Gyurkó Fanni "felkészülési" naplója

Tenerife


0.nap: Budapest–Pozsony–London-Tenerife

Meglepő módon sikerült időben elindulnunk és minden fennakadás nélkül elértük Pozsonyt és Londont is.Bár a BBC-n 10 percenként bemondták, hogy mekkora anarchia van a londoni reptereken.
Londonban 6 órát kellett várnuk az átszállásra, úgyhogy már a repülőn megbeszéltük, hogy a várakozás helyett jó volna bemenni a városba. A vonat és a busz elég drágának tűnt, úgyhogy kocsit béreltünk.Havat alig láttunk,viszont a szokásos angliai eső megvolt.Én nem vittem magammal normális kabátot,így az első percben szétáztam.Azért felkerestük a Westminstert és a Big Ben-t, majd Rezi behajtott a Buckingham -palota előtti térre, ami persze tilos, de ez szerencsére éjjel 2h-kor történt. A Sohot és a Chinatown-t már csak kocsiból mertük megnézni.
Átfázva és halálosan fáradtan értünk vissza a reptérre, és már alig vártuk,hogy a megérkezzünk a melegbe.

1.nap:Eső és meleg, végre!
Dél körül landoltunk a szigeten.Fújt a szél, de sütött a nap, London után nagyon kellemesnek tűnt az idő.Átvettük a kocsinkat,és megkerestük a szállásunkat Valle de San Lorenzoban. Egy 6 fős apartmant béreltünk, ahol minden megvolt ami csak "Khell":medence Szabinak, Play Station Bencének és Rózának, valamint wifi Rezinek és nekem.Délután aludtunk egy keveset, én 2 órát, aztán elkezdtük az edzést.Szakadt az eső, de mégis jólesett a futás. A szállásunktól csak fölfelé vagy lefelé lehetett indulni, úgyhogy fölfelé kezdtünk Rózával, majd 300 szint után inkább visszafordultunk.

Edzés:15KM

2.nap:Hóban futás Tenerifén


Korán keltünk, mert kétszer kellett futnunk, egy 20-ast és 6 km-t.Még előző nap kinéztünk pár szintutat a sziget másik felén, de át kellett mennünk a Teidén ahhoz, hogy elérjük Aguamanchát és az utakat.Már amikor elindultunk fölfelé a szerpentinen, akkor furcsának tűnt, hogy a hegyek havasak és még csak nem is látjuk a Teidét….Aztán kiderült, hogy nem is tudunk tovább menni a hó miatt. Ekkor 2000 m magasan voltunk.Úgy döntöttünk nem húzzuk tovább a időt, és lefutjuk a 20-ast.A műúton edzettünk,ami a Teide lábához vezet.Először kicsit lefele vitt az út, majd egy fennsíkon folytatódott.Minden csupa hó volt. Ez volt életem egyik legjobb futása.Tudni kell, hogy itt forgatták a Star Warsban azt a részt, ami a Tatooinon játszódik, ami egy sivatagos bolygó. Teljesen egyedül futottam, és olyan volt, mintha én lennék az egyetlen ember a Földön.
Délután otthon futottunk, és bementümk Los Cristianosba, ahol 20fok körül volt a hőmérséklet és Szabi természetesen csobbant egyet.Így már az első napon megértettünk miért is olyan jó hely Tenerife.

Edzés:26KM

3.nap:Ismerd meg Tenerifét!

Délelőtt futottuk az érdemi edzést: 12km, benne 20X100
Aztán elindultunk atlétika pályát keresni, és felderíteni a sziget keleti részét.
Kicsit fárasztó volt a keresgélés(főleg amikor bentragadtunk egy parkolóházban), de végül találtunk egy jó atlétika pályát La Lagunaban, az egyetemi városban.Aztán bevettük magunkat az Anaga-hegységbe, ahol csak egy nagyon keskeny szerpentinen sikerült elérni a sziget keleti csücskébe.Végig abban reménykedtünk, hogy ne jöjjön szembe senki.Az egyik kanyar után megláttunk egy hatalmas kőrakást az út közepén. Leomlott egy sziklafal,de már éppen hordták el a törmeléket.Sok megállás és fényképezés után elértünk egy kis falut, ahonnan lesétáltunk majdnem a tengerig. 600 m-ről kb. 100m-ig ereszkedtünk le, és azután ugyanennyi szintet vettünk vissza. Kicsit fáraszató volt, főleg, hogy még egy futás is hátra volt.
Túléltük ezt is.

Edzés:18KM

4.nap:Résztáv először

Nagyon fáradtak voltunk.Ezen a délutánon volt a résztávos edzés, úgyhogy a reggeli futás után pihenéssel töltöttük a napot.Ettünk, aludtunk,napoztunk az erkélyen, Szabi és Bence csobbantak a medencében.
Délután elkocsikáztunk La Lagunába, "A" pályára. 3X3000-et futottunk. Hát elég rosszul esett nekem, de örültem, hogy sikerült normálisan teljesíteni az edzést. A futás közben arra gondoltam, de jót fogunk vacsorázni. A közeli fővárosban Santa Cruz-ban pizzáztunk és boroztunk, és megint későn értünk haza.

Edzés:27KM

5.nap: A Teide "majdnem" meghódítása

Ma volt a pihenőnapunk, úgyhogy úgy gondoltuk ez az alkalmas időpont egy kis hegymászásra. Kicsit későn indultunk el, a fiúk még futottak 10km-t 2000 m-en a nemzeti parkban. Már dél volt, mire elértük a Teidére vezető turista utat.4 óra volt kiírva menetidőnek,nem tudtunk hogy ez csak föl, vagy le is, vagy mire vonatkozik, de nekivágtunk. Az út mentén mindenütt hófoltok, és sokan snowboardoztak, szánkóztak. Találtunk egy deszkát és mi is nekiálltunk csúszkálni,aztán én vittem magammal, míg meg nem lettek a gazdái...kár.Azon akartam lecsúszni a hegyről.Bencét másfél óra után leültettük a meredek szakasz lábánál, és mondtuk neki, hogy majd jövünk.Nem volt egyszerű gyalogolni a ritkuló levegőben,a hómezőkön, illetve éles köveken. Rezi kicsit gyorsan haladt,de muszáj volt ha fel akartunk érni, és az út háromnegyedénél leszakítottuk Rózát.Nem tudtuk mennyi lehet hátra, már nem volt sok, csak 30 perc, ha tudtuk volna simán följön.A csúcsra vezető utolsó 100m-t csak engedéllyel lehet megtenni, mert természetvédelmi terület. Nekünk nem volt enegedélyünk, de természetesen megpróbáltunk feljutni.Nem hiányzott sok, de ekkor megjelent egy parkőr,és lefütyült minket.
Én már fölfelé eldöntöttem, hogy nem fogok lemászni, mert még nem is futottam aznap.Úgyhogy Rezivel beültünk a felvonóba és leértünk 6 perc alatt.lol Szabi viszont visszafutott, mert Róza és Bence is ottmaradt útközen és nem tudtuk, hagy lemennek-e vagy várnak-e ránk.
Rezivel visszamentünk a kocsihoz és megbeszéltük, hogy amíg a többiek megérkeznek megcsináljuk az edzést.10km-t kellett futnom, 2000m megasan, és volt benne fölfelé is. Hát rég nem esett ilyen rosszul a futás, minden lépésért meg kellett szenvednem.A többiek hamar leértek, úgyhogy mehettünk haza.

Edzés:10KM

6.nap:Edzés a "szintúton"

A „pihenőnap” után kemény edzés következett:20km 4:30-ban+2 km 3:40-ben.
Időközben elolvadt a hó, úgyhogy sikerült elérnünk a szintutakat.Amiben azért volt szint rendesen,de viszonylag elosztva.Ez is 2000m–en volt.A 4:30-as tempó elég lehetetlennek tűnt, de azért sikerült megvalósítani az edzés lényegét. Igencsak elfáradtam. Utána, megnéztük La Orotavát, és Puerto de la Cruzt.Starndolni sajnos nem volt időnk.

Edzés:22KM

7.nap: Loro Parque

Az érdemi edzést pályán futottuk délelőtt, La Lagunában: 18 km (30X100).Nem nyomtam nagyon, kilazult a lábam.
Dél körül megérkeztünk a Loro Parque-ba. Itt van a világ legtöbb papagája egy helyen, és egy hatalmas hógömbben csomó pingvin lakik. Láttunk delfin és orka bemutatót, én még soha nem voltam ilyenen, tetszett.

Hazafelé futottunk még a szintúton 6km-t, szintén 2000m-en.

Edzés:24KM

8.nap:Végre pihenő!

Mindannyian úgy gondoltuk, hogy most már tényleg pihennünk kell, főleg, hogy másnap megint résztávos edzés következik. Úgyhogy beültünk a kocsiba és elmentünk Masca-ba ,és a Los Giganteshez, ami a világ legszebb tája, elvileg. Csak fényképezni szálltunk ki a kocsiból és kicsit sétálgattunk, aztán Los Gigantesnél- ami egy hatalmas sziklafal, előtte egy homokos stranddal- Rózáék vásárolgattak, Szabi csobbant,mi meg Rezivel lógattuk a lábunkat.Reggel 10km-t este 6km-t futottunk, otthonról.

Edzés:16KM

9.nap:Résztáv másodszor

Délelőtt lefutottuk a szokásos átmozagatást, aztán én kifeküdtem az erkélyre napozni, és készültünk lélekben a délutáni résztávra.
A los cristiansoi pálya épp felújítás alatt volt, de ezt csak ott tudtuk meg, úgyhogy megint el kellett autóznunk La Lagunába(ez egy óráig tartott). Kicsit későn kezdtünk el edzeni,és jött a vihar. Nagyon fújt a szél a pályán,ettől függetelenül jól esett, bár kicsit elmaradtam a kiírt időktől.5X2000m volt.

Edzés:26KM

10.nap:És vége…

Miután nem találtunk alkalmas helyet a 20km-hez, inkább csak 8, illetve 10km-t futottunk Costa Adején, a tengerparton. Aztán bevettük magunkat a Siám parkba, ami egy vízividámpark.Ezen a napon már igazi nyári idő volt,napoztunk és fürödtünk a thaiföldi stílusban kialakított mesterséges parton,a csúszdák "horzsoltak" és versenyt sikítottunk Rózával.A kamikaze, szabadeséses csúszást csak Szabi és én vállaltuk be.Végül szomorúan elindutunk a reptérre.

Edzés:8KM

+1 nap:Újra itthon

Újabb 6 órányi reptéri csövezés után hazaértünk Budapestre, másnap dél körül.
Én aludtam 2 órát, meg akklimatizálódtam, aztán kimentem futni egy 20-ast, itthonról lefutottam a VASAS-ra. Meglepően jól ment, a fölfeléket meg se éreztem, a hideg kicsit zavart, a több, mint 25 fok különbség miatt.

Edzés:20KM

ÖSSZESEN:212KM

Új év, régi kihívásokBorókától a Postás Kupáig

Comments

pgyuri Friday, February 13, 2009 7:31:34 AM

Ez így nagyon unalmas. Egy képpel idecsalogatja az érdeklődőket, és nem ír hozzá semmit. Ennyi.

Gy

Anonymous Monday, February 16, 2009 7:08:09 PM

PG writes: Kíváncsian várom a beszámolót! -:))

Anonymous Monday, February 23, 2009 8:04:12 AM

Anonymous writes: Ez ha jól számolom 192 km, ami tisztességes gyűjtögetés,de azért is itt megjegyzem, hogy én továbbra is kételkedem a résztávozás eredményességében az alapozási időszakban egy hosszútávfutó estén. Andor

Zsebe Istizsebeisti Monday, February 23, 2009 2:07:00 PM

Nem akarok túl nagy kóklernek tűnni, de gondolom az edzéstervet egy szakavatott és elismert atléta-edző készíti aki tudja mi kell a versenyzőjének.
Addig már el sem merek menni, hogy az alapozás alatt végzett résztávnak mekkora hasznát veszi egy tájfutó már a versenyszezon elején is.

Anonymous Monday, February 23, 2009 6:24:32 PM

róza writes: jók a képek! Ki csinálta?

Anonymous Tuesday, February 24, 2009 10:28:57 AM

Anonymous writes: Mióta a résztávazás és az iramjáték bevonult az atlétikai edzések eszköztárába számos edzői iskola alakult ki pro és kontra: Az ok valahol ott rejlik, hogy a hosszú (alacsony pulzusú) és sok-sok (magas pulzusú) résztávas futás nem ugyanazokat a képességeket fejleszti, sőt visszafejlődésről is beszélhetünk, (ezért találták ki ugye a másod alapozást a döglesztő nyári melegben), de most a többoldalas unalmas szakmai érvek helyett, inkább személyes élményeimről beszélnék: Futó/gyalogló pályafutásom során a Moszkvai Olimpia előtt volt lehetőségem egy hónapot az olimpiára készülő görög futókkal együtt edzőtáborozni. A görögöknek akkor éppen egy Iglói Mihály nevű edzőjük volt. Náci bácsi tanítványai ugye a magyar atlétika egyik fénykorában több világcsúcsot is tartottak, munkája eredményeként több amerikai (USA) és görög csúcs is megdőlt. Egy dolog nem adatott meg neki, hogy tanítványai olimpiát nyerjenek. Kirobbanó tehetségeket kirobbanó formába tudott hozni résztávos edzés módszerével. Ezért volt olyan az ötvenes években, hogy a Népstadionban hétközben tartottak nemzetközi atlétikai versenyt gyorsan összeszedett mezőnnyel, hogy hivatalos legyen a futott világcsúcs. Amerikai tanítványai közül végül Bob Schul 1964-ben nyert olimpiát, de az olimpia évében már nem Igló volt az edzője, más módszerekkel készült, és sikerül jól időzíteni a formáját. Igazából azt szeretném érzékeltetni, hogy a legtöbb edzőnek, még a legnagyobbaknak sem, adatott meg az, hogy igázóból tudja mi is a jó tanítványának; Van egy módszere, ami szerint dolgozik, ha te mint sportoló ezekre a módszerekre pozitívan reagálsz (és elviseled, vagy mondjuk Náci bácsinál túléled az edzéseket) az edző és sportoló sikeres lesz. Számtalan edzőváltás után láthatjuk, a sportoló szárnyakat kap, mert az ő adottságai más módszereket igényelnek. S számtalan esetben van, hogy tehetségek megrekednek, mert az edző iránti tiszteletből (aki ezt meg is érdemli) nem váltanak edzőt, pedig alkatuknak egy másik edzés módszer jobban megfelelne. A másik: egy augusztusi világbajnokságra készülő sportoló tavasszal ne legyen formában. Egyébiránt remélem a különböző edzői iskolák vitájának az lesz az eredménye, hogy a más-más módszerekkel készülő sportolók egymást sarkalják a jobbnál jobb eredmények elérésre, aminek mi szurkolók fogunk örülni.

Anonymous Thursday, February 26, 2009 9:02:44 AM

PG writes: Nem vagyok a témában képzett szakember (egyenlőre :-) ), de azt tudom, hogy akkor jó egy edzésterv, ha az edzőnek az általános dolgokat az adott versenyzőhöz sikerül igazítania. A résztávos edzések pedig kellenek (tapasztalat),mert csak egy képesség fejlesztése kiöli a másikat. Formában pedig augusztusra kell lenni... na ez szép magyarra sikeredett :-))

Zsebe Istizsebeisti Thursday, February 26, 2009 12:26:24 PM

No végre felgyülemlett annyi anyag, amire már érdemes reagálni. smile Tehát ezt az "augusztusra kell csúcsformában lenni" közhelyes kijelentést és társait nem érzem túlzottan átgondoltnak és legfőképp objektív megközelítésnek. Kétségtelen tény, hogy törekedni kell rá, hogy akkor és ott a lehető legjobb formában érezzék magukat a VB résztvevők, de ne felejtsük el, hogy számtalan olyan esemény van évközben, amin bizony hibátlan állapotban kell lenni, hogy jól kiforrjon egy csapat (váltó) végleges felállása/struktúrája. Ha évközi válogatókra és formaellenörző eseményekre nem úgy áll oda az ember, hogy csúcsformában van, akkor mi alapján helyezi el magát abban a mezőnyben ami majd a fő eseményen rá vár? Miként méri fel mit kell még máshogy csinálnia? Értelemszerűen nem azt akarom cáfolni, hogy a VB-n kell igazán csúcsformában lenni, hanem azt, hogy tessék elfogadni, hogy az addig tartó felkészülésnek bizonyos állomásain is elengedhetetlen ugyan ez.

u.i.: PG, az egyelőre és egyenlőre kifejezések nem ugyan azt a jelentést hordozzák magukban. Bocsánat, ezt nem bírtam megállni! wink

Anonymous Thursday, February 26, 2009 3:33:44 PM

Anonymous writes: A csúcsforma egy fikció, amiről én azt tanultam egy évben egyszer, maximum kétszer érdemes megcélozni. Ugyanakkor egy VB csapattag aspiránsnak, egy komoly alapozást követően egy rövid felrázó időszak után - olyan menetből támadunk elv alapján - könnyedén a tavaszi versenyek élmezőnyében kell végezni. A másik, ha eredményt akarunk akkor vagy építünk egy csapatot, vagy nem. Az augusztusi Vb csapatának már 90 %-ban fixnek kellene lenni. A maradék 10 % a hamvaikból feltámadó - na még egyszer megpróbálom - emberek és a semmiből előtűnő őstehetségeknek van fenntartva. A fő verseny évében való vérre menő válogatózás olyan amerikai (USA) és főleg atlétikai eredetű, ott kicsit más tömegből merítenek. A tavalyi nappali normál távú OB selejtezőjén a férfiaknál - ha jól számoltam - 67 magyar indult, köztük ugye Horváth Imi is, ez a mi felnőtt élmezőnyünk. Ennyi embernek kell, hogy úgy mondjam kitermelni azt a (mennyi is? 7 ?) 7 főt aki nevezhető a VB-re, a nőknél 35 magyar hölgy vágott neki a selejtezőnek, a nevezhető létszám náluk is 7 fő. Ilyen létszámú élmezőny esetén komoly csapat eredményt csak többéves előre tervezéssel lehet elérni, ami úgy sejlik, de néha az az érzésem, a csapatot építünk elv nagyon gyakran áldozatul esik egyéb érdekeknek. Most nézem, ha 7 fős a csapat akkor nem 10% az egy fő hanem kb. 15. Andor

Anonymous Friday, February 27, 2009 8:04:06 PM

PG writes: Egyetértek Istivel formára vonatkozó kijelentésével (természetesen az "egyenlőre" tett megjegyzésével is :-), nem kell bocsánatot kérni,valóban: egyelőre). Ami a csapatépítésre vonatkozik, nem biztos, hogy 90%-ban kész kellene lennie, sőt...

Anonymous Thursday, March 26, 2009 1:37:43 PM

PG writes: Mecsek Kupa, Lipica? Készül?

How to use Quote function:

  1. Select some text
  2. Click on the Quote link

Write a comment

Comment
(BBcode and HTML is turned off for anonymous user comments.)

If you can't read the words, press the small reload icon.


Smilies