D-ben mindent lejátszik, felirattal és hangsávval együtt, akkor maradhatunk a médialejátszóknál, tévévevőt, Wi-Fit és Blu-ray lemezt igényeinknek megfelelően szelektálva.
Wednesday, July 27, 2011 11:02:05 AM
bzs73 csiszolt még egy kicsit az előző verzión és aki egy tökéletesebb verziót akar N8-asán, az máris izzíthatja a Phoenix-et
. A verziószám ne tévesszen meg senkit: az előző v2.0b6 volt, ez az új pedig tényleg v2.0b2
.

Változások:
-Mobile F-Secure eltávolítva
-Microsoft Communicator eltávolítva
-Pro téma hozzáadva
-Képernyőkímélő alapból ki – pulzálás be
-ExtraZoom
-AF engedélyezhető
-Szótárba + Német nyelv (Remélem pár napon belül hasznát veszem
-Nokia pure betűtípus mindenhol
-Office és Adobe visszakerült c-re. Fájlok megnyitása működik. (Nem teljes az aktiválás, de hírek fogadása nem, majd kihagy és kész. Nem kell kamu email cím, és regisztrációra nyomni)
Letöltés INNEN.
Wednesday, July 27, 2011 11:00:04 AM
Néhány napja webes alkalmazás formájában minden HTML5-ös böngészővel rendelkező eszközre elérhető a Nokia Térképek!

Ez azt jelenti, hogy a következő készülékeken használhatjuk: iOS4-et futtató iPhone, iPod touch és iPad, valamint Android 2.2 és Android 2.3-as mobilokon. Egyszerűen csak meg kell nyissuk gyári böngészőjükből a maps.nokia.com oldalt.
Íme egy videó, amin egy iPhone4-en láthatjuk futni a navigációt:
A webes Térképek főbb funkciói: saját hely megtekintése, autós és gyalogos útvonaltervezés, tömegközlekedési útvonalak.
Tuesday, July 26, 2011 12:54:19 PM
Portrait, azaz álló módot varázsolhatunk Nokia N900-asunkra, így nem csak fektetett módban élvezhetjük rajta a főképernyőt.

A módosított Hildon desktop fő tulajdonságai:
-desktop automatikus elfordulás;
-widgetek is elforognak;
-widget-ek helyzete külön-külön tárolódik álló és fektetett üzemmód esetén;
-első váltáskor álló módba valószínűleg be kell állítani a widgetek megfelelő helyét;
-desktop szerkesztésének lehetősége álló módban.
Van két videó is a működésről:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=oc4dup9d4bM
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=CP81TshvC0A
deb fájl letöltés és további infó angolul EBBEN a topikban.
Tuesday, July 26, 2011 12:51:05 PM
A Symbian Annát futtató C7 Astound-ból kibogarászták a Firmware-t, amit Phoenix-szel immár bármely C7-esre rárakhatunk!

Természetesen ezt is csak és kizárólag saját felelősségre csináljuk meg!
Íme angolul a változások:
- Removed all T-Mobile cers and files (now no need to remove rofs3 from flashing)
- Arabic Language added (Ported By Me)
- Arabic , Urdu, Persia Languages for writing added
- Anna Icons added (Ported from X7 But not all icons)
- RKY Theme added With Full Anna icons (By RKY)
- RKY Theme sets as the default theme
- System Video Player Updated to Support subtitles
- Menu reorganized
- Rompatcher+ v3.0 Added to The Core (Now you will have a hacked phone for Ever )
- Rompatcher+ v3.0 AutoStart for cfw (by nicesoni_ash) added
- FileBrowser v4.5.2 added (Recompiled By CoDerUs)
- My Nokia Startup Message Disabled
- 6 Home Screens capabilities, yet you have only one screen after flash or a hard reset.
- When You exit the Camera it will not stay on the Background
- X7 anna effects added
- Speed (Performance) improved
- Vibration on calls sets to (turn off)
- General Profile Renamed To RKY
- Getting landscape unlock screen like E7 addedMivel az ebben a cikkben taglalt Firmware már a harmadik változat, ezért megnézzük a v2 és v3 változásait:
Change Log v2:
- Added more languages for writing: Bulgarian-German-Hungarian-Romanian-Russian-Ukrainian-dutch-french-german-italian-turkish
- Russian, Turkish, German languages added for Full Ui
- Added More Anna Icons (Still not all) (Thanks to gunitcosmin93)
- Speed improvement
- Some bugs fixedChange Log v3:
- Java Bug Fixed
- New Rompatcher v3.1 added
- All previous languages removed, just Arabic and English is available
- System improved
- Speed increased
- [MOD] Make Your Anna Kinetic Scrolling going fast added
… and more
Úgy tűnik, hogy magyar szövegbevitellel is rendelkezik!
Íme egy kis betekintés ebbe a módosított Firmware-be:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=kIwKG7o4bpQ
Ennek a kiadásnak a hivatalos neve: Nokia C7 RM-675 The Legend RKY C7 Anna v3
A kicsomagolt fájlokat szokás szerint bemásoljuk a Products mappába, majd nekiengedjük a Phoenix-et
.
Tuesday, July 26, 2011 12:46:58 PM
Tudjuk, kik alapították, milyen üzleti tranzakciói voltak, belülről is ismerjük az épületeit stb. Ez persze messze nem minden. Következzen tíz olyan tény, amit feltehetően csak kevesen tudnak a keresőóriásról.
Kvízjátékra bátorítjuk olvasóinkat a networkworld.com slideshow-ja alapján. Lássuk, mennyire ismerik a Google-t!
1. Mi az a MentalPlex?
Válasz: A felhasználói lustaságra játszott rá a Google 2000. április 1-jén (!), amikor is bejelentette a Google MentalPlex Search szolgáltatást. Az ismertető szerint, a cég bevetett egy forradalmi technológiát, amely a gondolatolvasást használja fel az interneten való kereséshez. Persze kiderült, csupán egy “bolondok napi” tréfáról van szó, amit több is követett, természetesen mindig április 1-jén.
2. Kit előzött meg a Google, amikor 2007-ben a világ leglátogatottabb weboldala lett?
Válasz: 2007 áprilisában 528 millió egyedi látogató (UU, unique user) kereste fel a Google-t, és ezzel buizony maga mögé utasította a Microsoftot. A redmondi cég ugyanis „csak” 527 millió UU-t mondhatott a magáénak. Azóta változatlanul a Google a világ leglátogatottabb weboldala.
3. Ki épített nyomtatót Legókból? Larry Page vagy Sergey Brin?
Válasz: Larry Page. Larry szerelme a komputerek iránt hatéves korában kezdődött. Legós nyomtatójára persze még várni kellett kicsit: az Ann Arborban töltött diákévek alatt épített Legó kockákból egy tintasugaras nyomtatót.
4. Milyen tíousú volt Larry Page első komputere?
Válasz: Egy nálunk kevéssé ismert típus: Exidy Sorcerer, 2 MHz-es processzor és 8 K RAM volt benne.
5. Hány eves korában érkezett Amerikába Sergey Brin?
Válasz: 1979-ben, 6 éves korában, a szüleivel együtt.
6. Ki volt a tervezője Google ünnepi logóinak?
Válasz: A Google nyitóoldaláról sok minden elmondható, de az, hogy dizájnos lenne, végképép nem. Mindez nem véletlen: Larry Page és Sergey Brin egyszerűen nem igazán voltak otthon a webszerkesztésben, ezért inkább üresen hagyták az oldalt.
A Google „firkák” (doodles) azonban némi színt/bájt kölcsönöznak az oldalnak. Az első firkákat a Google egyik gyakornoka, Dennis Hwang készítette, aki híres emberekről, nemzetközi eseményekről vagy különböző ünnepnapokről emlékezett meg ezen a módon.
7. A Google keresések hány százaléka megy át az I’m feeling lucky gombon?
Válasz: Mindössze 1%-uk. Nem véletlen, hogy megválik tőle a Google. Ebben nem volt szerencsés...
8.. Mi volt az eredeti neve a Google keresőmotorjának?
Válasz: 1996-ban Larry és Sergey, akik a Stanfordon tanulnak számítógép-tudományt, hozzáfognak egy keresőmotor kifejlesztésének, ami a BackRub nevet kapja. Egy évvel később a névváltoztatás mellett döntenek: a befutó a Google lesz. (Ezt a googol szóból kapják, ami egyébként egy olyan számot ír le, amelynél az 1-es után száz darab nulla következik.
9. Hogy hívták a Google első céges kutyáját?
Válasz: Yoshka, aki az operatív ügyekért felelős vezető alelnökkel, Urs Hoelzlével járt be "dolgozni".
10. Ki volt a Google első alkalmazottja?
Válasz: Larry és Sergey első alkalmazottjukként Craig Silversteint veszik fel, aki csoporttársuk a Stanford számítógép-tudományi képzésén.
Tuesday, July 26, 2011 12:43:17 PM
Akadnak dolgok, amelyeket nem igazán lehet tesztelni. Talán ez a Facebook alkalmazás is ilyen.
Egészen morbid Facebook alkalmazásba botlottunk a minap. Az If I Die, a nevéhez híven akkor küldi ki üzenetünket, miután meghaltunk. Halálunk dátumát értelemszerűen nem mi fogjuk a programmal közölni, hanem három olyan ismerősünk, akiket ezzel megbízunk. Ha mindhárman tanúsítják, hogy többé nem vagyunk, a program kiküldi utolsó videós vagy szöveges üzenetünket a Facebookos üzenőfalunkra.
Az üzenetünk elvileg mindaddig titokban marad, amíg el nem jön az a bizonyos nap, így - ahogyan az a videón is látható - nyugodtan kiönthetjük a lelkünket utolsó videós üzenetünkben (ha mégsem, akkor tévedtünk és idő előtt "halálra sérthetünk" számos családtagot és ismerőst). A szöveges megoldás esetén kicsit jobban össze kell szednünk a gondolatainkat, mert maximum 500 karakter áll rendelkezésünkre.
Az If I Die ugyan morbid, de azért szellemes kezdeményezés. Más kérdés, hogy mire meghalunk (amit jó esetben az ember nem szokott annyira sürgetni), lesz-e még Facebook, ahol az üzenetünk megjelenhet.
Tuesday, July 26, 2011 12:40:08 PM
Mi értelme lenne annak, hogy számítógépünkről, egyfajta házi barkácsolású rádióadó jelleggel zenét küldjünk mobiltelefonunkra? Természetesen a helyspórolás!
Mobil eszközeinken, de főleg mobiltelefonjainkon napjainkban már nem csak telefonálunk, hordozható zenelejátszóként is őket használjuk. Metrón ülve, kocogás közben, sőt autóban is. Nem véletlen, hogy minden gyártó telepakolja készülékeit MP3 (sőt OGG) támogatással és a hozzávaló lejátszókkal.
Akár Android, akár iPhone, egy hátránya azonban még mindig van a mobiloknak a hagyományos MP3 lejátszókkal szemben: ez pedig nem más, mint a háttértároló. Egy igazi zenekedvelő nem ritkán több ezer zeneszámot is szeret hordozni a zsebében. Szerencsére van egy szoftver, ami segít abban, hogy a PC-n tárolt zenegyűjteményt „átsugározzuk” a mobilra, ráadásul ingyen. Az eredmény: akár több száz órányi zeneszám, ami nem foglal helyet a mobilon!
A szoftver még béta fázisban van, ez azonban ne tévesszem meg minket: máris felhasználók milliói töltötték le és használják zökkenőmentesen (már több mint 1,4 milliárd zeneszám kering az éterben az alkalmazás segítségével). Az apró (3 MB-os) alkalmazás az Audiogalaxy oldaláról tölthető le, egy ingyenes regisztráció után.
Letöltés után nincs más dolgunk, mint feltelepíteni arra a PC-re, ahol zenegyűjteményünk található. Ez lehet az iTunes-ben, Winamp alatt kategorizálva, vagy „össze-vissza” a merevlemezen. Teljesen mindegy, a szoftver átnézi a gépet, és kilistázza a megtalált zeneszámokat. Ezekből állíthatunk össze speciális lejátszólistát, amit nemsokára a mobilunkon fogunk viszontlátni. Illetve, elkerülendő a képzavart: viszonthallani.
Ha a PC-n végeztünk, és kiválogattuk a zeneszámokat, már csak egy lépés van hátra. Szükség lesz a most letöltött szoftver mobilos „párjára”, amit a telefonunkban található megfelelő marketplace-ből tölthetünk le, szintén ingyen. Ha megvan, csak jelentkezzünk be a PC-n már regisztrált felhasználónév/jelszó párossal és készen is vagyunk! Máris szól a zene, anélkül, hogy rajta lenne a telefonon.
Néhány dologra érdemes figyelni. Az első, hogy értelemszerűen mind a mobil, mind a PC rendelkezzen internet-kapcsolattal. A másik fontos dolog: a zenéket szolgáltató PC-t hagyjuk bekapcsolva, hiszen szerverként fog üzemelni. Ha kikapcsoljuk, logikusan nem tudja streamelni a zenéket sem.
Ez mind szép és jó, amennyiben androidos készülékünk van. De mi a helyzet az iPhone-tulajokkal? Természetesen nekik is van ugyanilyen szolgáltatás, szintén ingyen.
Működése lépésről-lépésre megegyezik az Audiogalaxy által nyújtott módszerrel. AirPlay névre hallgat, és ingyenesen letölthető innen. Annyi különbség van, hogy az AirPlay videók közvetítésére is képes, így remekül használható akár iPades filmnézéshez is, legalábbis ha elég gyors a kapcsolatunk.
Tuesday, July 26, 2011 12:39:51 PM
Mi értelme lenne annak, hogy számítógépünkről, egyfajta házi barkácsolású rádióadó jelleggel zenét küldjünk mobiltelefonunkra? Természetesen a helyspórolás!
Mobil eszközeinken, de főleg mobiltelefonjainkon napjainkban már nem csak telefonálunk, hordozható zenelejátszóként is őket használjuk. Metrón ülve, kocogás közben, sőt autóban is. Nem véletlen, hogy minden gyártó telepakolja készülékeit MP3 (sőt OGG) támogatással és a hozzávaló lejátszókkal.
Akár Android, akár iPhone, egy hátránya azonban még mindig van a mobiloknak a hagyományos MP3 lejátszókkal szemben: ez pedig nem más, mint a háttértároló. Egy igazi zenekedvelő nem ritkán több ezer zeneszámot is szeret hordozni a zsebében. Szerencsére van egy szoftver, ami segít abban, hogy a PC-n tárolt zenegyűjteményt „átsugározzuk” a mobilra, ráadásul ingyen. Az eredmény: akár több száz órányi zeneszám, ami nem foglal helyet a mobilon!
A szoftver még béta fázisban van, ez azonban ne tévesszem meg minket: máris felhasználók milliói töltötték le és használják zökkenőmentesen (már több mint 1,4 milliárd zeneszám kering az éterben az alkalmazás segítségével). Az apró (3 MB-os) alkalmazás az Audiogalaxy oldaláról tölthető le, egy ingyenes regisztráció után.
Letöltés után nincs más dolgunk, mint feltelepíteni arra a PC-re, ahol zenegyűjteményünk található. Ez lehet az iTunes-ben, Winamp alatt kategorizálva, vagy „össze-vissza” a merevlemezen. Teljesen mindegy, a szoftver átnézi a gépet, és kilistázza a megtalált zeneszámokat. Ezekből állíthatunk össze speciális lejátszólistát, amit nemsokára a mobilunkon fogunk viszontlátni. Illetve, elkerülendő a képzavart: viszonthallani.
Ha a PC-n végeztünk, és kiválogattuk a zeneszámokat, már csak egy lépés van hátra. Szükség lesz a most letöltött szoftver mobilos „párjára”, amit a telefonunkban található megfelelő marketplace-ből tölthetünk le, szintén ingyen. Ha megvan, csak jelentkezzünk be a PC-n már regisztrált felhasználónév/jelszó párossal és készen is vagyunk! Máris szól a zene, anélkül, hogy rajta lenne a telefonon.
Néhány dologra érdemes figyelni. Az első, hogy értelemszerűen mind a mobil, mind a PC rendelkezzen internet-kapcsolattal. A másik fontos dolog: a zenéket szolgáltató PC-t hagyjuk bekapcsolva, hiszen szerverként fog üzemelni. Ha kikapcsoljuk, logikusan nem tudja streamelni a zenéket sem.
Ez mind szép és jó, amennyiben androidos készülékünk van. De mi a helyzet az iPhone-tulajokkal? Természetesen nekik is van ugyanilyen szolgáltatás, szintén ingyen.
Működése lépésről-lépésre megegyezik az Audiogalaxy által nyújtott módszerrel. AirPlay névre hallgat, és ingyenesen letölthető innen. Annyi különbség van, hogy az AirPlay videók közvetítésére is képes, így remekül használható akár iPades filmnézéshez is, legalábbis ha elég gyors a kapcsolatunk.
Tuesday, July 26, 2011 12:29:50 PM
Az utolsó nagy akadály is elhárult az átlátszó mobiltelefonok előtt: végre ugyanis sikerült átlátszóvá tenni az eddig otrombán virító akkumulátort.
Jelenleg a mobiltelefonok körében a hódító trend – az egyre nagyobb kijelző mellett – az egyre vékonyabb készülék. Ezt a tömörséget azonban most végre felválthatja az átlátszósággal jövő légies könnyedség, valamint a környezet színeibe beleolvadó visszafogottság.
Átlátszó vagy áttetsző kijelzők, billentyűzetek és áramköröket már ezelőtt is gyártottak, míg más alkatrészeket egyszerűen elég volt ultravékony méretben gyártani a fény áteresztéséhez. A mobiltelefonok (és egyéb mobil eszközök) esetében azonban egy óriási gonddal küszködtek a mérnökök: az akkut eleddig nem sikerült átlátszóvá, vagy még áttetszővé sem tenniük. Ez most megváltozott, hála a Stanfordi Egyetem kutatócsoportjának.
A Yi Cui által vezetett csapat megoldása az átlátszó elektrolitba ágyazott elektróda-rács, amelyből utóbbi az emberi szem felbontóképességénél is vékonyabb, ezért láthatatlan. A gél elektrolit miatt pedig az egész akku hajlékony.

A kutatók szerint 2-4 év múlva megjelenhetnek az első átlátszó mobilok
A jelenleg is fejlesztés alatt álló átlátszó akku természetesen jelenleg még alulmúlja hagyományos társát. Cui nyilatkozata szerint az akku átlátszósága állítható, és akár az üvegével egyező is lehet. Sajnos azonban az átlátszósággal fordítottan arányos a tárolt energia mértéke. Cui szerint az 50-80%-ban átlátszó (hagyományos, azonos méretű társaihoz képest feleannyi vagy harmadannyi energiát tároló) akku tekinthető ésszerűnek. Mivel azonban az átlátszó mobileszközök vastagságérzete teljesen más, az sem elképzelhetetlen, hogy az új akkuk – így a készülékek – kissé vastagabbak lennének, mint a jelenlegi csúcsmodellek.
Egy másik óriási előnye az átlátszó akkuknak, hogy ezeket optikai érzékelővel is lehetne ellenőrizni. Ki tudja, a jövőben talán már ránézésre meg lehet mondani, hogy egy akku élete végét járja-e, vagy még nem kell bajlódnunk a lecserélésével.
Tuesday, July 26, 2011 12:27:43 PM
Az Apple több országban is plusz munkaerőt toboroz, őszre “valamiért” megerősített létszámmal szeretnék várni a vásárlókat.
Az Egyesült Királyság után már az USA Apple Store-jaiba is keresnek ideiglenes munkatársakat. Az előbbi területre augusztustól októberig, míg Amerikába augusztus 15-étől szeptember 15-éig. Az állítólag az Apple toborzóitól származó e-mailek szerint az iskolakezdés és új termékek megjelenése miatt szeretnék ideigleneseb bővíteni a munkatársak körét.
Az “új termékek megjelenése” több dolgot is takarhat, hiszen már őszi iPad 3-ról (vagy éppen csak az iPad 2 jóképernyősített, HD verziójáról) is szóltak pletykák, ám legvalószínűbb mégis az eredetileg nyár elejére várt új iPhone megjelentetése - de elvileg akár mindkettőről is szó lehet. Más értesülések arról szólnak, hogy az USA szeptember 5-én, a világ többi része október 5-én kaphatja meg az új iPhone-t.
A cégnél egyébként az iPhone 4 is igencsak jól pörög, a legutóbbi negyedévben több mint 20 milliót adtak el belőle. Az új készülék a várakozások szerint gyorsabb, kétmagos processzort, több memóriát és tárhelyet, valamint 8 megapixeles kamerát kaphat, és amikor jön, akkor egész biztosan iOS5-tel kerül a polcokra.
Monday, July 25, 2011 4:16:27 PM
A mobilok után a táblagépek tulajdonosaira fókuszáltak a Facebook fejlesztői, hamarosan megjelenik az iPad-használóknak szánt szoftver.
A kiadásnál egy kicsit hamarabb bukkant fel a Facebook iPad alkalmazása, amely néhány órával ezelőtt szivárgott ki. A kiszivárogtató pedig a tegnap frissülő iPhone app volt, amely nyomokban mogyoró helyett tartalmazza a táblagépre optimalizált szoftver kódját, olyannyira, hogy az utóbbi is futtatható.
Az első beszámolók szerint az iPhone/iPad különbség legkritikusabb pontját, a navigációt jól sikerült megoldaniuk a Facebook tervezőinek, fejlesztőinek. A képeken is látható módon az app horizontálisan és vertikálisan is jól működik, a menüelemek alapvetően a bal oldalon jelennek meg. A horizontális nézetben oldalt megjelenik a chatlista, illetve fotók nézegetéséhez is ez az optimálisabb.

Az alkalmazás egyelőre nincs fenn az App Store-ban, és arról sincs hír, hogy a Facebook nem küldte még be, vagy az Apple nem hagyta még jóvá. Aki addig is nézegetni szeretné, az a kódra bukkanó TechCrunch oldalán talál még képernyőképeket.
Monday, July 25, 2011 3:54:55 PM
A mobilok után a táblagépek tulajdonosaira fókuszáltak a Facebook fejlesztői, hamarosan megjelenik az iPad-használóknak szánt szoftver.
A kiadásnál egy kicsit hamarabb bukkant fel a Facebook iPad alkalmazása, amely néhány órával ezelőtt szivárgott ki. A kiszivárogtató pedig a tegnap frissülő iPhone app volt, amely nyomokban mogyoró helyett tartalmazza a táblagépre optimalizált szoftver kódját, olyannyira, hogy az utóbbi is futtatható.
Az első beszámolók szerint az iPhone/iPad különbség legkritikusabb pontját, a navigációt jól sikerült megoldaniuk a Facebook tervezőinek, fejlesztőinek. A képeken is látható módon az app horizontálisan és vertikálisan is jól működik, a menüelemek alapvetően a bal oldalon jelennek meg. A horizontális nézetben oldalt megjelenik a chatlista, illetve fotók nézegetéséhez is ez az optimálisabb.

Az alkalmazás egyelőre nincs fenn az App Store-ban, és arról sincs hír, hogy a Facebook nem küldte még be, vagy az Apple nem hagyta még jóvá. Aki addig is nézegetni szeretné, az a kódra bukkanó TechCrunch oldalán talál még képernyőképeket.
Monday, July 25, 2011 3:53:28 PM
A kisebbik dél-koreai gyártó idénre tervezett alighanem összes androidos készüléke kiszivárgott.
Ha augusztustól minden hónapban megjelentetne egy új androidos modellt az LG, akkor sem férne bele a most kiszivárgott tervekbe, így valószínűsíthetjük, hogy a 6 készülék közül több egyszerre, egy részük a karácsonyi szezonra célozva kerül majd piacra.
A legkiemelkedőbb az LG Prada K2, amelyben a kétmagos (ismeretlen órajelű) processzor mellett 4.3 colos NOVA kijelző, 8 megapixeles főkamera, 1.3 megapixeles másodkamera és 16 gigabájtnyi háttértár lesz, mindegy 8.8 mm vékonyságba csomagolva. Mobilnetből a 21 Mbps sebesség lesz elérhető a Prada K2-vel.

LG Gelato, Prada K2, Victor
A csúcskategória mellett a középkategóriás okostelefonokra is koncentrál majd az LG. Ebben a szegmensben lát majd napvilágot az 1 GHz-es (egymagos) processzorral, WiFi Direct szolgáltatással és DLNA-val, 5 megapixeles kamerával, valamint 3.8 colos OLED képernyővel szerelt LG Victor.
A sorban következő az LG Univa, nelyben szintén 800 MHz-es processzor lesz, a kamera 5 megapixelt, a kijelző pedig 3.5 colt tudhat magáénak. Egy dolog ismerhető még a készülékről: az idei év utolsó negyedévében érkezik, azaz leghamarabb októberben.
Paraméterei alapján az okosmobilok legolcsóbbaji közé kell majd tartozzon az LG Gelato NFC, hiszen a 3.2 colos kijelzővel rendelkező telefonban 800 MHz-s proci és 3 megapixeles kamera lesz - no meg a különlegességnek számító NFC chip.
Az utolsó két kiszivárgott mobil azért kerül az írás végére, mert nagyon keveset tudni róluk. Az LG E2 kicsi lesz, lassú procival szerelt és talán 3 megapixelesnél is gyengébb kamerája lesz. A ló másik oldalára esik majd az LG K, a maga 4.5 colos és az iPhone 4 Retináját állítólag felülmúló képernyőjével.
Monday, July 25, 2011 3:43:15 PM
A mobiltelefonon történő internetezés, könyvolvasás, tájékozódás után a 2011. év fordulópontnak tekinthető a mobil alapú NFC (Near Field Communication) szolgáltatások piacra kerülése szempontjából.
Az elmúlt egy évben jelentek meg nagyobb számban a piacon az NFC szolgáltatások használatára alkalmas készülékek, valamint világszerte több kísérleti alkalmazás is indult a kereskedelmi szolgáltatások bevezetésének tesztelésére.
A Near Field Communication egy maximum néhány centiméter távolságra tervezett, vezeték nélküli kapcsolódási technológia, amely lehetővé teszi, hogy két vagy akár több eszköz is biztonságos csatornán és érintés nélkül egymással kommunikáljon, adatokat cseréljen ki egymással.
Az NFC alapú szolgáltatások mögött rejlő filozófia valóban nagyon világos: minden olyan kártya és készpénz helyettesítő fizetőeszköz, amelyet jelenleg a tárcánkban tartunk, az a közeljövőben „átköltözhet” a telefonokba. Ezen szolgáltatásoknak csak egyik pillére az érintés nélküli bankkártyák (pl. PayPass) mobiltelefonon történő használata, ugyanilyen fontos a hűségkártyák, kuponok, közlekedési- és belépőjegyek elektronikus formában való megjelenése is. Az NFC technológiára alapuló szolgáltatások gyorsaságukkal, kényelmi funkcióikkal, innovativitásukkal, valamint a mobiltelefonok nagy, interaktív képernyője adta lehetőségekkel együtt teljesen új és nagyon vonzó ügyfélélményt képesek biztosítani.
A szolgáltatás elterjedése szempontjából kiemelten fontos, hogy minél több helyen lehessen azt használni, függetlenül attól, hogy melyik operátor telefonját használja az ügyfél. Az ehhez szükséges ökoszisztéma felépítése együttműködést igényel az összes szereplőtől. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az NFC szolgáltatások bevezetése egy olyan mozzanat, amelyben a mobilszolgáltatók egymással és a piac többi szereplőjével is együtt tudnak dolgozni, a bevezetés sikere az együttműködésen alapul.
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone felismerték ezen együttműködés szükségességét és fontosságát, és három piacvezető szolgáltatóval – MasterCard, OTP Bank és SuperShop – karöltve megalakítják a Magyar Mobil Tárca Egyesületet. Az Egyesület célja, hogy a mobil NFC alapú szolgáltatásokhoz kialakítsa és ajánlás szinten megfogalmazza a szükséges technológiai sztenderdeket, ajánlásokat tegyen a sikeres szolgáltatás bevezetésekhez, biztosítsa a szolgáltatáshoz való szabad csatlakozást a partnerek részére, valamint elvégezze a szükséges edukációt a mobil NFC alapú innovatív szolgáltatások bevezetéséhez kapcsolódóan.
A magyarországi szolgáltatók ezen közös lépése biztosíthatja, hogy Magyarországon az elsők között indulhatnak el mobil NFC alapú szolgáltatások Európában. A 6 piaci szereplő előzetesen megfogalmazott terveiben már 2011-ben elindított kísérleti alkalmazások és 2012-ben induló kereskedelmi szolgáltatások tervei szerepelnek.
Monday, July 25, 2011 3:40:27 PM
Az Apple új operációs rendszerének újdonságait egyelőre még nem használja ki a Chrome, ám belátható időn belül jöhet a Lionra optimalizált verzió.
A Chrome kiváló böngésző minden platformon, így OS X-en is. Ám az Apple legutóbbi rendszere, az OS X Lion számos olyan újdonságot hozott, amelyekkel a Chrome jelenlegi verziója sajnos még nem kompatibilis (az OS X 10.7 Lionról éppen ma írtunk élménybeszámolót).
A teljes képernyős üzemmód, az ujjgesztusokkal történő lapozás (ahogy az a Safari 5.1-ben is működik), a görgetősáv automatikus eltűnése stb. mind jól jönnek majd a Chrome-ban is.
Azt egyelőre nem tudni, pontosan mikor érkezik az első béta változat, de a fejlesztők állítólag már dolgoznak az ügyön, így a nem túl távoli jövőben várható a Lionra optimalizált Chrome feltűnése a Chromium oldalon.
Monday, July 25, 2011 3:35:08 PM
Szépen halad az iOS 5 fejlesztése, immár a negyedik bétát tesztelhetik a fejlesztők.
Az iOS 5 béta 4 egyik különlegessége, hogy immár nem feltétlenül kellett a fejlesztői oldalról letölteni. Akinek az előző béta változat volt telepítve az iPhone-ra, annak a rendszer automatikusan (is) felajánlotta a frissítést. Az iOS 5 megjelenése után tehát nem kell majd összekötnünk az iPhone-t vagy az iPadet a számítógéppel és az iTunes-szal, hanem magán a készüléken oldható meg a frissítés letöltése és telepítése.
Ez egy fontos lépés, hiszen az Apple szeretné függetleníteni kicsit az asztali gépektől a mobilját és táblagépét, hogy azok is kényelmesen használhassák ezeket az eszközöket, akik esetleg nem is rendelkeznek számítógéppel.
A beta 4 másik újdonsága, hogy immár Windows alatt is elérhető a vezeték nélküli szinkronizáció lehetősége, de akad számos hibajavítás és egyéb új funkció is.
Monday, July 25, 2011 5:44:51 AM
A GClient egy olyan alkalmazás, amely lehetővé teszi a szolgáltatás használatát közvetlenül az Asztalról.
A Google+ bár továbbra is meghívásos alapon működik, azonban valószínűleg senkinek sem kell már bemutatni a Google közösségi oldalát. Ha Önnek már van Google+-felnasználóneve, akkor minden bizonnyal érdekli majd az alábbi alkalmazás, melynek segítségével a Windows-t használók közvetlenül az Asztalról, böngésző nélkül is elérhetik a Google+-t.
A GClient nevű program elindításához egy kódra van szükségünk, amelyet e-mail címünk megadása után kapunk meg a fejlesztőtől. Ezt követően böngésző nélkül, az Asztalról érhetjük el a Google+-t. A GClient beépült a Tálca értesítési területére, ahol minden eseményt jelez, az ikonjára kattintva pedig megnyílik. Lehetőség van üzenetek megosztására is. A GClient képes az összes legfőbb funkció biztosítására, böngésző nélkül. Letöltés itt. Használatához .NET Framwork 4.0 szükséges.

Monday, July 25, 2011 4:35:41 AM
Ahogy megjelent, rögtön nekiestünk a végleges Lion nyúzásának, és azt kell mondanunk, nem csalódtunk benne. Az Apple összerakta a jelenlegi legkényelmesebb OS-t, persze elsőre nem hibátlanul.
Valójában béta kora óta nyúzzuk a legújabb OS X nagymacskát, a kiemelt újdonságokról volt több összefoglalónk (lásd Kapcsolódó anyagok a cikk végén), de hát végleges véleményt alkotni mégiscsak arról a verzióról lehet, amit már hivatalosan kiadtak.
Vásárlás és telepítés
A Lion megvásárlása talán az eddigi legegyszerűbb volt, amivel találkoztunk: az App Store-ból a megjelenés napján megvettük, és a várakozásainkkal ellentétben kb. másfél óra alatt le is töltöttük. Az Apple a jelek szerint készült a rohamra (volt mire, egy nap alatt 1 millióan töltötték le a rendszert).
A telepítésből a legegyszerűbb megoldást választottuk, vagyis egy kattintás a Dockra megérkező Lion ikonra, és azután rendszer-upgrade (aki most fog bele, annak itt összefoglaltuk, mit érdemes előtte azért megnézni). Az eredmény pedig alig több mint fél óra alatt egy működő Lion lett, amelyben minden korábbi programunk és adatunk problémamentesen ott "csücsült". Lehet clean installt is végezni (vagyis teljesen új rendszert telepíteni), s ha kell, kiírhatjuk DVD-re, pendrájvra is a 4 GB-os telepítőt, de erről majd később közzéteszünk részletes tippeket.
A Lion működik minden Core 2 Duo (vagyis 64 bites) vagy újabb processzorral ellátott Macen. A Core Duós vagy PPC-s gépek tehát ezúttal kiesnek a körből.
Nem mentünk hát se boltba, se máshova, gyakorlatilag pár kattintással, alig több mint 2 órával a megjelenés után már új rendszer volt a gépen, mindössze 24 euróért.
Kiemelt újdonságok
A Lion már nem egy Leopard-Snow Leopard mértékű váltás. Kívül belül jelentősen megújult (ennek is köszönhető, hogy folyamatosan érkeznek a Lionra optimalizált verziók a programokból).
Vegyük elsőként a kiemelt dolgokat: eltűnt a régi Aqua felület, és egy stílusában kicsit itt-ott még hasonlító, de jóval modernebb külsőt kapott a rendszer (nekünk tetszik, de persze ez ízlés kérdése). Mivel a Lion lényege a multitouch működés - persze nem a képernyőt, hanem a touchpadet, a Magic Trackpadet, esetleg a Magic Mouse hátát kell megfelelő ujjgesztusokkal simogatni -, a görgetősáv is változott. Egy visszafogott, vékony, szürke görgetőnk van, ami ráadásul csak akkor látszik állandóan alapból, ha egeret használunk, amúgy csak szükség esetén jelenik meg. Ha kihasználjuk a multitouch eszközöket, nem is fontos, bár elképzelhető, hogy sokak számára így hiányzik egy támpont arra nézve, hogy egy felület görgethető-e avagy sem. Szerintünk ez csak szokás kérdése, ráadásul ha kell, állandóra is kapcsolhatjuk a görgetősávot (a görgetés iránya is tetszőlegesen változtatható, ki hogy szeretné, alapból a le-fel görgetés hatása pont ellentétes, mint a megszokott).
A rendszer új alkalmazásindítót is kapott, amelyet Launchpad névre kereszteltek. Ezzel az iPadéhez hasonló alkalmazásindító felületet használhatunk OS X alatt. Praktikus darab, ráadásul az App Store-ból vásárolt alkalmazások esetében uninstallra is használhatjuk (szintén az iOS alatt megszokott módon). Amit nem az App Store-ban vettünk, annál marad a hagyományos likvidálási eljárás (kuka, AppCleaner stb.). Igaz, első alkalommal el kell szöszölni vele, mire az ember mindent rendesen elrendez, de utána praktikusan használható.
Szintén megújult a Spaces és az Exposé, gyakorlatilag egybegyúrták őket, és ebből lett a Mission Control. Egy mozdulattal elérhető, és nagyon kényelmesen lehet válogatni vele a futó alkalmazások és azok ablakai között. Szoros összefüggésben van egy másik újdonsággal, az alkalmazások teljes képernyős működésének lehetőségével, ugyanis minden teljes képernyőn használt alkalmazás külön Asztalt kap, így a Mission Controlban is elkülönítve láthatók.
A Finder is pályafutása egyik legnagyobb változásán esett át. A beszürkülő és kicsit elnagyolt ikonok nekünk ellenszenvesek, bár ez teljesen ízlés kérdése, viszont az All My Files opció nagyon jó elgondolás: típus szerint gyűjti ki a gépünkön található fájlokat, legyenek bárhol (képek, videók, dokumentumok stb.). Sajnos sok fájl esetén nem nagy segítség, csak egy méretes katyvasz, de a Spotlighttal együtt kifejezetten jól használható.
Az AirDrop funkció nagyon praktikus, segítségével egy mozdulat átrakni egy másik Lionos gépre fájlokat wifin keresztül (viszont nem minden régebbi konfiguráción működik!).
A Lion további kiemelt újdonságai a Resume, a Verison és az Auto Save. Utóbbinak köszönhetően a Lion kompatibilis programokkal készült dokumentumoknál (legyen szó akár videovágásról, szövegszerkesztésről stb.) nyomon követhetjük a változásokat, s bármikor visszaállhatunk egy korábbi verzióra, látványos időutazás kíséretében (amúgy az egész rendszer sajátja a látványosság, minden mozog, minden animált).
A Resume kicsit megosztó funkció, bármilyen Lion-kompatibilis alkalmazásból (például a rendszer Preview programjából) lépünk ki, a nem bezárt dokumentumok legközelebb újra megnyílnak ha elindítjuk a szoftvert, és ott folytathatjuk a munkát, ahol abbahagytuk. Egy munka közbeni programfrissítés esetén praktikus, de ha csak elfelejtettük bezárni mondjuk a Preview-ban megnézett képeket mielőtt kiléptünk, roppant idegesítő tud lenni, amikor újra megnyílik mindegyik a legközelebbi indításkor (velünk ezt eljátszotta pár képernyőképpel, mire belejöttünk).
Új és megújult alkalmazások
Több új alkalmazás is akad a rendszerben, így például alapból van Facetime is, ami bizonyára lelkesíti azokat, akik használják. Megújult a Photobooth, teljes képernyőn is működik, és az új effektek között található arckövető megoldásával nagyon vicces helyzeteket teremthetünk, de sok értelme továbbra sincs, játéknak remek. Sokak bánatára eltűnt a FrontRow médiaközpont alkalmazás, de ez kis trükközéssel visszaszerezhető, illetve bevethetünk helyette más, amúgy többet tudó ingyenes alkalmazásokat is (például Xbmc, Plex).
Megújult a Safari is, az 5.1-es verzió nagyon jól sikerült és nálunk abszolút hibátlanul működik. Sokkal kényelmesebb lett a letöltések menedzselése és érezhetően gyorsult is a böngésző.
Az új Reading List funkció mondjuk nyomába sem ér az Instapapernek vagy a Read It Laternek, de arra jó, hogy linkeket tegyünk el későbbre és azok automatikusan szinkronizálódjanak majd az iOS 5 alapú eszközökkel később, ha elkészül az iCloud és az iOS 5. Mivel a plug-ineket kicsit másként kezeli az új verzió, akad jónéhány, ami jelenleg nem működik (pl. Evernote plug-in), de a fejlesztők többsége készül a frissítéssel.
Sokaknak a Flash Playerrel is gondja akadt, nekik tudjuk javasolni a 11-es bétát, amely nálunk hibamentesen üzemel, napi használatban.
A Safari mellett talán a Mail esett át a legnagyobb változáson. Ez is hasonul kicsit az iPades változathoz a felépítését illetően. Borítékoljuk, hogy nem mindenkinek jön majd be elsőre, de megszokható, s ha túljutunk a kezdeti botladozásokon, nagyon nagyon kezes levelezőt kapunk. A Show Related messages gombbal mindenesetre érdemes megismerkedni, hogy jobban átlássuk az összefüggő levélfolyamokat.
Nekünk már csak egy gondunk van vele: teljes képernyős módban az új levél írása ablak mozdíthatatlan, így nem lehet írás közben ránézni a korábbi levelekre, illetve a fogd és dobd csatolás is ugrik így, marad a gémkapocs…
Az iCal és az Address book külseje teljesen megváltozott, szintén az iPades megfelelők stílusában. Amúgy kifejezetten ízléses lett mindkettő, az iCal pedig végre kapott éves nézetet is. Az Address book alakult a kor követelményeihez és már Twitter, Facebook, Skype stb. mezőket is felvehetünk benne, emellett pedig Facetime hívásokra is alkalmas.
Új lett a QuickTime is, amely immár sokkal ügyesebb, ha konvertálásról van szó, s akár videók összeillesztésére is használhatjuk. A többi ablak fölött is "lebeg", ha azt szeretnénk.
Podcast készítéshez is kapunk két nagyszerű alkalmazást (Podcast Capture és Podcast Publisher).
Akad tehát változás rendesen, az apróbbakról majd külön összeállítás készítünk. Most nézzünk néhány kellemes, hazai vonatkozású Lion újdonságot.
Magyarul is!
Az első örömhírünk, hogy az OS X Lion akár a telepítéstől kezdve is képes végre magyarul kommunikálni, és természetesen a rendszer felülete is átállítható magyarra. Szintén örömteli, hogy a szövegfelolvasó modulok között megtaláljuk Esztert!
Ha ezt a modult letöltjük és telepítjük (pár kattintás), a Lion képes ékes magyarsággal felolvasni szövegeket szinte bármilyen programból (erről korábban készítettünk videót is, még a béta alapján).
Sőt ha kell, exportálhatjuk is a felolvasott szöveget az iTunes-ba, s magunkkal vihetjük iPodon, iPhone-on stb. út közbeni meghallgatásra. A teljességhez persze hozzá tartozna egy magyar helyesírás ellenőrző is, de azt nem kapott a rendszer. Szerencsére a MySpellX gond nélkül használható vele továbbra is.
Rosetta, Java, Flash
Miután frissen telepítünk egy Liont, a fentiek egyike sem lesz a gépen. A Rosettára keresztet is vethetünk, a Lion már nem támogatja. Amelyik programból a Leopard óta nem találtunk Inteles verziót, abból várhatóan már nem is lesz semmi, ha a fejlesztők törődtek a programjukkal, akkor már rég van belőle unibin változat, így a döntés logikus az Apple részéről. A Lion már csak Intel processzorra készült alkalmazásokkal foglalkozik.
A Java ugyan alapból nincs a gépen, de amint szükség lenne rá, azonnal beugrik a rendszerfrissítés ablak, és már tölthetjük is le a Lion kompatibilis verziót.
A Flash esetében nem ilyen előzékeny a rendszer, azt leszünk szívesek magunknak telepíteni az Adobe oldaláról, ha használni akarjuk (és most őszintén, miért is ne akarnánk, amikor még egy halom online alkalmazás és játék alapoz rá?). Nálunk a 11-es béta gond nélkül működik, nem lassítja a böngészést.
Nincs vége…
Na jó, a cikknek most mégiscsak vége lesz, mert egy napra ennyi információ talán megteszi, de a helyzet az, hogy a Lion több mint 250 újdonságot tartalmaz és sok ezek közül nincs is különösebben szem előtt. Szóval ezeket majd külön anyagokban részletezzük a következő pár hétben.
Mindent egybevetve az OS X 10.7 - bár nem váltja meg a világot - nagyon kényelmes és ami talán még ennél is fontosabb, nagyon gyors rendszer lett (a gyorsulás méricskélés nélkül is egyértelműen érezhető, akár upgrade után is, nem csak clean install esetén).
Az új funkciók többsége hasznos, s bár a rendszer nem éppen bugmentes, a több napos alapos nyúzás során semmiféle hatalmas gondot nem tapasztaltunk a használata során, pedig igyekeztünk megizzasztani, amivel csak lehet. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, hiszen számtalan konfiguráció létezik, és bármelyiken kijöhetnek olyan gondok, amelyekkel mi nem találkoztunk.
Mindenesetre már a tesztelőknél a 10.7.2-es változat bétája, a 10.7.1 pedig hamarosan letölthető lesz, szóval a rendszer az elkövetkező hetekben-hónapokban biztosan kap néhány gyors hibajavítást. Mi pedig biztosan jelentkezünk még tippekkel, videókkal.
| M | T | W | T | F | S | S |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
| ||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||