Útinapló - Journal

Nézzük, hol is tartottam... *visszaolvas* ...megvan!
Rendkívül gyorsan eltelt az utolsó pár nap. Lerendeztem a bankszámlás lakcímátjelentős ügyet, belefért még egy utoló sushi-ebéd Stuttgartban, egy főzés (lányok: ki tud rakott krumplit? mert én igen! ), és már meg is érkeztek a látogatóim Gödöllőről. Bejártuk párszor Esslingen belvárosát, Stuttgart bel- illetve külvárosát, s egyben megtudtam, hogyan képzelik el Németországban a "pékfaszát".
Az utolsó éjszaka volt még egy hatalmas, asztalon táncolós, papuccsal telefonálós, növényekkel (...) kardozós, kézikocsival versenyzős buli, ami egész jól visszaadta az év eleji partihangulatot. Ezúton is köszönöm Sanyinak a ránkhagyott pálinkát és egy ismeretlen személynek az otthagyott vodkát: nélkülük nem jött volna létre ez az est. Másnap reggel 7-kor már szólt a tűzriadó (nyugi, csak a telefonom, szerintem legtöbbőtöket már riogattam is vele), kicsit forgó fejjel nagyon gyorsan ki kellett rámolni/takarítani a szobámat. Szerencsére ezt az utolsó akadályt is sikerrel vettem, hála az egész csapat segítségének. Kaptam ajándékot vagy levelet pár ottlakó baráttól, nagyon kedves tőlük, mindenképp felveszem velük a kapcsolatot.
Az elköszönés is csak sebtében ment, mert egy 974,4 kilométeres autózás állt előttem, és minél hamarabb el kellett indulni. Ami az útból megmaradt: Esslingen, München, gombafelhő, Deggendorf, Passau, kávé, Bécs, Hegyeshalom, Hold, Budaörs, Farkasszőlő, Gödöllő. Meg Andrea, a GPS néha tájékozatlan, máskor segítőkész magyar hangja. "Túl gyorsan mész." - ez speciel vicces volt.
Majd hazaértem. Hogy milyen itthon? Fogalmam sincs! Bedobtam egy vacsorát, alvás, és másnap (ma) reggel irány Budapest. De ez már a jelen, ami nagyon elválik attól, ami ezelőtt volt...

A legkitartóbbak éjszaka-hajnalban elolvashatják a következő bejegyzésemet, aminek a fele már kész, de ennek a napnak el kell telnie ahhoz, hogy befejezhessem.

A nap itt meglehetősen emberbarát módon működik, ugyanis - hála az előtte lévő dombnak meg a város kicsit nyugatibb fekvésének - olyan 8:30-kor kel. Aztán valami zajra én is felébredtem, és ha a bejegyzés megírása után elég működőképesnek érzem magam, már vissza se fekszem.
Eltelt egy mozgalmas hét: a szorgalmi időszak utolsó hete. Volt egy prezentációm, egy könnyű német vizsgám, meg a lenti könyv anyagából egy vizsgám. Mindegyik jól sikerült, de legjobban az utóbbinak örültem, mert jó sokat készültem rá, és ennek megfelelően biztosan lesz olyan jó az eredményem, mint a német diákoknak. Természetesen szerdáig még nem szabad leengedni, és ezt azzal is nyomatékosítom magamban, hogy bizonyos jóléti szociális juttatásokat - pl. alkohol, 10-12 órás alvás, játék - hardveresen tiltok. Úgyis lesz alkalom bepótolni. ... ...
Sebaj, amíg van kávé meg mate korlátlan mennyiségben, nem kell attól tartani, hogy szerzetesként tengetném életemet.
Csütörtökön a menzán ettem, a kaja megnevezése Hähnchenspieß. Ez errefelé úgy néz ki, hogy édes-sáfrányos töltelékkel töltött rántott csirkegolyókat felszúrnak egy pálcára, majd mindezt gyümölcsös mártással tálalják. Egyértelműen az eddigi legjobb menzás étel, talán azért is, mert az íz már ismerős, anyu kedvelt ananászos csirkéjének a mártása rendkívül hasonlít ehhez. (Anya, otthon majd Túrós Csuszával várj, az itt hiánycikk!)
Még egy információ a nagyvilágból: február 19. körül érek haza. Pontosabbat pár nappal előtte tudok mondani.
A többi történés nem annyira érdekes, azt nem fogom pl. leírni, hogy: "felkelek, benyomom a gépet, tanulok, eszem, benyomom a gépet, tanulok, eszem, benyomom a gépet, tanulok, lefekszem" - mert nincs semmi értelme. A fene vinné el, mégiscsak leírtam további 3-4 napomat is! No megyek reggelizni, a következő helyzetjelentés szerda este várható.

Karlsruhe-ról lemaradtam, a múlt heti bejegyzés óta megállás nélkül programozok. Időközben átálltam az otthoni félévesemre. Sajnos időm továbbra is szinte semmi, pedig a bicajt megjavíttattam, és szívesen mennék vele egy kört. Jelenleg a kávé ad egy kis életkedvet. Holnap reggelig megpróbálom befejezni legalább a programot.
Holnapután (csütörtök, dec. 13.) repülök haza: 14:00 és 15:30 között leszek a levegőben.

[Ez itt a bevezető helye, de olyat most nem írok, mert így is lesz mit olvasnotok. Szóval haladjunk szépen sorban...]

Csütörtök délután elmentem az előző bejegyzésben említett konferenciára. Meghallgattam két előadást, amik nem voltak különösebben érdekesek, de nem volt mit tenni így, hogy az engem érdeklőeket mind délelőttre rakták. Az előadások között kicsit mászkáltam a pavilonok között, ittam ingyen bivalyerős kávét, találtam egy RFID-technológiát használó érdekes fejlesztést, meg egy szemkövető eljárást alkalmazó weboldal-teszten is részt vettem. Sajnos csak későn jutott eszembe, hogy a teszt közben jól belebandzsítsak az infra-kamerákba; kiváncsi lettem volna, akkor milyen adatot regisztrál a gép. Akinek van ezzel tapasztalata, ne legyen rest megosztani velem, mert már 4 napja egyfolytában ezen gondolkodom. (Szakmai dolog: érdekes, hogy inkább ezen agyalok, mint a teszt tényleges eredményén - úgy látszik, sikeresen megfertőzött a szakirányom.)

Csütörtök este, Sonata Arctica, LKA-Longhorn. Egy elképzelt beszélgetés következik:
- Kisfiam, milyen volt a koncert?
- Király, képzeld, én voltam a dob!
- E?!
Megkockáztatom, hogy a mostani volt az eddigi legjobb koncertélményem tőlük. November 20-án Magyarhonban játszanak, a zenéjükre fogékony emberek tekintsék ezt erős javaslatnak.

Péntek hajnalra becsöppentem a koliba, ahol már javában folyt a buli. Az előzetes várakozás ellenére ezt is élveztem a magam módján. Míg mindenki ivott, én főztem (és ittam), aztán mikor már mindenki teljesen kész volt, én akkor ébredtem fel (és buliztam).

Egy cc. 4 órás alvás után összeraktam magam, és mentem vissza Stuttgartba, a találkozóhelyre. Egy jó nagy fekete Škoda Superb-ben utaztam, egy cseh, egy mexikói sráccal meg egy török lánnyal. Nem mindennapi élmény volt, amikor mi négyen részben angolul, részben németül elkezdünk politizálni.
Szóval az idő gyorsan telt, estefelé már Prágában is voltunk. Miután kaptunk néhány koronát az első szembejövőktől egy nyomorult vonaljegyre, már nem volt több gondom a tömegközlekedéssel (ami egyébiránt hasonló, mint Budapesté, ezért könnyen kiismertem magam). A szállásom Zsombor osztálytársamnál volt egy külvárosi albérletben; ezúton is köszönöm neki a lehetőséget, hogy kimehettem.
Szombaton volt egy egész napom a város felfedezésére, de még a városnézés elején lemerült a telefonom. Pedig voltak még ötleteim érdekes képekre, aminek biztos örültetek volna. A kötelező, neten bárhol elérhető városfotók helyett inkább ilyeneket mutatok.

- Házak a belvárosban.



- Többek között itt akartak felvonulni a neonácik; szép nyugodt utcácska egyébként. A balhéról annyira lemaradtam, hogy csak este tudtam meg, hogy zavargások voltak. Ellenben irdatlan mennyiségű rendőri erő volt a környéken, én meg nem tudtam elképzelni, mire föl...


- Nagy ablak, majd kis ablakok:




- Igen, itt még a villamos is Škodából van:


Gondolatok, élmények halmaza következik, a teljesség teljes mellőzésével. Először is, meglepően otthonosan éreztem magam "odakint". Nem voltak olyan hatalmas folyók meg sugárutak meg hegyek, mint a mi fővárosunkban: térkép nélkül, különösebb megerőltetés nélkül mindig el tudtam érni a belváros A pontjából a B-be. Szóval tényleg nekem való elfoglaltság volt így egyedül felfedezni a környéket. És az is biztos, hogy valamikor még vissza fogok menni, mert olyan sok látnivaló van, hogy ezúttal is mindössze néhány dolgot láttam, és azoknak is csak a felszínét.
A többi dolog pedig...
Voltam korcsolyázni, életemben először. És nem estem el egyszer sem!
Voltam focimeccsen, életemben először (Slavia Praha - Viktoria Žižkov => 1 - 1). Azt hiszem, most már több Slavia indulót tudok, mint magyar csapatokét összesen.
Ittam B52 koktélt, életemben először. Be is rúgtam tőle, mert odakint abszinttal készül. (Aki nem tudná: a cseheknél ennek az italnak is hagyománya van.) Persze a kocsmázásokra nem ez volt jellemző, hanem a mérsékelt sörözés meg a társasági élet. Ez már csak az utolsó éjszakai idő elütése volt, mert a kocsim 3:30-kor indult vissza Esslingenbe. No és már el is értem a jelent!

Találós kérdés: honnan a bánatból szereztem odakint Prágában 1 jugoszláv dínárt? A nyertes... ööö... felvilágosíthat engem is.

És most a jövőbeni kilátásokról: most azonnal megyek enni; holnap Frankfurt am Main.

Írnom kell emberek, mert elfoglalt leszek az elkövetkező napokban, és nem akarom, hogy annyi minden feltorlódjon. Úgyis sokminden történt velem az utóbbi napokban.

Csütörtökön kikölcsönöztem egy biciklit! Íme:

Januárig az enyém, 50 € letéti díj + 10 € használati díj volt az ára (kaptam mellé szép lámpákat meg lakatokat is). Ebből viszont egy dolog következik: ha februárban visszaszolgáltatom szobát is, akkor ehhez még jön 300 € letéti díj. És mit szokott az ember a letéti díjakkal csinálni? Na mit? Hát elissza...

Pénteken kinéztünk Tübingenbe. Szép középkori város, girbegurba utcákkal, girbe falakkal és gurba házakkal. Mindez nagyon vicces fentről, a kastélyból nézve: mintha egy forgószél hordta volna össze innen-onnan a legkülönbözőbb formájú, de többé-kevésbé egységes stílusú házakat. A városon keresztülfolyik többek között a Neckar is, aminek közepén van egy hosszú, vékony sziget. Ez a kép ott készült, bármennyire is Erzsébet-park (utóbbiban hársfák vannak, itt platánok).
Egyébként a sziget körül kiválóan lehet hajókázni, ugyanis a Neckar nem túl széles és nem is túl mély. Például itt nagyon igyekszem:

Mindezekután volt még egy fogadás egy hangulatos helyi kocsmában, ahol helyben főzött szűretlen barna búzasört ittam (ezt Anita kedvéért írtam le).

Szombaton bicajozni voltunk Zsolttal. Nagyon jól szaggat a bringám lefelé, és felfelé tekerni se annyira megerőltető. Igaz, a fékeken állítanék egy keveset, mert tövig nyomva épp hogy nem gyorsultam egy erőteljesebb lejtőn... És ahova mentünk:

Grabkapelle a hely neve, ami egy nagyon jó helyre épített mauzóleum - szőlőhegyek veszik körül. Keveseknek fog ez valamit mondani, de amikor megláttam először, teljesen Titan Quest-es hangulatom lett (ugyeTimi?). Egyébként látni innen a Cannstatter Volksfestet (legfényesebb pontnak számít a két kis 40-60 méteres kerékkel és egy 50 méter magas pálcikával), az egész Daimler-Benz telepet, meg a már korábban taglalt stuttgarti TV-tornyokat is, amiből végülis 3 van.

Vasárnap palacsintát sütöttünk 5 főre. 60-at. Én megettem a részemet (60/5) azonnali hatállyal. Míg el nem felejtem, ajánlok mindenki (főleg Anya ) figyelmébe 2 általam újonnan megismert típust.
1. Mandulás-karamelles palacsinta: karamellizálj cukrot egy serpenyőben. Pontos időzítéssel önts hozzá tejszínt, szórj bele mandula-reszeléket, majd egy kis fahéjjal, citrommal ízesítsd. Nemcsak palacsintába, de gofrira, sütihez, vagy akár magában is remek alapanyag lehet.
2. Citromos palacsinta: közvetlenül a fogyasztás előtt egy kis cukrot szórsz a palacsintára, meglocsolod citrommal, majd összetekered. Amilyen egyszerű, olyan finom.

Zárszóként álljon itt ez, minden kommentár nélkül: