Sun_Dawn

Most itt állok egyedül a legnagyobb
út közepén,
Kezemben a szívem összetörtük te meg én.
Nem érzem, már dobogni én próbálom, de nem
megy,
Nem ragad, össze hiába vérzem meg…
Most itt állunk mi ketten,
te pont velem szemben,
A ragasztó a te kezedben
Te pedig a szívemben.
Eldobom. A fenébe! Miért nem lett könnyebb?
Ha nincs érzelem nincs fájdalom hát nem ez a legszebb?
Azt hittem, hogy szív nélkül majd minden
egyszerűbb lesz?
Bevallom tévedtem mert ettöl könnyebb lett...
Most mit látok te léptél eggyet?
De ó mi fájdalom e tetted.
Mert min jársz az nem más, mint szívemnek
szilánkja,
Most bomlott le minden sok- apró hibámra!
Ha tehetném, most mindet visszaszívnám.
Eltörölném, könnyeimmel elmosnám.
De mint a múlton változtatni nem lehet,
Mást nem mondhatok csak, hogy: Ég veled!