Skip navigation.

Útinapló - Journal

feljegyzések egy külföldi tanulmányútról - records on an abroad study course

Posts tagged with "FILM"

Túl a nehezén

, , ,

Már megszokhattátok, hogy amikor mondok egy időpontot, hogy mikor fogok írni, akkor abből úgyis később lesz. Ezt most röviden elrendezem egy "bocsánat"-tal - remélem, senkinek nem okozott pánikot a késlekedés.
Szerdán végeztem a vizsgáimmal: mostmár elmondhatom, hogy ebben a félévben mind a 4 nyelven kellett vizgáznom, ugyanis a hétfői UI-tervezést németül csináltam, a szerdai spanyolt meg szép is lett volna más nyelven írni. Az utóbbinak már az eredményét is tudom: 1,3 lett, amit úgy kell átszámítani, hogy 1,3 [német] > A [nemzetközi] > 5 [magyar]. 3 kredittel lettem gazdagabb ennek köszönhetően. Most akkor hogy megy a spanyol? Siempre poco mejor...
A vizsgaidőszakom vége után kicsit kiengedtem a gőzt: nem akármilyen érzés két végigmelózott hét után rituálisan kinyitni egy SÖR-t, és ezzel egy időben a SÖR szót kimondani, és a kapcsolódó fogalomra gondolni. :beer: No meg tegnapelőtt-tegnap annyi Bruce Willis-es filmet láttam, mint eddigi életem során összesen. Node mostmán lassan megint munkába kéne állni, és megírni azt a nyamvadt féléves feladatos dolgot, és akkor aztán tényleg nagyon boldog lennék.
Sajnos megint rövid, kevésbé szórakoztató, inkább informatív bejegyzést kaptatok, grafikus illusztrációk mellőzésével. Egy hetet kérek még, addigis nesztek két csillag: :star: :star: , osztozzatok rajtuk.

Újra a fronton

, , , ...

A cím nem igazán passzol, ugyanis kétfrontos háborúban voltam, keletről a BMF, nyugatról a HSE "ellenében".
Egy kis összegzést hadd írjak a majd' 1 hónapos otthoni tartózkodásom tanulmányi oldaláról is. Tanultam, amennyit feltétlen muszáj volt, melynek következtében 1 újabb vizsgát letettem. Így az 5 felvett tárgyamból a következő félévre fog csúszni [minden retorzió nélkül, a sajátos tanulmányi rendemnek köszönhetően]: 2 kisebb program megírása valamint 1 vizsga. Bárhogy is nézem, ezt elég barátira lealkudtuk. Bátyám szavajárását idézve, én a következő félévben újra élni akarok, mint ahogy arra idén szeptember-október környékén alkalmam volt. Természetesen az otthoni vizsgázgatás nem csak erre volt jó, hanem így mindjárt a decemberi stressz töredéke nehezedik csak rám, ami jelen esetben még mindig a határérték feletti érték, de távol van attól, hogy riadót kelljen elrendelni miatta.

Az utamat idefelé leginkább úgy jellemezném, hogy hangulatos; most negyedik alkalommal repülve elmondhatom, hogy kialakult egy határozott életérzés-szerű élmény a Germanwings 4U2780/4U2781 járatával kapcsolatban. Ami most feltűnt:
  • felszálláskor annak az iszonyat nagy budapesti ködnek Stuttgartban a nyomát se lehetett látni. Egyébként itt tavasz van, szép tiszta az ég, tegnap +8 fok volt, holnap +11, megyek biciklizniii!
  • a légikísérő az eddigieknél kisebb német akcentussal beszélte az angolt. Ne tudjátok meg, milyen szörnyűek voltak az előzőek!! :yikes:
  • a reptéri busz közvetlenül a suli belvárosi telephelye előtt tesz le; ennek most igen nagy hasznát láttam: valahogy leírhatatlan érzés kerekes bőrönddel begurulni a német óra utolsó 40 percére - amin egyébént egy erasmusos hallgatókról szóló filmet néztünk. Esetleg látta már valaki: "L'auberge espagnole"?
Tényleg, nem is lenne rossz Spanyolországban tanulni! (Persze azt már angolul, mert az angolt meg kezdem elfelejteni.) Ha lesz egy kis időm, utánanézek a lehetőségeknek. Egyelőre ott tartok, hogy ez a 20 nap elég kemény lesz, de majd tolok egy invocatiō-t, és a Múzsa megsegít. :happy:
No megyek, feldobok egy javascript:alert(Math.random())-ot, és ha fej akkor kávé, ha írás akkor tea. Aztán jövök vissza tanulni.
Download Opera, the fastest and most secure browser
December 2009
M T W T F S S
November 2009January 2010
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31