Útinapló - Journal

Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy a mostani szám minden időrendiséget nélkülözni fog. Így van a fejemben, és lusta vagyok átrendezni.
Épp most értem haza, kikísértük Sanyit meg Zsoltot a buszpályaudvarra. Ez azt jelenti, hogy a szintemen egyedül én maradtam a társaságból. A szobám egyébként egy csatatérhez hasonlatos, ugyanis ide lett minden cuccuk átpakolva, amikor pánikszerűen kiürítették a szobájukat. (Megemlítem, hogy a "csatatér" még mindig sokkal jobb, mint a korábbi "lomtár" állapot.)
Délután visszaváltottuk a sörösüvegeket. A nálam külön elhelyezetteket nem beleszámítva - azokat még ráér visszavinni - kereken 137 üveget vettek vissza a fenti kisboltban. Néztek is rendesen, amikor beállítottunk 1 rekesszel, 2 táskával meg a 2 telepakolt bőröndömmel. (Kedves családom talán vizualizálni is tudja, ha annyit mondok, hogy: igen, az irdatlan piros bőrönd is tele volt... )
Tegnap biliárdozni voltunk. Én szavamhoz hűen, kellő mennyiségű koktéllal ünnepeltem meg a suli végét. Ma sör, holnap diéta vagy pálinkázás, holnapután meg már nagy valószínűsséggel a bor lesz a téma. Legalábbis be lesz hűtve néhány, az tuti.
Terveim szerint holnap kicsit csavargok, megpróbálom valamennyire szétszortírozni az itthagyott dolgokat, aztán veszek egy leltárt, hogy a két jóember mit hagyott hátra nekem a hűtőben. Aztán megpróbálom kitalálni, hogy abból mit lehet főzni. Ööö... azaz azt hiszem, ehhez inkább majd telefonos segítségre lesz szükségem.
És most következzék egy olyan bejelentés, aminek ha nem teszek eleget, akkor valószínűleg le akarjátok majd vágni a fejemet:

A holnap esti különkiadásban kaptok pár fényképet.

Írnom kell emberek, mert elfoglalt leszek az elkövetkező napokban, és nem akarom, hogy annyi minden feltorlódjon. Úgyis sokminden történt velem az utóbbi napokban.

Csütörtökön kikölcsönöztem egy biciklit! Íme:

Januárig az enyém, 50 € letéti díj + 10 € használati díj volt az ára (kaptam mellé szép lámpákat meg lakatokat is). Ebből viszont egy dolog következik: ha februárban visszaszolgáltatom szobát is, akkor ehhez még jön 300 € letéti díj. És mit szokott az ember a letéti díjakkal csinálni? Na mit? Hát elissza...

Pénteken kinéztünk Tübingenbe. Szép középkori város, girbegurba utcákkal, girbe falakkal és gurba házakkal. Mindez nagyon vicces fentről, a kastélyból nézve: mintha egy forgószél hordta volna össze innen-onnan a legkülönbözőbb formájú, de többé-kevésbé egységes stílusú házakat. A városon keresztülfolyik többek között a Neckar is, aminek közepén van egy hosszú, vékony sziget. Ez a kép ott készült, bármennyire is Erzsébet-park (utóbbiban hársfák vannak, itt platánok).
Egyébként a sziget körül kiválóan lehet hajókázni, ugyanis a Neckar nem túl széles és nem is túl mély. Például itt nagyon igyekszem:

Mindezekután volt még egy fogadás egy hangulatos helyi kocsmában, ahol helyben főzött szűretlen barna búzasört ittam (ezt Anita kedvéért írtam le).

Szombaton bicajozni voltunk Zsolttal. Nagyon jól szaggat a bringám lefelé, és felfelé tekerni se annyira megerőltető. Igaz, a fékeken állítanék egy keveset, mert tövig nyomva épp hogy nem gyorsultam egy erőteljesebb lejtőn... És ahova mentünk:

Grabkapelle a hely neve, ami egy nagyon jó helyre épített mauzóleum - szőlőhegyek veszik körül. Keveseknek fog ez valamit mondani, de amikor megláttam először, teljesen Titan Quest-es hangulatom lett (ugyeTimi?). Egyébként látni innen a Cannstatter Volksfestet (legfényesebb pontnak számít a két kis 40-60 méteres kerékkel és egy 50 méter magas pálcikával), az egész Daimler-Benz telepet, meg a már korábban taglalt stuttgarti TV-tornyokat is, amiből végülis 3 van.

Vasárnap palacsintát sütöttünk 5 főre. 60-at. Én megettem a részemet (60/5) azonnali hatállyal. Míg el nem felejtem, ajánlok mindenki (főleg Anya ) figyelmébe 2 általam újonnan megismert típust.
1. Mandulás-karamelles palacsinta: karamellizálj cukrot egy serpenyőben. Pontos időzítéssel önts hozzá tejszínt, szórj bele mandula-reszeléket, majd egy kis fahéjjal, citrommal ízesítsd. Nemcsak palacsintába, de gofrira, sütihez, vagy akár magában is remek alapanyag lehet.
2. Citromos palacsinta: közvetlenül a fogyasztás előtt egy kis cukrot szórsz a palacsintára, meglocsolod citrommal, majd összetekered. Amilyen egyszerű, olyan finom.

Zárszóként álljon itt ez, minden kommentár nélkül:

VAN NET!!

Ööö... hol is kezdjem... izé... ja, az utazás, az már régen volt.
A vonaton találkoztunk a 3. sráccal a BMF-ről, egészen véletlenül ugyanabban a vagonban utazott mint mi. Münchenből semmit nem láttam egy hatalmas pályaudvaron, egy rakás piros vonaton és egy ICE-n kívül. A stuttgarti átszállás kísértetiesen hasonló emlékeket hagyott bennem: vonatról le, cipelés, vonatra fel és annyi. Szűk negyed óra múlva Esslingen, ahol találkozunk még egy magyar sráccal, aki a budapesti IBS-ről jött. Így már megérte taxizni, tetőig telepakoltuk egy Berlingo-kaliberű autó csomagterét.
A koliban a 4. emeleti, 1404-es szobát kaptam (Maczi kedvéért: MINDEN szobaszám 1-essel kezdődik ), ahonnan szép a kilátás: fák és kisebb-nagyobb házak mindenfelé a domboldalon. Láttam már tiszta égen előbukkanó napot; naplementét (vastag felhőréteg, napsütötte fák, teljes szivárvány); jelenleg köd van, de ennek is megvan a hangulata.
A "szobatársam" (pontosabban akivel a zuhanyzót osztom, mert szobája mindenkinek saját van) egy német nevű hölgyemény, akit még nem láttam, mert valószínűleg csak félévkezdéskor (októberben) jön vissza. (Itt úgy működnek a kollégiumok, hogy egyszer megkapod, és ha nem mondod le, akkor télen-nyáron itt lakhatsz 3-4 évig.) A szint régi lakói rendesek, barátságosak és tudnak magyarul. Nem vicc!! A szintemen a nyári bentlakó cc. 5 fő közül 2-en beszélnek magyarul: a szembe szomszéd lány , meg egy srác a másik folyosóról. Hamar összehaverkodtunk az argentinokkal is - együtt törjük a németet, emellett tanítjuk egymást a saját nyelvünkön káromkodni. Akiket még látni szoktam, azok a francia meg litván lányok, meg egy darab finn srác. Kihasználva az alkalmat megtanultam litvánul is sört kérni, így már 7 nyelven is meg tudom ezt tenni végszükség esetén. Vannak még mexikóiak, japánok, amerikaiak is, de velünk ritkán találkozunk.
Soraimat olvasva biztosan többen is feltettétek már a kérdést, hogy még mindig nem haltam éhen?? Bizonyám, még élek, ennek többszörös okai vannak:
1.) olyan menza van, ahol diákként 2 euró 20 centért ehetek teljes ebédet (leves, amit magamnak szedek + 1 tál étel). Ráadásul még jól is főznek. Hol van ilyen Magyarországon?!
2.) főzésre irányuló kísérleteimet 2 szakértő (Hanga és Zsolt) is figyelemmel kíséri, így még nem sikerült elrontanom sem a fagyasztott sült krumplit, sem a sajtos tésztát.
Suli ügyben nem történt semmi különös, csak ügyintézés volt; most nem sorolom fel, mert unalmas, de azt mindenképp megemlítem, hogy a mai nappal regisztrált németországi lakos lettem.
A városról még pár szót: igazi német város (szép óváros, sétálóutcák a belvárosban, rend és szelektív hulladékgyűjtés mindenütt), azzal a kiegészítéssel, hogy dombokra épült. Az egyik meredek domboldalon egy egész szép területen szőlőt is tartanak - remélem, hamarosan tudok képeket is mutatni róla, mert nem mindennapi látvány. Ma jártunk kávézóban (egyelőre nem találtam Starbucks-t), és ittam egy espresso macchiato-t. Minden kávéfüggő ismerősömnek ajánlom, hogy egyszer egy jó helyen igyon olyat!


ES GIBT THERE IS NET IN MY ROOM!!

Well... where to start... fuck... oh yes, the journey, that was a long time ago.
On the train we met the third guy from my school, he happened to travel exactly in our car. I didn't see anything from Munich except for a huge railway station, a bunch of red trains and an ICE. The transfer in Stuttgart was exactly the same: out of our car, carry, into another car, that's all. In a dozen minutes we arrived at Esslingen, where we met another Hungarian guy who learnt at IBS, Budapest. Then we 4 hired a taxi (the packspace of the Citroen Berlingo-style van was completely full).
In the dormitory I've got the room number 1404 on the 5th floor (just for computer geeks: ALL room numbers begin with digit '1' ). I've got a nice panorama here: trees and houses of all sizes everywhere. I've seen a beautiful sunrise and a sunset with rainbow as well; at the moment there is some fog here, but even this has its unique feeling.
My "roommate" (to write exactly: the one I'm sharing the bathroom with, because everyone has an own room) is a lady with a German name; I haven't seen her yet, because she will likely come back at the beginning of the semester (in October). (This is how the dormitories function here: after you got your room, you can live here and as long as you want, for at most 3-4 years.) The people living on my floor are nice, friendly, and - of course - they speak Hungarian. Not a joke!! 2 out of the 5, who lived here this summer, speak my native language: that cute girl who lives in the opposite room , and a guy from the other hallway. We made friends with the Argentinians very soon - we're trying to speak German together, by the way we teach each other how to send someone to the fucking hell in our languages. The other people I usually see: French and Lithuanian girls, and one Finnish guy. Harnessing the opportunity, I've learnt how to ask for beer in Lithuanian - now I can say this on 7 different languages when needed. There is also a number of foreign students from Mexico, Japan and the USA, but I hardly ever see them.
Reading my entry, a question arises regarding my survival from starving to death. Yes, I'm not an undead tapping the keyboard just for fun. This has several causes:
1.) the canteen is abnormally cheap - you can eat a soup and a dish of good quality for 2,20 €. You'll never find such a place in Hungary!
2.) my attempts in the kichen are viewed by 2 experts: Hanga and Zsolt, so I didn't succeed in spoiling neither the chips, nor the noodles.
On the university nothing interesting happened yet, just boring administration; yet I must mention that from this day on, I am a registered inhabitant of the Federal Republic of Germany.
Some more words about Esslingen am Neckar: a real German town (beautiful historical quarter, pedestrians' streets in downtown, order and selective garbage-collection everywhere), with the addition that it's built on hills. On a steep hill-side vines are growing - I hope I'll soon be able to send you a picture of that, because it's unbeleivable! We've been in a café today (no Starbucks yet), and I drank an espresso macchiato. I advise every coffee-holic friends to find a good place where it can be ordered.