Utolsó pihenőhét
Thursday, October 4, 2007 2:10:13 AM
Múlt kedden a Mercedes múzeumban jártunk (tömegközlekedéssel 10 percre van Esslingentől). Benyomások: nagyon komoly információhalmaz van odabent, de mindez nem sokat érne önmagában, a megfelelő tálalás nélkül. A teljesség igénye nélkül leírok pár dolgot, amit rendkívül ötletesnek találtam.
Maga az épület múzeum célból épült, ezért ennek megfelelően modern, illeszkedik a kiállításhoz, és egyéni megoldások sokasága rejlik benne, példaként említem az épület közepén az aulában múködő három liftet és a rájuk szerelt projektorokat - el lehet képzelni... Az egész tárlat a legfelső emeleten kezdődik az első autóknál, és minden következő szint egy újabb korszakot mutat be. A szintek közötti átvezető folyosókon a történelmi háttérből kiragadott képkockák kaptak helyet. Azonban a szintek egy-egy kis kitérőjén tematikusan berendezett termeket is láthatunk, így pl. egymás mellett tanulmányozhatók a '20-as és a '90-es évek tűzoltóautói (eredetileg "halottaskocsijai"-t akartam írni, de rájöttem, hogy olyanból csak 1 db volt...).
Minden látogató kap egy pofonegyszerű PDA-szerű eszközt, amihez tartozik egy fülhallgató is. Így ha pl. érdekesnek találom egy faszállító paramétereit, akkor ráirányítom a gépet a megfelelő kiírásra, megnyomom a "technikai részletek" pontot, és kapok egy egyperces beszámolót a szívódízel motorról, a rugózásról, stb..
Minden szinten széleskörű multimédia áll rendelkezésre. Korhű zene szól (sanzon, R&R, blues, stb.), kisfilm megy a tévében, adatbankból lehet olvasgatni érintőképernyőkön keresztül, stb.. A legfeltűnőbb példa egy hatalmas kék kör-fényújság, amit valószínűleg a frankfurti tőzsdéről loptak. Ja, és az csak díszlet...
Talán nem is mondok többet, mert ide el kell jönni és meg kell nézni. Nincs mese. Én az időérzetemet elveszítve 7 órát voltam bent, majd egy kis pihenő és mate-kortyolás után a csoportból utolsóként hagytuk ott a helyet 3 argentin barátommal.
Rá egy nappal, szerdán Freiburgba mentünk. Mentetek már emeletes busszal az emeleten az első sorban? Húúú, de jó volt!! Én odafelé is, meg vissza is. Igaz, mindkétszer végigaludtam az utat...
Node ha már Freiburg: nyugodt városka, rendkívül hangulatos újonnan épült óvárosi résszel, Combino villamosokkal, kalapos templommal. Egy hosszadalmas idegenvezetés után végre elszabadulván rögtön a Schlossberg felé vettem az irányt, és felmásztam ebbe a kilátótoronyba. (Figyeljétek meg a képen a konstrukció alapjaként szolgáló hatalmas fatörzseket.) Nagy élmény volt a Münstert felülről, makett méretben látni, nem bántam meg, hogy az ebédszünetemet ezzel töltöttem.
Utána felvitt minket a busz a Schauinsland (1284+31 m) csúcsához, ahonnan egész szép kilátás nyílt a Dél-Fekete-Erdő (nyelvtanosok, jól írtam?) további hegycsúcsaira. Ha nem lettek volna felhők, akkor a Svájci-Alpok 4000+ méteres hegyei is látszottak volna. Azért nem kell aggódni, nem volt meg az illúzió, hogy a Bükkben járok, mert a közelben egy kisebb dombtetőn 2 hatalmas szélkerék díszelgett az erdő közepén... A hegycsúcsról a busz helyett egy meglehetősen instabilnak látszó felvonóval jutottunk le.
A freiburgi élmények hatására eldöntöttem, hogy ha lehetőségem lesz rá, elmegyek túrázni a Fekete-Erdőbe. Már nagyon természethiányom van...
A hét további fele viszonylag nyugodtan telt. Ettem, aludtam, gitároztam.
Maga az épület múzeum célból épült, ezért ennek megfelelően modern, illeszkedik a kiállításhoz, és egyéni megoldások sokasága rejlik benne, példaként említem az épület közepén az aulában múködő három liftet és a rájuk szerelt projektorokat - el lehet képzelni... Az egész tárlat a legfelső emeleten kezdődik az első autóknál, és minden következő szint egy újabb korszakot mutat be. A szintek közötti átvezető folyosókon a történelmi háttérből kiragadott képkockák kaptak helyet. Azonban a szintek egy-egy kis kitérőjén tematikusan berendezett termeket is láthatunk, így pl. egymás mellett tanulmányozhatók a '20-as és a '90-es évek tűzoltóautói (eredetileg "halottaskocsijai"-t akartam írni, de rájöttem, hogy olyanból csak 1 db volt...).
Minden látogató kap egy pofonegyszerű PDA-szerű eszközt, amihez tartozik egy fülhallgató is. Így ha pl. érdekesnek találom egy faszállító paramétereit, akkor ráirányítom a gépet a megfelelő kiírásra, megnyomom a "technikai részletek" pontot, és kapok egy egyperces beszámolót a szívódízel motorról, a rugózásról, stb..
Minden szinten széleskörű multimédia áll rendelkezésre. Korhű zene szól (sanzon, R&R, blues, stb.), kisfilm megy a tévében, adatbankból lehet olvasgatni érintőképernyőkön keresztül, stb.. A legfeltűnőbb példa egy hatalmas kék kör-fényújság, amit valószínűleg a frankfurti tőzsdéről loptak. Ja, és az csak díszlet...

Talán nem is mondok többet, mert ide el kell jönni és meg kell nézni. Nincs mese. Én az időérzetemet elveszítve 7 órát voltam bent, majd egy kis pihenő és mate-kortyolás után a csoportból utolsóként hagytuk ott a helyet 3 argentin barátommal.
Rá egy nappal, szerdán Freiburgba mentünk. Mentetek már emeletes busszal az emeleten az első sorban? Húúú, de jó volt!! Én odafelé is, meg vissza is. Igaz, mindkétszer végigaludtam az utat...
Node ha már Freiburg: nyugodt városka, rendkívül hangulatos újonnan épült óvárosi résszel, Combino villamosokkal, kalapos templommal. Egy hosszadalmas idegenvezetés után végre elszabadulván rögtön a Schlossberg felé vettem az irányt, és felmásztam ebbe a kilátótoronyba. (Figyeljétek meg a képen a konstrukció alapjaként szolgáló hatalmas fatörzseket.) Nagy élmény volt a Münstert felülről, makett méretben látni, nem bántam meg, hogy az ebédszünetemet ezzel töltöttem.Utána felvitt minket a busz a Schauinsland (1284+31 m) csúcsához, ahonnan egész szép kilátás nyílt a Dél-Fekete-Erdő (nyelvtanosok, jól írtam?) további hegycsúcsaira. Ha nem lettek volna felhők, akkor a Svájci-Alpok 4000+ méteres hegyei is látszottak volna. Azért nem kell aggódni, nem volt meg az illúzió, hogy a Bükkben járok, mert a közelben egy kisebb dombtetőn 2 hatalmas szélkerék díszelgett az erdő közepén... A hegycsúcsról a busz helyett egy meglehetősen instabilnak látszó felvonóval jutottunk le.
A freiburgi élmények hatására eldöntöttem, hogy ha lehetőségem lesz rá, elmegyek túrázni a Fekete-Erdőbe. Már nagyon természethiányom van...
A hét további fele viszonylag nyugodtan telt. Ettem, aludtam, gitároztam.


Unregistered user # Thursday, October 4, 2007 4:45:40 AM
Unregistered user # Thursday, October 4, 2007 8:39:26 AM
Unregistered user # Friday, October 5, 2007 10:59:56 AM
Unregistered user # Friday, October 5, 2007 6:39:17 PM
Zoozley # Friday, October 5, 2007 11:59:00 PM
Ha megnézed a kép forrását, akkor ez egy Wikipédián lévő kép. Nekem nincs gépem, pontosabban ami van (telefon), azzal nem lehet ilyen minőségben képeket csinálni. Úgy is tudom, hogy sok mindenről van a neten kép...
Unregistered user # Tuesday, October 9, 2007 3:36:21 PM
Zoozley # Thursday, October 11, 2007 5:13:22 PM