"Üdvözülni vágyom, és üdvözíteni vágyom..."

továbbra is álmodom a szép, rendezett, könnyen kezelhető fűszerpolcról, meg a szép, nagy, szögletes lisztes-cukros bödönökről, de mivel rájöttem, hogy a jelenlegi dobozaim (tégelyeim, vatevör) űrtartalma versenyképes a piacon kapható szépségekével, inkább felújítottam őket.
az eredetileg nagy adag vitaminokat magukba foglaló hogyishívjákjaim eddig pőrén álltak a polcon, és mindig rázogatással döntöttem el, hogy a megfelelőt vettem-e el. koszosak is voltak, meg unalmasak is, úgyhogy végre vettem öntapadó fóliát (egy álom kezelni) és beborítottam őket, és tipografáltam (hahaha) rájuk tájékoztató címkét.

nem valami elegáns, inkább rusztikusan igénytelen, de nekem megfelel.

Ma délelőtt nagyot sétáltunk, közben Csongorka takarított havat kerítésekről, szimatoltatott havat kutyussal és gyűjtött "táblaforma" havat a babakocsi csomagtartójába, hogy csak néhány részletet említsek. Aztán bementünk a sárga házba, hogy beszélgessünk egy kicsit a nénikkel.

Először a rendes bejáraton engedtem be Csongort, aki érdeklődve lépett az előtérbe, majd mielőtt én is bejuthattam volna az ajtón, jött is kifelé, hogy visszamegyünk. Ha a szívemre hallgatok (no meg a múlt heti tapasztalatomra), akkor nem is firtatom tovább a dolgot, de én komoly felnőtt akartam lenni, aki nem futamodik meg a küszöbön. Utólag már tudom, hogy semmi értelme nem volt, csak azt értem el, hogy szereztem jónéhány kellemetlen percet a gyereknek, magamnak meg egy újabb keserű tapasztalatot. Szóval nem fordultunk vissza, hanem elsétáltunk az oldalsó bejáratig, hogy ott keressük meg a vezetőnőt.
Éppen ebédeltetés zajlott, döbbenten néztem a telefonomon, hogy már dél van. A manó meg persze megint sírni kezdett, amint beléptünk. Se a virágokkal, se az ajtó felett mosolygó Micimackóval nem lehetett tartósan kizökkenteni, csak sírt, hajtogatta, hogy menjünk ki a babakocsihoz, a vezetőnő meg még mindig nem jött. Öt-hat percet ha vártunk, de egy örökkévalóságnak tűnt. Közben rá-rámosolyogtak a konyhások, gondozónők, ő megjegyezte, hogy rárakja az edényeket a néni, és úgy tűnt, lassan megnyugszik. Mikor végre jött a vezetőnő, és behívott bennünket pár méterrel odébb az irodájába, mutatott volna Csongornak pár játékot, hogy lecsitítsa, de újrakezdődött a sírás. Úgyhogy beszéltünk pár mondatot, de abban maradtunk, hogy majd máskor visszajövünk és akkor előjegyzésbe veszik, de egyáltalán nem utalt rá a vezetőnő, hogy ne tudnák fogadni őt szeptembertől, ami, ha úgy vesszük, öröm az ürömben. Valamint felajánlotta nekünk, hogy délelőttönként, amikor az időjárás engedi, csatlakozzunk az udvaron játszó gyerekekhez (300ft/alkalom), hogy szokja a manó kicsit a környezetet.

Ahogy elköszöntünk és kiléptünk az ajtón, Csongor egyből megnyugodott, és hosszan mesélte, hogy mi minden van az ajtó feletti képen Micimackó mellett.


Ha helyes a feltevésem, csupán az a baj, hogy belerondítok a mókázásba, úgyhogy legközelebb inkább berakom az autóba és úgy megyünk oda, hogy elejét vegyem a hisztinek.

Csongorka rajzolt neki nyakat, fület, hajat és szemüveget.

Már többször előfordult, hogy Csongorkát ráállítottam a "megyünk énekelni meg mondókázni" pályára, aztán hoppon maradtunk, mert elmaradt a foglalkozás. Ma ezért óvatosságból csak friss levegőt szívni indultunk, aztán menet közben megemlítettem, hogy nézzük meg a védőnéniket is. A manó belement, sokáig kántálta, hogy megyünk védőnénikhez, közben hívott Bea, hogy zárva van az ajtó, aztán megint, hogy bejutott, úgyhogy mégis lesz foglalkozás.
Minden rendben ment addig, amíg belül nem kerültünk mi is az ajtón, ott azonban legörbült a manó szája. Mikor beléptünk a terembe, könnyes szemmel kérte, hogy visszamegyünk, visszamegyünk. Próbáltam nyugtatni, hogy megmelegszünk, éneklünk kicsit, és utána visszamegyünk, de hiába. Sírva hajtogatta, hogy vegyük vissza a vastag nadrágot, és menjünk le, alulra (az emeleten van a foglalkozás). Csak akkor nyugodott meg, amikor már a kabátot is visszaadtam rá, úgyhogy ma sem mondókáztunk. (Nem, mintha nem lenne benne része itthon is, csak azt szeretném, ha egy kicsit gyerekek közt lenne.)

A tanulság tehát, hogy ha friss levegőt szívni megyünk, és a gyerek élvezi, akkor maradjunk az utcán, és ne változtassunk a programon.

tegnap megújítottuk Csongor szobáját, amíg ő Edit maminál szórakozott. hazaérve nagyon elcsodálkozott az új berendezésen, kicsit tétován megállt a szoba közepén. de miután megmutattuk neki, hogy hogyan kell kihúzni az ágy alatti tárolókat, beindult.
minden egyes játékát elő akarta szedni, és játszani velük, lehúzta az ágyról a takarót, majd közölte velem, hogy kedvenc. mi a kedvenced? -kérdeztem. kedvenc szobád van. -mondta. persze nem volt tökéletes a szoba mindaddig, amíg kihasználva, hogy a másik szobában teregetek, tele nem rajzolta a falat "virágokkal".

reggel, ébredés után is közölte velem, hogy kedvenc szobája van, szóval úgy tűnik, tetszik neki.



amúgy szerda óta vannak virágaink a lakásban, melyek állandó cirkusz tárgyát képezik, én ugyanis szeretném őket megóvni, míg Csongor vagy agyonlocsolná, vagy be szeretné tenni a kosarába/vödrébe, vagy apró dolgokat szór a cserépbe.

telefonon nem érdemes 3909 karakter hosszú bejegyzést írni, mert bad request lesz. de azért még reménykedem, hátha megjelenik a ma reggeli sztori, ha meg nem, majd újraírom. addig is az illusztráció:

hogyha sikerülne még előző nap kitalálnom, hogy mit akarok főzni, és előkészíteni hozzá, amit csak lehet, akkor talán a délelőttjeink se úsznának annyira el. és ha megtanulnám, hogyan kell beprogramozni a sütőt (nemcsak a sütés végét, hanem az elejét is), akkor talán még sétálni is le tudnánk menni a manóval, mert a konyha végezné magától a dolgát.

persze, ez csak a sütőben készülő ételek esetén működhetne, de az is haladás lenne. egyelőre ugyanis vagy csak akkor sikerül kiötölnöm a menüt, amikor már nem lehet tovább halogatni, kell valami kaja* (kb. 11.45). vagy a hosszadalmasabb előkészítés miatt inkább a konyhát választom a séta helyett. egyik se jó.

*ez ugyanígy igaz a magatartásomra mindenféle határidővel szemben.

bár ez csak egy telefonnal készített fotó a rajzról, de felhívnám rá a figyelmet, hogy tényleg!














később apát is rajzolt, de az nem lett ennyire élethű.

tele van a lakás (az életem) mindenféle lommal, amit nem tudok elpakolni, elrejteni, legszívesebben kidobnám, de mégsem, mert még jó lesz egyszer. talán, később.

az adományba szánt ruhák, amiket át kéne nézni még egyszer, hátha maradt köztük valami, amit sajnálnánk (nem maradt).
de vannak még ezeken kívül is kopott ruhák, amik túl jók ahhoz, hogy könnyedén kidobjam, de túl viseltesek, hogy hordjam őket. dobozok, kisgépek, telefonok, egyéb kütyük dobozai. lejárt útlevelek, dekor dolgok, köztük rengeteg gyertya meg mécses, amiket sosem fogunk meggyújtani. a görkorcsolyám. néhány év múlva tök jó lesz azon kísérni az ügyesen bicikliző kisfiamat. bébiruhák, eltéve a majdani tesóknak. egy nagy doboznyi cipő, jó lesz a telekre, lomolni. nyelvkönyvek, jegyzetek oroszóráról, tréningekről. szétszerelt bútorok, amiktől nem férünk. komplett babakocsi, amit félévesen kinőtt a gyerek. meg egy rakás elektronikai lom.

számlalevelek, ilyen-olyan papírok, gyerekjátékok, távirányítók: előbb-utóbb minden vízszintes felületen eluralkodik nálunk a káosz, és ezt utálom.

de most összeszedem magam. lelki szemeim előtt úgy sorakoznak a mindenfélét rejtő egyforma dobozok a polcon, mint az ikea katalógusban.

rendet rakok. csakazértis.

Tegnap lefekvés után egy órával sírva ébredt, és azt hajtogatta, hogy a nyuszisat szeretné nézni. Próbáltam megvigasztalni, de egy pillanatnyi nyugalom után újra kezdődött a sírás. Aztán húzni kezdett magával a másik szobába a laptopomhoz, így bekapcsoltam neki, de az alatt is el-elsírta magát. Végül Halász Judit Csiribirije nyugtatta meg úgy-ahogy, majd visszamentünk a szobájába rajzolni kicsit. Amikor már nem szipogott, megkérdeztem, van-e kedve aludni, velem meg apával a nagy ágyban. Persze hogy volt, egyből szaladt a hálóba.

Ki kellene cserélni az ágyát, hogy mellé fekhessek esténként, talán akkor nyugodtabban aludna, de a pelenkázóhoz nagyon ragaszkodom.

nah, a blog oldal visszajött, a linkek viszont még hiányoznak.

Csongor átesett az első flamand nyelvleckéjén.
Az úgy volt, hogy mostanában a kacsa tvről átszoktunk a jutubra, ahol Ukit meg Hoplát nézünk, főleg Hoplát, mert bolondul a nyuszikért. És találtunk egy Nijntje nevű belga nyuszit, és egy olyan videót, ami mindenféle szavakat tanít: ez a nyuszi háza, milyen házak vannak még, a nyuszi és barátai elmennek a játszótérre, mivel játszanak, stb.
Csongornak tetszett, a nyuszi és a betűk együtt nyertes kombináció.

Péntek délelőttönként van ciróka-maróka foglalkozás, eddig háromszor voltunk. A citera hangja mindig meglepi, a gyerekekkel sem akar barátkozni, és látszólag nem is élvezi a dolgot (kivéve, ha a hátamon cipelem, vagy az térdemen lovagoltatom). Viszont ha indulunk valahová, egyből emlegeti a védő néniéket, ahol mondókázunk, meg éneklünk. És mondja a mondókákat itthon! Pl: szi-ma-úút, göllöngyöszút, kátyúú! Vagy, amit felelgetősen játszunk:
ő: cilóka-malóka
én/ő: mit főztél Katóka?
Ő: kászát
én: hova tetted?
Ő: pad alá
én: megették a kiscicák?
Ő: Kiszcicák.

mindent dokumentálni vágyom, de estére mindig csak sóhajtok egy nagyot és lecsukom a laptopot blogbejegyzés nélkül.
így sok dolog nem marad meg, pedig olyan aranyos ez a gyerek! és lehetetlen is lenne mindent lejegyezni, hiszen egyetlen pelenkázás közben három vicceset/okosat/érdekeset mond!
szóval válogatás:

ül a nyitott szekrény előtt, nézegeti benne a cipősdobozokat, közben motyogja: Máádi. Csongóka.

meglátja, hogy nyitva a szoba ajtaja, ahol tesóm aludt addig. tesóm ül az ágy szélén, ő közelebb lép, aztán egyszercsak felkiált: rajzoltál. mutatom Lócinak! és visszarohan a másik szobába a rajzáért.

rámutat a monitorra: tévé.
rámutat a tévére: tévé.
megint rámutat a monitorra: számikódép.

szagolgatjuk a hajzselés dobozt: filotom. paklikás.

szagolgatja az illóolajos üveget: filatavan (!). gyümölcsös.

rajzolgat a padlón, közben motyog: moci vagyok. később inkább már muci vagyok-nak hallom. még később jön a poén: Mucci Andellika vagyok.

megtalálta a fémdobozt, amiben a krétái voltak, a tetején fotó a nevezett eszközökről. próbálja kinyitni, de nem boldogul, ezért odanyújtja nekem: anyuci kinyitja Csongókának celuzát.

érdekelne (igazából nem), létezik-e Magyarországon még egy olyan háziasszony, akinek nem megy a paprikás rántás.

felszedte a szegőlécet a szobájában, majd jött hozzám, hogy anyuci javítja
később felállt az etetőszéke hátsó részére, és közben magyarázta: létta, menti, cicát, Csongo.
majd ebéd közben: zongolla, imándo, inkámb, anyucit.

kit érdekel a szegőléc?

Igen keveset jegyzetelek mostanában, úgyhogy, ha még alszik egy pár percet Csongorka, gyorsan pótolom az elmaradást.
Például már a 12. foga jön*, egyszerre előbújt ugyanis a múlt hónap végén az összes kisőrlő - 2 hét taknyolással és némi hőemelkedéssel kísérve - és a sort most az utolsó metszőfog zárja.
Kb 2 hete** elkezdett nyers gyümölcsöt enni, méghozzá almát. Bár az egész gyümölcs nagyon tetszik neki, mert amikor kiszedte a táskából, mindbe bele szeretett volna harapni, igazából akkor ízlik, ha meghámozva a kezébe vehet egy gerezdet. Időnként túl sokat berágcsál, mert nagyon élvezi a gyümölcs lédússágát, csak épp utána nem meri/bírja lenyelni, úgyhogy előfordul, hogy kiköpi. (köpki)
Apukámtól a nyers banánt is elfogadja, néhány napja úgy 20 hangyafalatnyit is megevett belőle, minden egyes falat után kihirdetve, hogy Papa!
Az almával egy időben kapott rá a szívószállal (fívó)*** való ivásra is, lényegében csak azzal hajlandó most már inni.
Az elmúlt héten**** Nádudvaron voltunk, ahol simogatott lovat. Mikor később emlegettük neki a dolgot, nem úgy tűnt, hogy különösebben mély nyomot hagyott volna benne, de tegnap este megbeszéltük, hogy szekér-paci, úgyhogy valamennyire mégiscsak emlékszik.
Azt figyeltem meg egyébként, hogy a szüleimnél tett rendszeres látogatások igen serkentőleg hatnak rá, hiszen ilyenkor hárman is vagyunk vele, és annyi az inger, hogy emiatt fel is borul az egyébként szokásos napi ritmus.



A két legkedvesebb dolog: maci és lula (=levendula)



* azóta, hogy ezt írtam, eltelt egy hét, a fog már majdnem kint van, de nyáladzás-ínymasszírozás is van még, úgyhogy valamelyik szemfog megjelenésére is számítok a közeljövőben.
** vagyis október elején
***mostmár szívónak hívja
****két hete

reggel, mikor még kedvesapuka aludt, Csongor odaállt a "lomos" ajtaja elé, és kérte a felmosót. mondtam neki, hogy még korán van ehhez, de később, ha majd apa felébredt, elővesszük. el is fogadta a válaszomat. aztán, mikor apa már el is ment dolgozni, mi meg a boltba készültünk pogácsáért, odajött hozzám. meghúzta a pulcsim alját, jelezve, hogy menjek vele, majd azt a bizonyos ajtót feszegetve közölte velem a fentieket, amit én nem kis büszkeséggel úgy fordítok, hogy: azt mondtad, később elővesszük a felmosót.
holnap lesz 17 hónapos.

Szerintem Csongor azt hiszi, én is annyira szeretek takarítani, mint ő. Persze, hiszen állandóan porszívózunk! Ma is, mikor már majdnem végeztünk, fogta a sószórót, és behintette vele a lakást, majd leült kölesgolyót enni. Amikor a sót is eltüntettem, és a porszívót is elraktam már, az addig nyugodt rágcsálás átváltott morzsagyártásba, de szerencsére megfékeztem. Délutánra így is olyan lesz a nappalink, mintha napok óta nem porszívóztunk volna.

Arra gondoltam, ha ez a gyerek fog valamire emlékezni ezekből az időkből, az biztos ez lesz. Hogy takarítunk

ja, meg reggel apa vitt el banánt magával, és ez annyira lenyűgözte Csongort, hogy ő is kért. nagyon tetszett neki a "banda", simogatta, még majdnem puszit is adott neki. aztán beleegyezett, hogy kibontsuk. akkor letörtem belőle egy darabot, és a kezébe adtam, hogy harapja (eddig egyetlen egyszer, a múlt héten volt hajlandó három falat nyers banánt enni). nézegette. mondom neki, kóstold meg! harapjad! akkor egy morzsányit lecsippentett a fogával belőle, de harapni még mindig nem akarta. ez még vagy kétszer megismétlődött, szóval nem igazán fogyott a banánból, de egyszercsak elindult a konyhapulton hagyott nagyobb darab felé, és közölte: banda! ízlik! még!

tegnap felköszöntött a kisfiam is

Azon gondolkodtam vezetés közben, hogyan is voltak azok a képletek fizikából, amikkel a sebességet vagy a megtett utat lehetett kiszámolni. Meg, hogy jó volna ilyen számításokkal karban tartani a bal agyféltekémet, ha már ennyire jobbos vagyok alapból.
Aztán rákerestem a wikipedián, és rájöttem, hogy attól, hogy öregebb lettem, még mindig ugyanolyan reménytelenül hülye vagyok hozzá, mint gimis koromban.

mindenféle hónapforduló nélkül leírom már, mielőtt elfelejtődik, hogy a ded szeptember első napjaiban indult el egyedül, és bár most is vannak esetek, amikor szereti, ha fogom a kezét, már egész nagy biztonsággal totyog. két hete megkapta a 15 hónapos szurikat, a súlya akkor majdnem 13 kiló volt, de a magasságát senki nem mérte meg. szerintem 82,5 cm.
a bilizésről elméletben már sokat tud, felöltözve már egyedül is ráül, és közben mondja, hogy pisi, de a gyakorlatban, pelus nélkül még nem megy a dolog
állandóan rajzol - firkál - és megnevezi, hogy ez most éppen tút, vagy gyigyó.
sokat beszél, a teljes szókincsét már nem is tudom felmérni, csak néhányat ragadnék ki:

sita = séta
sik = szék
zajzo = rajzol
kita = kréta
aludu = aludni, álmos
mék = még
töp = több
más = másik
tetu = tető; terítő
hoza = hozom
daja = gyere