Észrevételek
Sunday, 25. November 2007, 21:42:22
Mindenekelőtt egy rövid kiértékelés a szavazásról. Köszönöm a szavazatokat, kommenteket, amiket hasznosnak és bíztatónak találtam; a jövőben igyekszem azt a kevés kapott kritikát is figyelembe venni. 
Naszóval... azért nem írtam az utóbbi időben, mert nem volt semmi különösebb esemény [úgy mint: kirándulás, buli, stb.], amiről azonnali beszámolóírást láttam volna szükségesnek. Ezért most inkább csak gondolatok lesznek, mint történések, de sebaj, annál személyesebb!
Szóval ez volt az első olyan hét, ami érzésem szerint közel 100%-ban a tanulással telt. Ugyanis a héten elkezdődött még egy előadás, így kialakult egy egész korrekt órarend: hétfőn-kedden-szerdán csak délután-este vagyok suliban, valamint csütörtök reggelre bejött ez az új óra. [Az óra egyébként COM+ és .NET elmélet, egyáltalán nem baj, ha ragad rám valami belőle.]
Viszont a szabadidőmben sem a napot loptam [mint eddig], hanem nekiálltam programozni. Jó munka, szeretem csinálni, főleg mikor este 11-kor egy kávé társaságában belekezd az ember, közben szól a zene, és úgy elszáll az idő, hogy észre sem veszi, hogy már reggel fél 6 is elmúlt. Kicsit olyan lehet, mint a kamionsofőrök munkája, bár az jóval monotonabb... Mivel több nap is dolgoztam így, az eheti haladásom kézzel fogható, lehet, hogy még a végére lesz belőle valam épkézláb program.
Ma testületileg főztünk (mi 4-en, a magyar srácok). A művelethez nagyjából két kiló kruplit, több mint egy kiló gombát meg némi sajtot használtunk fel: jelenleg tele van a hűtőfakkom rántott gombával.
Egyébként azt vettem észre, hogy gyakorlatilag mi jöttment külföldiek tartjuk rendben a konyhát, most is kénytelenek voltunk 4-en 20 percig mosogatni, hogy aztán legyen helyünk krumplit hámozni.
Figyelem: találós kérdések következnek!!
1. kérdés: mi lesz a reggeli?
2. kérdés: SCHLECHT... Ez meg milyen üzletpolitikai megfontolás?!
(Megjegyzés: a második képen látható felirat: "ST. BERNHARDT MARKT - SCHLECHT - die Frische macht uns stark", hátha ez segít...)

Végül egy rövid megjegyzés: találtam a hangulatjelek között egy nagyon aranyosat, amit most azonnal meg kell osszak veletek:
Naszóval... azért nem írtam az utóbbi időben, mert nem volt semmi különösebb esemény [úgy mint: kirándulás, buli, stb.], amiről azonnali beszámolóírást láttam volna szükségesnek. Ezért most inkább csak gondolatok lesznek, mint történések, de sebaj, annál személyesebb!
Szóval ez volt az első olyan hét, ami érzésem szerint közel 100%-ban a tanulással telt. Ugyanis a héten elkezdődött még egy előadás, így kialakult egy egész korrekt órarend: hétfőn-kedden-szerdán csak délután-este vagyok suliban, valamint csütörtök reggelre bejött ez az új óra. [Az óra egyébként COM+ és .NET elmélet, egyáltalán nem baj, ha ragad rám valami belőle.]
Viszont a szabadidőmben sem a napot loptam [mint eddig], hanem nekiálltam programozni. Jó munka, szeretem csinálni, főleg mikor este 11-kor egy kávé társaságában belekezd az ember, közben szól a zene, és úgy elszáll az idő, hogy észre sem veszi, hogy már reggel fél 6 is elmúlt. Kicsit olyan lehet, mint a kamionsofőrök munkája, bár az jóval monotonabb... Mivel több nap is dolgoztam így, az eheti haladásom kézzel fogható, lehet, hogy még a végére lesz belőle valam épkézláb program.
Ma testületileg főztünk (mi 4-en, a magyar srácok). A művelethez nagyjából két kiló kruplit, több mint egy kiló gombát meg némi sajtot használtunk fel: jelenleg tele van a hűtőfakkom rántott gombával.
Figyelem: találós kérdések következnek!!
1. kérdés: mi lesz a reggeli?
2. kérdés: SCHLECHT... Ez meg milyen üzletpolitikai megfontolás?!
(Megjegyzés: a második képen látható felirat: "ST. BERNHARDT MARKT - SCHLECHT - die Frische macht uns stark", hátha ez segít...)

Végül egy rövid megjegyzés: találtam a hangulatjelek között egy nagyon aranyosat, amit most azonnal meg kell osszak veletek:



Anonymous # 26. November 2007, 21:14
Ez a combino-s beugratós kérdés? Majdnem rávágtam, h villamos : )
Nem tudok németül, ugyh a másik kettőt nem értem, nem is nevettem. Nem baj? : )
Zoozley # 26. November 2007, 23:48
A Combino-s inkább magas labda, de ha már kitettem, azért arra is kiváncsi vagyok, mik a tippjeitek. A kérdés nehézsége miatt most [kivételesen] az is válaszolhat, aki TUDJA a helyes megoldást!
Anonymous # 27. November 2007, 11:48
sör :D
Zoozley # 27. November 2007, 12:02
Akkor azonnal megkértem volna a termék tulajdonosát (talán valamelyik belorusz vagy bolgár hölgyemény), hogy csak a poén kedvéért januárra hozzon nekem egy kartonnal!
De sajnos rá volt írva a tasakra 1 emberi nyelven is a tartalma, ezért nem kellett a kipróbáláshoz folyamodnom. Viszont még nem árulom el, hátha jönnek még tippek...
Anonymous # 27. November 2007, 16:41
sajtos makaroni :)
a kiflit nemtom, biztos valami csávónak a neve, aztán gondolta vicces lesz márkanévnek is. :)
Zoozley # 30. November 2007, 02:01
A kiflire hosszas kutakodásaim alatt sem találtam választ. Egyébként magyarban van olyan vezetéknév, hogy Rossz, Béna, esetleg Mamlasz? Jó, olyan van, hogy Balogh, de egyrészt ez a szó annak idején mást is jelentett, másfelől a negatív jelentéstartalma mára már kikopott.