Mandriva
Sunday, 7. December 2008, 18:12:52
Ugyan az UHU-Linux megnyerte a tetszésemet, és éppen ezért már vagy 3 éve használom elsődleges rendszerként, azonban az utóbbi időkben úgy tűnik nekem, mintha az UHU is áldozatul esne a magyarok közönyösségének és divatmajmolásának.
Kíváncsi lennék, hogy a sok magát nagyhangon magyarnak kiabáló ember a számítógépén milyen rend$zert használ.
Szóval azért kényszerülök erre a lépésre, mert mivel én nem akarom magam linuxguruvá képezni, csak szeretném használni, viszont az UHU-hoz szinte mindent uhusítani kell, amit lelkes önkéntesek végeznek egyre fogyakozó számban és lelkesedéssel. Így egyre nehezebben jutok hozzá a nekem kellő programok újabb kiadásainak uhusított verziójához.
Végülis a Mandrivára esett a választásom. Letöltöttem az install fájlt, kiírtam cédére, majd elindítottam.
Kissé meglepődtem, hogy sehol nem kérdezte, hova akarom telepíteni, csak simán elindult. Aztán egy idő után rájöttem, hogy ez egy live verzió, amit sehol nem tüntettek fel, sem a honlapon, sem a megában rendszerben. Illetve egy dolog jelezte. Mégpedig az asztalon egy Live install ikon.
Erre kattintva el is kezdődött a Mandriva 2009 telepítése a gépemre. Azt, hogy miért kell a 2008 őszén megjelentetett verziónak a 2009 számot adni, nem értem. Miért kell ez a "paraszt vakítás"? No, de mindegy is.
A lényeg, hogy a rendszer szépen feltelepült mintegy 15 perc alatt.
Ez persze nem azt jelenti, hogy innentől az UHU a sülyesztőbe kerül. Marad továbbra is mint elsődleges rendszer. Bízván benne, hogy hátha mégiscsak megtáltosodik a bagoly. Mellette pedig el fogok kezdeni ismerkedni, haverkodni a Mandrivával.
















Nega # 16. December 2008, 19:15