Gyurkó Fanni "felkészülési" naplója

Visszatérve Kenyából az első dolog, amit érzetem, hogy hihetetlen hideg van Európában. 2-3 fokban majdnem megfagytam. Nem bírtam mozogni normálisan annyira fagyottak voltak az izmaim. 1-2 nap alatt szerencsére alkalmazkodtam a hideghez, és a futás is elkezdett egyre jobban menni.
Az első héten nem nagyon csináltam résztávos edzést, így nem tudtam megállapítani, hogy milyen hatása volt a magaslatnak. De amit éreztem, és a pulzusmérő segítségével mérni is tudtam, hogy a pulzusom nagyon alacsony, és közepes tempójú futás közben is alacsony marad. A másik dolog, hogy sokkal könnyebben regenerálódok. Így amikor 170-es, illetve 160-as hetet futottam, nem mondom, hogy nem voltam fáradt, de nem esett nehezemre teljesíteni.
Másrészt, ha az edzésen el is fáradtam mindig ki tudtam pihenni magam a következő napi, vagy akár délutáni edzésre. Ez persze nem csak a magaslat hatása, hanem mert nem kell éjszaka tanulnom, vagy 8- 10 órát dolgoznom egy irodában, úgyhogy jut idő a pihenésre.

A második erős hetem (160km) végén futottam egy fedett pályás versenyen 3000m-t. Elég fáradt volt a lábam az előző edzések miatt, és nem pihentem rá a versenyre, csak edzésként futottam.
Szerencsére nagyon jó mezőny volt, 4-5 lány is 10 percen belüli idővel jött, úgyhogy tökéletes körülmények voltak ahhoz, hogy tudjak futni egy gyors tempót. 3:15-tel kezdtünk, ami meglepő módon jól esett, de a 7. körben (1200m után) az első 3 lány elkezdett gyorsítani. Úgy gondoltam én nem fogom bírni ezt a tempót, úgyhogy csak lassabban folytattam a versenyt és visszacsúsztam az 5. helyre. A második 1000m csak 3:24-es lett, de ezalatt sikerült kipihennem magam. És elkezdtem megint gyorsítani, mert láttam rá lehetőséget, hogy utol tudok érni 1-2 lányt, akik túl gyorsan futották az első 2 km-t. Sikerült megelőznöm 3 lányt, és a 2. helyen zártam a versenyt 9:56-tal, és az utolsó 1000m 3:18 lett. Nagyon örültem, mert ez idáig a legjobb időm 3000-en, és nem készültem különösebben a versenyre, nem is résztávoztam 3:20-on belül soha. És a legfontosabb, hogy az verseny végén nem azt éreztem, hogy nem bírnék többet futni, hanem hogy jöhet a következő 3000m, mint egy résztávos edzésen.

Svédországban persze hó van, de nem akkora, hogy ne lehetne futni, és még nem ment a hőmérséklet -10fok alá, legalábbis amíg ott voltam.
Résztávot nem nagyon lehet kint csinálni, egyrészt a havas utak miatt, másrészt, mert mégiscsak mínusz fokok vannak. Szerencsére inov-8 x-talon 212 cipőm segít abban, hogy ne csúszkáljak, a hóban, jégen fartlek, vagy valamilyen tempófutást közben, illetve ha tájfutok.
Emellett hetente kétszer is megyünk fedett pályára edzeni. Egyik alkalommal Annika Billstammal résztávoztam a lidingöi fedett pályán és megbeszéltük, hogy fogunk több edzést is futni együtt.


Most Spanyolországban vagyok, Alicante mellett majdnem 2 hétig. Tegnap érkeztek meg a magyar tájfutó fiúk, név szerint (Lenkei Zsolt, Kovács Ádám, Kerényi Máté és Szabó Bandi).
Tegnap a tengerparti homok dűnéken edzettünk, de ma elutaztunk a hegyekbe két tájfutó edzés erejéig. Holnap pedig hosszú futás a program. Kíváncsi vagyok hány km és főleg hány óra lesz ez a fiúknak. Remélem nem próbálják megdönteni a tavalyi 3 órás rekordot…

Válaszolva Legkisebb 22-es kérdésére: nem igazán készültem a Mezei OB-ra, csak a csapat miatt indultam el, de ezt jól tettem, mint ahogy az eredmények is mutatják, mert nyertünk!

Az utolsó napig nem voltam biztos benne, hogy akarok-e futni a versenyen, mivel két nappal az OB előtt még beadattam a Hepatitis A és sárgaláz védőoltásokat, mert december 12-én utazom Kenyába. A versenyen megpróbáltam gyorsan kezdeni, de egyszerűen nem működtek a lábaim. A futásom sebessége nem volt versenytempónak nevezhető, inkább lendületesnek. Egyébként a versenyen nagyon hideg volt, és az egész versenyterületen nem találtam olyan helyet, ahova leülhettem volna úgy, hogy 5 perc után ne kezdjek el fázni. Így a bemelegítés előtti másfél órát fagyoskodva töltöttem. Az segített egy kicsit, hogy a Vasas-os csapattársaimmal beszélgethettem, akiket már hónapok óta nem láttam. Én jobban örültem volna a tavalyi sárdagasztó pályának, mivel - mint már mondtam- versenytempóm nem volt, viszont jó cipőm az igen (X-talon 212 http://multinavigator.hu/termek.php?id=1331) úgyhogy nem csúszkáltam volna a véget nem érő pocsolyákban, sártengerben. De az idei mezei OB inkább hasonlított egy utcai futáshoz, mivel a föld kőkeményre fagyott, olyan volt, mintha betonon futnánk. Az egyetlen pozitív dolog számomra igazából, hogy rengetegen szurkoltak a verseny közben, bár ezt akkor nem így éltem meg, leginkább úgy, hogy legyen már vége ennek a hihetetlenül lassú futásnak. De egyszer csak vége lett... 5. helyen értem be és csapatban, mint már említettem Szederkényi-Takács Andival, és Khell Rózával felállhattunk a dobogó legfelső fokára. Közben találtam még egy pozitív dolgot: nem kellett doppingvizsgálatra mennem, nem úgy, mint tavaly, amikor 2. lettem.

Jövő héten megyek Kenyába, magaslati edzőtáborba. Éppen idejében, mert nehéz volt itthon kibírni a hideget és Svédországban is elkezdett közben havazni.
Egy hónapot fogok ott tölteni, a Lornah Kiplagat által alapított edzőtáborban (http://www.lornah.com). Nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz. Utána Svédországba megyek haza.

Most, hogy végérvényesen befejeztem a jogi egyetemet (és nemsokára új nevet használhatok dr. Gyurkó Fanni) 100%-osan a futásra tudok koncentrálni, és ennek borzasztóan örülök.
Az edzések továbbra is jól mennek, de sokszor nagyon fáradt vagyok, ami teljesen érthető a sok km miatt. Amit tudok mondani a maratoni felkészülésről, hogy fáj. Ezt Józsa Gábortól hallottam, amikor elkezdett maratonra készülni, és én még csak kevesebbet edzettem. Azután amikor én is elkezdtem a felkészülést, egy 15-ös tempó közben, amikor nem igazán esett jól a futás eszembe jutott Gábor kijelentése és rájöttem, hogy milyen igaza volt.
Minden erősebb edzést úgy fejezek be, mintha a maraton utolsó kilométereit futnám. Ez igazából tényleg elég fájdalmas, de ugyanakkor érzem, hogy most tényleg készülök. Eddig is elég sokat futottam, de ez is mutatja, hogy mindig lehet többet edzeni, és fogok is ( persze csak ésszel).

A képet köszönöm Máté Pistinek!

Szeretném felhívni a figyelmet a következő linken található felhívásra, amelyet én is megpályáztam:
http://www.multinavigator.hu/cikk.php?id=2957

Az utolsó bejegyzésem óta már majdnem 2 év telt el. Ez jelentheti azt is, hogy azóta egyenesben vagyok.
Nos, nem mindig éreztem így, de most éppen úgy érzem, hogy jó úton haladok.
Nem szeretnék nagyon visszatekinteni, nem is nagyon lehetne leírni azt a sok dolgot ami az elmúlt két évben történt velem, de azért a főbb eseményeket felsorolom.

2010. Tájfutó Világbajnokság, Norvégia: igen sok időt és energiát fordítottam a VB felkészülésre, ehhez képest az egyéni számokban nem teljesítettem olyan jól. Ez elég nagy csalódás volt nekem, így az utolsó napon, a váltó előtt nem voltam biztos benne, hogy valaha is akarok-e még tájfutni.
A váltón azonban valamiért meg tudtam csinálni azt, amire és amiért edzettem, és elsőnek hoztam a magyar váltót (Gyurkó Fanni-Kelemen Bernadett-Péley Dorottya 12. hely). Olyan érzés volt, mintha VB-t nyertem volna.

Ezután tudatosult bennem, hogy van értelme tájfutásra készülnöm, és hogy nagyon szeretném is csinálni, szeretnék jó nemzetközi eredményeket elérni, de bármennyire is keményen edzek egy hónapon keresztül skandináv terepen, ennyi felkészülés nem elég. Viszont amit meg kéne tennem ahhoz, hogy igazán jó legyek, arra pillanatnyilag nincs esélyem.

2010. október 31. Frankfurt maratoni: 2:45:30 Lefutottam életem első maratoniját. Egyrészt hatalmas nagy élmény volt, másrészt nagyon fájt, főleg az utolsó pár km. Utána azt éreztem, hogy ez csak a kezdet és szeretném magamból kihozni a maximumot. Mert ugye az atlétikában lehetséges - anélkül, hogy helyezésekben gondolkodnék - objektíven elérni azt, amire az ember képes.

2011.április 17. Bécs maratoni - 35 km után kiálltam.
Egész télen és tavasszal csak a maratonira edzettem. A célom az volt, hogy 2 óra 40 percet fussak. Nagyon rossz napom volt, nem ment a futás, nem tudtam befejezni a versenyt. Bécs után nem sokkal lesérültem.

Terveztem, hogy a Bécs maratoni után felkészülök a tájfutó VB-re, de a sérülés megakadályozott ebben.
A VB előtt egy hónappal tudtam elkezdeni normálisan edzeni. Azt éreztem túl késő, hogy egy ilyen nehézségű terepre, mint ami Franciaországban lesz, felkészüljek egy hónap alatt. Így kénytelen voltam lemondani a VB-t.

2011. szeptember 25. Berlin maratoni - 2:46:57 - folytattam tovább a maratoni felkészülésemet.
2:40-en belüli időeredmény volt a célom. Elkövettem a legalapvetőbb hibát, amit maratoni futó csinálhat, túl gyorsan kezdtem az első km-eken, megpróbáltam lassítani, de még így is túl gyorsnak bizonyult a tempó. 30 km körül még azt gondoltam, az utolsó 12 km-t meg tudom futni gyorsabban. Meg is próbáltam, de nem ment, teljesen lelassultam, és az utolsó 9 km már csak egy szenvedés volt. Igazából nem voltam nagyon csalódott, inkább azt éreztem, hogy érdemes maratonira edzenem, mert ha nem követek el ilyen hibákat, és most télen csinálok egy jó alapozást, akkor tavasszal lesz esélyem sokkal jobban futni.

Hát ennyit a múltról.

Július óta főként Svédországban, Södertaljeben tartózkodok.

Most a maratoni után, csak könnyen edzek, ahogy jólesik.
Az elmúlt 3 hétben elég sok tájfutó edzést csináltam. Minden szerdán megyek éjszakai edzésre és a 25-manna helyett Tio-mila edzőtáborban voltunk a klubbal(Södertälje-Nykvarn http://www.sno.nu/)

A következő versenyem a Smalandskavlen lesz október 30-én, ez egy 4 fős váltó, valószínű a 2. futó leszek, már várom!

Diósjenő-hegyi félmaraton

A VB után tele motivációval és a tudattal, hogy most már jó a lábam, és futhatok, amit csak akarok, tovább folytattam a kemény edzéseket. Edzőm, Jenkei András úgy látta, hogy még nem tudnék olyan félmaratont futni amit szeretnék –tehát az egyéni csúcsomon belül (79:11)- ezért azt javasolta ne induljak a NIKE félmaratonon. Így inkább egy másik kemény futást választottam, a Börzsönyben álltam rajthoz egy nagyrészt erdei utakon megrendezett félmaratoni versenyen. A rendezők a verseny honlapjára felettek egy térképet és szintrajzot is, amiből kiderült, hogy a pálya első harmada végig fölfelé megy, aztán jön egy kis pihenő, és indulhat a lefelé futás. Így körülbelül tudtam mire számíthatok.
A rajt pillanatában nem éreztem valami pihentnek magamat és igaz, hogy „csak” egy beton szerpentinen kellett felfutni, Földingné Nagy Jutka tempóját (4:10) csak 1-2 km-en keresztül tudtam tartani, utána visszafogtam magam és 4:20-ban folytattam a végtelen fölfelét. Érdekes módon a meredekebb szakaszok mentek jobban, néhány próbálkozás után, amikor is megpróbáltam lefaragni a hátrányomat, láttam, hogy nincs túl sok esélyem nyerni, és innentől kezdve nem erőlettem a futást. De ez az állapot, kb. 1-2 km-en keresztül tartott, mert aztán rájöttem, hogy igaz innentől kezdve csak edzésnek veszem a versenyt, de azért lehet még egy jó tempót futni rajta. Végül második lettem, de elégedett voltam, hogy sikerült 90 percen belül teljesíteni a távot, amiben kb. 400m szintkülönbségnyi fölfelé volt és persze ugyanennyi lefelé.

Eötvös váltó

A diósjenői futás másnapján Rezi és én résztvettünk az Eötvös Kupa váltóversenyén, Budapest váltóbajnokságán. Én voltam az első futó és a harmadik is, értelemszerűen Rezi a második. Hihetetlen fölénnyel sikerült elhagynom a hajógyári-szigeti csúszdás játszóteret, de úgy tűnt túl nagy volt a tempó így a félmaraton másnapján, és az 1-es pontra behibáztam, így csak 4.helyen hoztam a váltót. Ezzel azonban egyáltalán nem voltam elégedetlen, mert férfi 21-es kategóriában indultunk. Ezután Rezi mázlista futással, ami az egyszerű sprint pályának volt köszönhető, egy helyet javított, és így a 3. helyen váltott engem, de csak kicsi előnnyel. A második futásomat könnyűre terveztem, de Rezi futása annyira motiválóan hatott rám, hogy a második kört is kénytelen voltam jól megfutni. És sikerült megtartani a 3. helyet!
Igaz, a Budapest Bajnokságban a szabályok értelmében nem tudtak minket értékelni (mivel én kétszer futottam), de különdíjat kaptunk a rendezőktől! Köszönjük!

"Előzd meg a fogaskerekűt"-futás

Levonva a diósjenői félmaratonból a tanulságokat, megállapítottam, hogy nem vagyok olyan rossz formában, és a fölfelék kifejezetten jól mennek, így elindultam az „előzd meg a fogaskerekűt" futáson is.
Ami csak 4 km, de mivel értelemszerűen a fogas nyomvonala mellett haladtunk, így 325 m szintet kellett megmászni futólépésekben.
A pénzdíjnak köszönhetően nagyobb mezőny volt mint vártam, a lányoknál képviseltette magát a VEDAC (Nagy Mónika, és Tóth Lívia személyében), tájfutók közül még Őry Eszter volt ott, aki negyedik lett. A 17 percnyi fölfelé egy enyhébb emelkedővel indult, ez kb. 800m-ig tartott, itt kaptam annyit Tóth Livitől, amennyivel a végén megvert. A Diósárok meredek részén még hoztam rajta kicsit, de azután újabb laposabb szakasz következett. Mónit az első meredekebb részen megelőztem.
Tehát második lettem ezen a neves eseményen.

25 Manna

A futóteljesítményem javulásán felbuzdulva, megkérdeztem a Rajamaen Rykmenttit számítanak-e rám a 25-Mannán. Az utolsó futó megtisztelő szerepét osztották rám, ezért nagyon boldog voltam. A klub terve az volt, hogy mivel az utolsó pálya egyenes, és én jól futok, ezért remélhetőleg egy bollyal együtt tudok kimenni, és a végén lehajrázhatom a többieket. Annak ellenére, hogy a Rykmentti csapa megint jól futott, a terv sajnos nem jött be, de nagyon kicsin múlott. Tuomas Tervo kb. 30 másodperc hátránnyal váltott engem az 5 fős bolyhoz képest. Természetesen mindent megtett és ennyi hátrány igazából borzasztó kevés 24 váltás után. De ez a kis idő elég volt arra, hogy már ne tudjam utolérni a többi lányt. Végül 14.-ek lettünk. Ami nagyon szép eredmény, de a 2007-es 3. helytől elmarad.


10.000 m


Svédországból hazatérve azt kellett tapasztalnom, hogy az időjárás itthon sem jobb. Ennek ellenére megtartották a VASAS-on Budapest 10.000-m-es bajnokságát. Az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy most tényleg versenyezni kell majd, mivel 3 fok volt, fújt a szél, és szakadt az eső. Kicsit későn értem le a pályára, így miután magamra kentem vagy fél tubus melegítőkrémet, futottam 1km-t a pályán, aztán már csak a rajthoz vezényszót hallottam.
Szerettem volna egyéni csúcsot futni, mert érzetem, hogy mennyit javultam a kihagyás óta, de ebben az időben ez elég lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Elkezdtünk futni, Szederkényi Máté futott elől, ő diktálta tempót Andinak, nekem, meg a többieknek. Az ő köreik kicsit gyorsak voltak nekem, legalábbis úgy érzetem. 1km után kicsit lemaradtam, de így az erős szembeszéllel kellett küzdenem minden második egyenesben. Szerencsére az utolsó 4km-re beállt segíteni Rezi és fogta a szelet előttem, ami meg is látszott, mert innentől kb. 2 másodperccel jobb köröket futottam a végéig. Könnyen ment a futás bár éreztem, ha jobban melegítettem volna és nem lenne ilyen hideg még jobban esne.
Végül sikerült megdönteni az egyéni csúcsomat 2 másodperccel, 36: 10 lett!
Örültem neki, de úgy érzetem aznap ment volna 36-on belül is.

ONEB

Mindenesetre ez a 10.000m reménykeltő volt, a normáltávú OB tekintetében.
Az OB előtti napokban már elkezdtem érezni, hogy valami nem stimmel a vádlimban, de igazából az erdei futásnál ez nem zavart, csak a megszokottnál jobban beállt a lábam.
Az OB pálya nagyon tetszett, külön örültem, hogy lefuthattam a VB-s férfi pálya hosszú átmenetét. Hubmann útvonalát választottam, és ez be is jött, az átmenet végén viszont kicsit lejjebb csúsztam a hegyoldalban, így vissza kellett másznom a jellegfához. A verseny alatt végig azt érzetem, hogy valami nincs rendben, talán az eső és a hideg miatt, de a lábam is aggasztott kicsit, és biztos ott volt a stresszhelyzet súlya is, hogy még sosem nyertem normál távú OB-t (az idei sprint siker volt az első OB győzelmem).
Most azonban sikerült, örülök, hogy ez azon a terepen történt ahol a VB döntő is volt, mert itt nem lehetett térképhibákra panaszkodni, és ez egy igazán színvonalas terep.

Bécs-Budapest Szupermaraton

A vádlimban megmaradt a fájás, de mivel idén is indult a VASAS női csapata a Bécs-Budapesten, ezért nem fogalakozhattam ezzel túl sokat. Persze nagyon is sokat foglalkoztam vele, de ennek ellenére rajthoz „kellett” állnom a csapat miatt. Annyi „kedvezményt” kaptam a csapattársaimtól, hogy az első nap én pihenhettem, de az OB után két nappal már Pozsonyból rajtoltam Skuló társaságában. Az elején jól ment a futás, aztán kezdtem érezni, hogy egyre rosszabb lesz a vádlim és 10km-től már csak a 4:10-es tempót tudtam tartani. Szerencsére szinte mindegy volt, mert a tavalyi rivális csapatunk a Pedró Pékség emberei is sérülésekkel bajlódtak, és a győzelmünk már az eső nap után szinte biztossá vált.
Innentől kezdve nekem csak szenvedés volt a futás, és az utolsó napra már úgy gondoltam nem is tudom teljesíteni a 21 km-es távot. Sajnos a csapat egy másik tagja, Tusai Brigitta is problémákkal küszködött, a foga fájt. Annyira komoly volt a helyzet, hogy az utolsó nap előtt ki is kellet húzni a fogát. Így izgalmassá vált a verseny, mivel ha legalább egyikünk nem indul, akkor a többiek csak 3-an maradnak (Szederkényi-Takács Andrea, Pettkó- Szandtner Judit, Mizsér Fruzsina) és így kiestünk volna versenyből az utolsó nap. Így hát leszenvedtem az utolsó félmaratonit is, és elsők lettünk! 4 nap alatt:22+ 17+15 +21, azaz 75km-t futottam, így.

OCSB

És zárásként, még ígéretemhez híven a Bécs-Budapest befutó másnapján leutaztam a Csapat OB-ra , ahol az ARAK női szekciójának (Szivák Ildikó, Szabó Veronika, Én) sikerült megszerezni a pontszerző 5. helyet. Szerencsére vagy szerencsétlenségünkre annyit kaptunk a 4. PVSK-tól, hogy belefért az is, hogy a pálya vége előtt megálltam nyújtogatni, mert már nem bírtam befutni.

Tapasztalt lábfájósként, már másnap elkezdtem a probléma kezelését. Most két pihenő hét következik, mielőtt megkezdjük a Vasason a téli alapozást. Futni tudok, csak lassan, és gyógytornászhoz járok. Az alapozást már szeretném megint lábfájásmentesen elkezdeni. Szerencsére ez most izomzati probléma és nem a csonttal van baj. Úgy érzem jó úton haladok a sérülésem kezelésével, ezért nagyon bízom benne, hogy egy idő után teljesen rendbe jövök. Ehhez a probléma gyökerét kell megtalálni.