"Üdvözülni vágyom, és üdvözíteni vágyom..."

Én a dugó-fadugót tanítom neki, a bölcsiben meg a gangnam style ragad rá. De azért reggel a Családi körrel indított Morzsák innen-onnan.

Néha úgy örülnék, ha lenne egy értelmező kéziszótáram, hogy jobban el tudjak magyarázni 1-2 dolgot Csongornak, amire kíváncsi. Mert időnként előáll olyan kérdésekkel, hogy csak pislogok, hiszen vannak megszokott tárgyak, vagy szavak, amiket használok, de eddig nem gondoltam mondjuk bele, hogy megfogalmazzam, mi is az, mi az értelme, stb. Őt viszont érdekli.
Tegnap például ezt kérdezte:

- Mit jelent az, hogy "csak"?
-(én, mély sóhajjal) hú, nagyon nehezet kérdeztél, nem tudom, el tudom-e magyarázni. (közben lázasan jár az agyam, hogy is fogalmazzam meg, mi az a "csak".)
erre ő, vigyorogva:
- azt jelenti, hogy dömper. (= Chuck, a dömper, ééérted?!)

akkor megkönnyebbülten nevettem vele, most, hogy leírtam inkább úgy érzem, ez a gyerek szívat engem . és még nincs 3 éves. mi lesz velem később?

rég nem esett szó róla, mégpedig azért, mert semmi "különös" nem történik a manóval ott már egy ideje. reggel szépen ébred 6.20-kor, 8-ra bemegyünk, öltözés, puszi, már masírozik is be a szobába.
az üzenő füzetben is csupa jót olvastam róla (persze elfelejtettem legépelni, mielőtt visszavittem), de ezeket az infokat a napi beszélgetések során már amúgy is átadták nekem a gondozónők. szépen megy a wc-be kaki, naponta kétszer. az egész csoport ünnepli ilyenkor, és ő is így fogad minden délután, amikor megyek érte: kakáltam a wc-be!
szereti húzni az időt, de ügyesen vetkőzik, és a gyerekekkel is tud már kapcsolatot teremteni. egyre könnyebben megy neki, hogy kiálljon magáért, de persze itt vékony a mezsgye, és meg kell még tanulnia, mikor keverhet le valakinek egyet, és mikor nem. a legaranyosabb sztori pedig az volt (máig sem tértem magamhoz), amikor azzal fogadtak egy délután, hogy Cs az új kislányhoz (Anna) átment a szomszéd szobába (!), megsimogatta (!), megölelte (!) és megpuszilta (!).
a hosszú hétvége óta viszont gond van: most nagyon nem akaródzik neki menni a bölcsibe. mindenféléket felsorol, hogy azt mondták, neki, hogy ne menjen, vagy, hogy szomorúak lesznek, amikor meglátják, vagy egyszerűen csak azt, hogy velem akar maradni.
nem tudom, mi okozhatta nála ezt, de érdekes volt, hogy tegnap reggel ezt mondta: rossz lenne, ha lenne kistestvérem, mert én egyedül akarok maradni veled! lehetséges, hogy ez lenne a gond? hiszen még tervben sincsen a testvér, csak beszélgettünk róla 1-2-szer, mint bármi másról, hogy tudjuk, mit gondol erről. na, mostmár tudjuk.
egyelőre úgy érzem, megszokta a gyerekeket maga körül, de nem kedveli őket, talán az egy Anna kivételével

ma reggel, miután bement a szobába, Lívia jelent meg az ajtóban, és közölte velem, hogy Csongi nem adott puszit! erre én azt feleltem, hogy biztosan rosszkedvű, menjen vigasztalja meg. kíváncsi vagyok, mi lett ebből!

ja, van kitéve a faliújságra egy papír, hogy az óvodai jelentkezéshez az eddigi gyakorlattól eltérően jelentkezési lap kell, amit április 24-ig kell leadni az elsőként megjelölt helyen. előtte még lesz talán nyílt nap is, ismerkedni a helyekkel. már alig várom, látni akarom, mekkorák a szobák, el tud-e majd valahová húzódni az én gyerekem az őt üldöző lányok elől

(meg egy másik papír is van kint, hogy még be lehetne csatlakozni óvodai dajkaképzésbe. igazából érdekelne, de nem tudom, az ovi kötelezővé tétele azt jelenti-e, hogy el lehetne ezzel helyezkedni... )

amikor szívesen visszafeküdne az ágyba az ember. nálunk ez zömében hétvégére esik, mivel a ded ilyenkor is tartja a hétköznapi menetrendet, vagy inkább még korábban is ébred, mivel véleménye szerint a hétvégén minden alvással töltött perc elvesztegetett idő. Mivel így is túlságosan sok időt tölt a villanypásztorral, inkább egyéb tevékenységekre sarkallom, ami azt vonja maga után, hogy nem lehet visszafeküdni: Anya, te ragadós építőzzél*, én meg filcezek.

ma is korán keltünk, pedig hétfő van. de enélkül is álmos lennék, ráadásul hideg van és borús az ég, és a könyvvezetés tételek sem vidítanak fel. megettem már egy fánkot, egy brióst, meg egy fél rigó jancsit és a gyerek csokimikulásának utolsó darabjait, de nem lett jobb. félek, a gumicukrot is megtámadom.


*
minthacsak: http://majdjovok.freeblog.hu/archives/2013/02/17/Regi_morfondir/

egyben meg is magyarázza, hogy a barlangrajzokon miért látható olyan kevés kőkori depresszióábrázolás.

amikor én kínáltam, nem kellett neki a vajkrémes kenyér, csak beledugta az ujját a dobozba, majd lenyalta. aztán hozott magának egy szelet kenyeret, és továbbra is ujjal kente rá a vajkrémet, de ajánlottam neki helyette egy kést. ügyesen rálapogatta a krémet, csak szétkenni nem tudta, abban segítettem neki.
annyira önálló nagyfiú, hogy csak ámultam és bámultam!

Szia nagyapa! Jól! Igen! Jó! Edit néni. Líviával is! Sokat ettem! És attól lettem ilyen nagy és erős kisfiú, tudod, nagyapa!

Hempergés után egy bottal rajzolgattunk a hóba. Kérte, hogy rajzoljak neki egy szögletes lámpát. Egy téglalappal kezdtem, mire ő felkiáltott: Ez a rectangle! *


*én nem tanítom angolul, legalábbis nem "úgy", de a jutyubon sok idegen nyelvű videót lát, és ugyanúgy elmagyarázom neki ezeket is, mint bármi mást. ezért néha felbukkan a szótárában egy-egy angol szó.

naszóval, időközben két és fél éves lett a gyermek, majd el is múlt már egy hónappal.
szivacsként szívja magába az új ismereteket (és a bacikat is), intellektuálisan messze a kortársai előtt jár, ezt elfogultság nélkül állíthatom. élvezet vele beszélgetni, akár telefonon is. ez az elképesztő szókincs, kifejező készség és tanulni vágyás viszont még engem is megtéveszt néha, és emlékeztetnem kell magamat, hogy csak ennyi idős, és ne legyenek túlzott elvárásaim vele szemben. természetesen szeretném táplálni a kíváncsiságát, de vigyázni kell, mert nem akarok benne felesleges feszültséget, teljesítménykényszert gerjeszteni.
feszültség így is van benne éppen elég, kitört rajta a dackorszak keményen. mondhatnám, hogy egyik napról a másikra, mivel pontosan december huszadikán kezdődött a makacs tagadás mindennel szemben, de most, hogy visszagondolok, azért voltak már előjelei (pl. hirtelen sírva fakadás), csak azt mindig a fáradtságnak tudtuk be.
nincs egyébként állandó nyafogás és idegbaj, alapvetően jó kedvű és nagyon aktív, imádni való kisfiú. nemrég járt először játszóházban és decemberben úszott velem először medencében. mindkettő nagyon tetszett neki, úgyhogy lesz folytatása idén is. és szerintem szép karácsonya volt, az összes ajándékát nagyon szereti és sokat játszik velük. (én meg pakolok utána, de ez nem újdonság )



a legfontosabb változás, ami a 30. hónaphoz fűződik, hogy sikerült elhagynunk a cicikét. meglepő volt, hogy a korábbi sikertelen kísérletek után milyen könnyen elfogadta a helyzetet, szinte eszébe se jutott azóta.
a szobatisztaság ugyanott tart, mint eddig. ez az egyik olyan dolog, amiről hajlamos vagyok azt gondolni, hogy együtt kéne járnia a szellemi érettségével, de nyilvánvalóan nem így van. türelem, türelem!
mostanában gyakran eszembe jut az ovi. szerencsére vagy sem, nagy a választék a környékünkön, de kettőt már kapásból kizártam az apró udvara miatt. a sportovi foglalkoztat nagyon, ha Csongornak bejön az úszás, akkor talán oda íratom. a másik esélyes pedig a bölcsi közvetlen szomszédságában van, hatalmas udvarral. csak kéne egy ismerős, akit kifaggathatok az óvónénik felől.


velem mi van?
semmi, de az nagyon. de hát tegyek ellene, nem igaz?
ma kaptam egy félre sms-t egy bizonyos g-től, hogyaszongya: boldog új évet drága barátom! ez úgy megsimogatta a szívemet. már jó ideje nem nevezett senki a drága barátjának, kár, hogy őt sem ismerem!
azért neked is boldog új évet drága g!
és mindenkinek, aki még olvassa ezt.

Kb. egy hétig nem köhögött a gyerek. Vasárnapra megtaknyosodott, hétfőn mondta a bölcsinéni, hogy Ivánka valami jégveremben járt, úgyhogy ő az új góc. Ma hajnali fél négytől negyed ötig megállás nélkül köhögött Csongor, mostmár azért tart 1-2 perces szüneteket. Szóval nyolckor nem a bölcsibe, hanem az orvosi rendelőbe vesszük az irányt, újabb adag hörgőtágítóért. A manó az elején (egy hónapja) még derekasan bevette a gyógyszert, mostmár érthető módon elege van belőle, úgyhogy csak hosszas kérlelés után hajlandó bekapni. Januárra azért remélem, meggyógyul.

No, túl vagyunk a második bölcsis náthán is, már nem taknyos, nem köhög. Ez alkalommal adtam neki antibiotikumot, mert először úgy éreztem, túl lassan gyógyult. De akkor mindenképp meg akartam adni a szervezetének a lehetőséget, hogy önerőből birkózzon meg a kisgecikkel bacikkal. (Hiszen lázas sem volt, csak köhögött, és taknyolt.) Igazából úgy érzem, most is felesleges, vagyis hatástalan volt a szer, de ha a doki baciölőt írt, akkor jóhiszemű leszek, és azt gondolom, nem vírusokat tenyésztettünk.
Kíváncsi vagyok, lesz-e, és mikor, harmadik hullám.

Ezen kívül még itt is feljegyezném, bár a twitteren is olvasható, hogy nyelvi fronton fejlemények vannak.
1. Elkezdte helyesen is alkalmazni a személyragokat, de még sok a keveredés. Főleg olyankor használja jól, amikor:

2. Nevel engem/beszól. Természetesen azokat a mintákat veszi át, amiket tőlem hallott idáig, vagyis tiltásokat pl: Anya, ne énekelj, mert már alszanak, és felébreszted őket! (a többi lakót) Anya, vegyél fel egy ruhát, ne táncolj így pucéron!

3. Szívesen alkalmazza a tudod anya, képzeld anya frázisokat, amikor mesél. Természetesen még mindig nagy sztorigyáros, és szívesen táplálom is a fantáziáját. Egyik kedvenc közös játékunk a mesélés. Akár könyvből olvasok neki, akár kitalálok valamit, néhány mondat után ő is bekapcsolódik, és felváltva fűzzük tovább a történetet.

4. Saját hasonlatokat gyárt: Te olyan buta vagy, mint egy zebra. Olyan különösen elálmosodtál, mint egy kismajom. Olyan a hangulatod, mint egy sündisznónak.

5. Csak vicceltél! Ha kijavítom, mert értelmetlen dolgot mond, vagy letolom, amiért csibészkedik, legtöbbször ezt a választ kapom tőle.



A kis rutinjaihoz még nagyon erősen ragaszkodik, ahogy hozzám is, és Oedipusz barátunk is betette már hozzánk a lábát. Azért apucinak még mindig sikerül kialkudnia egy puszit.

mert két hete elvágódott a székével, és megütötte a metszőfogát. azt mentünk megmutatni.

Ezzel még adós vagyok magamnak.

Szóval a beszoktatás második hete csupán egy naposra sikerült, mert hétfőn éjjel csúnyán köhögni kezdett a gyerek. Betegsége alatt végig menni akart bölcsibe, de a következő csütörtökig várnunk kellett ezzel.
Akkor a főnéni úgy érezte, az lenne a legjobb, ha visszalépnénk kicsit, és ott maradnék reggeli után is. Ebből az lett, hogy Csongor szinte el sem akart engedni, folyton ölelte a lábamat, csak velem akart lenni. Igazából már reggel megadta az alaphangulatot az, hogy elsírta magát: mostanában rosszul viselkedsz, ezért nem kapsz cicikét. Pedig erről szó sincs, egyszerűen már nagyon kevés van, és ezért próbáltam szépen lassan kiiktatni. Szóval, én úgy gondolom, ez lehetett a nagy ragaszkodás hátterében.

Ezután az eset után még három reggel volt nehéz az elválás, de azóta nem volt sírás, sőt, nagyon boldogan masírozik be a csoportszobába. Most tölti ott a negyedik hetet, már egy hete bent alszik, és ébredés után hozom el. Mától uzsonnázni is fog, és ezzel tulajdonképp vége a beszokásnak.

Kialakítottunk egy kis rituálét, ami megnyugtatja, így aztán nagyon felszabadultan viselkedik bent.
Ez a következőkből áll:

1. Reggel fél hétkor mellé bújok az ágyba, így vagyunk hétig, max. 7.10-ig, és kap cicikét.
2. Ezután öltözködés, ha belefér az időbe: egy joghurt, vagy egy bögre tej indulás előtt.
3. Majd elcipelteti magát a bölcsiig, ott én veszem le a cipőjét és adom rá a bentit.
4. Puszi, ölelés, és bekísérem a szobába. Ott vidáman elköszönünk.
5. Induláskor szintén én öltöztetem, és cipelhetem haza.

Ez a cipeltetős rész egyenlőre a kompenzáció azért, hogy nem vagyunk együtt napközben, amolyan "bonding time". Majd idővel lazul ez is. (remélem, mivel 16kg + ruha)

Csongor a nappaliban gyurmázik, én a hálóban pakolok. Egyszercsak feltűnik a csend, majd hallom, ahogy egy tányér koppan az ebédlőasztalhoz.
Megyek, megnézem, mit lomol: hát elvette a konyhapulton hagyott, ebédről maradt derelyét, és épp megenni készült villával, csak nem tudta hogy fogjon hozzá, mert nem volt felkatonázva.

Szóval igaz, hogy gyakran etetteti magát, ugyanakkor meg ilyeneket csinál: kiszolgálja magát, ha éhes.

A motorra is rá kell írni a nevet, de én nem akartam összefirkálni.

Hát elérkezett a beszoktatás. Nem ma szereztük az első benyomásainkat a bölcsiről, de ma volt először alkalmam megfigyelni kicsit a gondozónőnket. Igen, megfigyelni, mert ki mondta, hogy csak a gondozónő figyelhet minket?

Szóval, amikor két hete megismertem őt, nem zártam egyből a szívembe. Semmi különös oka nem volt, de már az első beszélgetésünkkor kiderült, hogy ő az a típus, akit elviselek, de kedvelni nem tudom. És szerintem ez kölcsönös (mindig kölcsönös szokott lenni). A "családlátogatás" során is volt egy-két elejtett megjegyzése, ami nem igazán tetszett, és ma "természetes közegében" látva őt az volt a benyomásom, hogy a többi gondozónő is így érezhet. Az a helyzet ugyanis, hogy eddig másik csoportban volt, így ez a csoportszoba, és vele a munkatársak még számára is szokatlanok. (Egy csoport két szobára van osztva, minden szobára két gondozónő jut. Ahogy elnézem, bár ugyanazon az épületen és udvaron osztoznak, igazából minden csoport külön életet él.) A mi szobánkban ő a főnéni, és mivel amolyan "idegen", vagy az van, hogy még nem igazán illeszkedett be, mert még csak egy hete van ott, vagy az, hogy nem is fogja megkedveltetni magát, mert a többiek nem bírják a stílusát.
Őszintén remélem, hogy ebből a gyerekek semmit nem fognak érzékelni!*

A mai nap egyébként olyan volt, mint az eddigiek a játszóban, egy rövid kis látogatást leszámítva a vezetőnőnél és a belső helyiségekben. Csongor a körtét választotta az elérhető fa, gomba, körte, házikó és még valami közül, az alnénivel. Persze még azelőtt, hogy főnéni megjött volna, mert késett, és aki természetesen meg is jegyezte, hogy nem örül ennek, majd gyorsan hozzátette, hogy alnéni biztos nem tudta, hogy jön. (eee - fekete pont. Ha már van lehetőség választani, nem mindegy melyikükkel beszéljük meg? És ha meg nem mindegy, azt egymást közt intézzék el, mert ez így "so unprofessional")**

Az első napon a gondozónő feladata, hogy megfigyeljen kettőnket. Főnéni valóban oda is jött hozzánk néha, hogy "Csongi még mindig építőzik?" vagy "látom, Csongi megtalálta a babakocsit is". De igazából nem sok időt töltött velünk, és akkor leszek mérges, hogyha ez a mondott szelíd átmenet túl hamar csap át "anyuka, ezt mi így szoktuk"-ba. Például a megfigyelésben még odáig sem jutott el, hogy meghallja, én Csongorkának szólítom a gyereket, nem Csonginak. (eee - fekete pont.) De azért igyekszem nem nagyon utálni őt máris, nehogy Csongorra is hatással legyen.

Holnap bent is ebédelünk.




*Kérem, kérem, kérem az égieket, hogy ne szívassák a gyerekemet is azzal, amivel engem iskoláim során! (pl. kezdő osztályfőnök, kidolgozatlan tanmenet, stb)

**-Jolika, izémizé?
-Igen!
-Pénteki létszám?
-Igen(iss)!

a gyerek, amikor fáradt, megnövekedett gyakorisággal (percenként háromszor) veri be a fejét random bútorok sarkába.

helyesbítenék. nem random, hanem a hozzám legközelebb eső bútorok/tárgyak sarkába, mivel ilyenkor az én ölemben vergődik, vagy engem cibál.

Fontos megjegyzendő! M. Csongor, 26 hónapos gyerekkorú elkövető EGYEDÜL épített egy ilyet. 98%, hogy nem volt tudatos, és csak akkor ismerte fel ő is, hogy mi ez, amikor elképedve dicsérni kezdtük érte. De akkor is hűha!

Az elmúlt hetek rövid összegzése következik. Nádudvaron jártunk.

Volt gimis osztálytalálkozóm, ami igen kellemesen telt, de tekintve, hogy szociofób marha vagyok, néhány órányi beszélgetés után elköszöntem a társaságtól, pedig nyugodtan maradhattam volna kapcsolatot teremteni volt osztályunk "másik" felével is.

Csongor, amikor csak lehetett, kint volt az udvaron, illetve a kertben. Egyik nagyon édes megszólalása ez volt:
- Jó itt lenni a kertben.
- Tetszik neked, igaz? Sokkal izgalmasabb, mint Miskolcon, ott nem látsz ilyesmit.
- Miskolcon csak fák vannak.

A sok friss levegő hatására este legkésőbb tízkor, de inkább fél tízkor már aludt, úgyhogy a tanulság számomra az, hogy olyan sokat kell kint lenni vele, amennyit csak lehet.
Ezentúl megpróbálok még több kalandot vinni a sétákba, új helyszíneket keresni, hogy ne csak uncsi fákat lásson.

Az étvágyát sajnos nem hozta meg a friss levegő, ami eléggé sokkolta a nagyiját, de végül csak sikerült valahogy felvérteznie magát a jelenséggel szemben.
Ehhez csak annyit, hogy az útmutatások szerint ne nassoljon a gyerek főétkezések között, ne kapjon gyümölcslevet, se édességeket, és lehetőleg olyasmit adjunk neki, amit szeret, hogy megjöjjön a kedve az evéshez.
Nos, Csongor újabban a gyümölcslevet, és az édesített tejtermékeket szereti leginkább, úgyhogy "kissé" nehézkes a fentiek alkalmazása, de azért igyekszünk.
Azok alapján, amit olvastam, az étvágyjavítók alkalmazása hasztalan, de próba jelleggel három napja adok neki béres cseppet. Változást eddig nem tapasztaltam, de úgy vagyok vele, hogy egy kis nyomelem utánpótlás nem árt.
Meg azt találtam ki, hogy a kis asztalát kihoztam a nappaliba, és azon terítek meg neki. Kerítek majd focis étkészletet is, hátha szavak nélkül, a külsőségekkel lehet hatni rá egy kicsit.
Egyébként a gyerek szövegén sajnos erősen észrevehető, hogy mi volt mostanában a központi téma.




Ezeken kívül az van még, hogy a bilizés szépen alakul, de azért még szükség van pelusra is.

a minap, amikor tanultam a vizsgámra, zenét akartam hallgatni (igazit, nem rádiót), ezért előbányásztam pár régi albumot a külső merevlemezemről. az első választás az ashes divide-ra esett, aztán mást már nem is hallgattam, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ott motoszkált az agyamban, hogy egyszer, valamelyik sorozatban, a férfi főszereplőn ashes divide poló volt, és elkezdtem guglizni poló után. és az egyik találatban ott virított, hogy Eddie McClintock volt ez a bizonyos illető a warehouse 13-ban (jatényleg! eddig Greg House-ra tippeltem), és végül elvetődtem Eddie twitter oldalára.

sok éve, mikor elindult a twitter, hülyeségnek tartottam, mert nem sejtettem a benne rejlő lehetőségeket. azóta én is változtam. Csongor aranyköpéseit pl azért ott írom meg, mert a telefonomról sokkal gyorsabban belépek a csipogóra, mint a blogra, nincs felesleges ide-oda kattintás, hanem pikk-pakk-kész, és ennyi idő alatt nem felejtem el, amit mondott.
követni másokat viszont nem szoktam, mert eddig többnyire olyan beszélgetéseket olvastam, amikhez semmi közöm/nem érdekelt/nem értettem. vagy csak linkeket osztottak meg, vagy jobb esetben tőmondatokban kommunikáltak az illetők. de Eddie más.
már eleve attól érdekes lett számomra, hogy megtudtam, mennyire hasonló a zenei ízlésünk, aztán olvasva a posztjait, a rabja is lettem. olyan érzés, mintha bármikor le tudnék vele ülni dumálni egy kicsit, ami nyilván nincs így, hiszen ő egy hollywoodi színész, én meg még a játszótéri anyukákkal se bírok egy épkézláb párbeszédet lefolytatni. (egyébként annyira mégsem hülyeség, mivel férfiakkal mindig is ezerszer könnyebben teremtettem kapcsolatot, mint nőkkel.)

szóval jó őt olvasni. és hogy mennyire igazam van vele kapcsolatban, azt az is bizonyítja, hogy más is így érez:

@Dex36 Most celebrities, I have little interest in because I see no real-life use to me. YOU, I would get a beer with anytime.

nagyjából három órát bírok ki úgy a gyerek nélkül, hogy nem tolakszik be a gondolataim közé, hogy vajon jól van-e. uff.

A múltkori pados-kukucskálós eset után ma is nagy dolog történt velünk: bölcsiben jártunk!
Írtam már, hogy mikor télen bejelentkeztünk, említette a vezetőnő, hogy lehet délelőttönként menni ún. játszóba, vagyis az udvarra a többi gyerek közé, napi 300 ft-ért. Nagyon szerettem volna élni a lehetőséggel, de egyrészt a bölcsi éppen kívül esik azon a körön, amit bejárunk Csongorral, másrészt ő sem épp vágyott gyerekek közé eddig (hogy finoman fogalmazzak).
Ma sem ez volt az eredeti cél, hanem kakaóscsigáért indultunk a boltba, és út közben elhaladtunk az áltisi mellett, ami most néhány hónapig ovisoknak is otthont ad, míg azt felújítják. Az iskola udvarán van egy külön elkerített rész, szépen berendezve fajátékokkal, meg nagy homokozóval, itt szoktak játszani a kicsik. Csongor már többször érdeklődve figyelte őket a kerítés innenső oldaláról, és most megkérdeztem tőle, szeretne-e ő is ott játszani. Az igenlő választ hallva mondtam neki, hogy akkor menjünk, keressünk egy olyan játszóteret, ahová minket is beengednek, aminek annyira megörült, hogy a kakaóscsiga sem érdekelte többé. Elsétáltunk tehát a bölcsihez. Én arra számítottam, hogy először kívülről barátkozunk a gondolattal, de a manó egyből szaladt a kapuhoz, és amikor a belső kapun is bejutottunk, ő már ment is felfedezőútra.

A gyerekek cseppet sem érdekelték, csakis a játékok, bár egyszer pont láttam, ahogy kíváncsiságból megfogta az egyik kislány karját, aki mellette ült a vonatban. Kb. egy órát voltunk ott, Csongor nagyon jól érezte magát. Maradhattunk volna tovább is, de a kicsik egy részét kezdték beterelni a tűző napról, ám néhány gyerek nem akart hallgatni a gondozónőkre, amíg ott láttak bennünket a játékok körül. Szóval inkább mi is eljöttünk, amúgy is kezdett nagyon melege lenni a manónak.

Hát igen, számomra is tanulságos volt ez a látogatás!
Azt terveztem ugyanis, hogy szépen, csendben meghúzódok az árnyékban, ám a gyerekek nagyon hamar odajöttek hozzám: az egyiknek leesett a cipője, a másik folyton falevelet szedett nekem, egy kislány mosolyogva odaszaladt, és megölelt, majd egy kisfiú meglátta a hátizsákom zsebében a buborékfújót, úgyhogy a gondozónők engedélyével elővettem azt is. Hirtelen vagy tíz kicsi ugrált körülöttem, Csongor kicsit féltékeny is volt, de szerencsére túltette magát rajta, nem kezdett nyafogni.
Valahogy nagyon emlékeztetett a dolog az első tanítóképzős hospitálásomra, amikor egy oviban kellett töltenünk egy napot. Máig sem tudom, mi lett volna a helyes magatartás, mert nem voltak instrukcióim, de gyanítom nem az, amit én tettem, én ugyanis a másik két lánnyal együtt játszani kezdtem a gyerekekkel*. Örökre emlékezetes marad, ahogy az egyik kis pajtásom, egy kisfiú a nap végén a bizalmába fogadott. Elmesélte nekem, hogy nincs barátja. Mondtam neki, hogy én a barátja vagyok, mire ezt válaszolta: de te elmész! Sokszor eszembe jut, vajon mi lehet azzal az okos kisfiúval ma? Legkevesebb 18 éves lehet most. Hogy sikerült vajon az érettségije?


Szóval a tanulság: nem szem előtt hagyni a hátizsákomat, és nagyobb távolságot tartani a gyerekekkel. Ha Csongor már biztonságban érzi ott magát, remélem menni fog ez is!



*Nem tudom, jó pedagógus lennék-e. Nagyon boldoggá tesz, hogy Csongor ilyen fogékony kisfiú, és nagyon meghatódtam, amikor egy alkalommal azt mondta nekem: Mindenfélét tud anya! De egy tanárnak vagy óvónőnek szerintem nem szabad ennyire odaadnia magát a gyerekeknek. De mindegy is, ez a hajó már úgyis elment!

mióta (húsvét) nálam van "anyós" kenyérsütő gépe, nagyon rákaptam a kelt tésztákra. neki szerencsére nem hiányzik, nálam viszont eléggé be van fogva, bár csak dagasztásra használom, mert mindent a sütőben sütök.
ma pl. pizzát.
a kiskukta, aki már nagyon profi virtuális pizzagyártásban, ma is segédkezett nekem: ő szórta rá a feltétet, és közben jól be is kajált belőle, úgyhogy a kisült pizza már nem érdekelte.
ezután elmentünk sétálni, és két órán keresztül szinte megállás nélkül rohangált.

lejegyzem már, amíg aktuális a dolog, hiszen másfél hete volt a manó második szülinapja.
Mivel is kezdjem? Inkább előveszem a védőnő által kitöltött állapot felmérő lapot, és az alapján haladok.

testi fejlődés:
testtömeg: 16 kg
testmagasság: 94 cm
mellkaskörfogat: 53 cm

vagyis nagyjából akkora a gyerek, mint egy átlagos hároméves.

Pszichés, motoros, mentális ésatöbbi:
összerendezett mozgással jár: igen
páros lábbal ugrál: igen, bár ezt igazából még csak most tanulja, minden ötödik szökkenés jön össze.
jól fut: igen
rajzol (firkarajz): igen, ha akarja, egész felismerhető rózsát, napocskát tud rajzolni.
önállóan eszik: igen, amikor van kedve. az apró, darabos dolgokat egyedül tömködi a szájába, de kanalazni mostanában nem szeret annyira. elég sok problémánk van az evéssel, ami azért is bánt, mert pont nem szeretnék ebből problémát csinálni neki, ahogy az én életemben is az volt, mindig. szóval a nagy testsúlya ellenére egyáltalán nem nagyevő, sőt! az elmúlt két hétben pedig még kevésbé hajlandó enni, úgy kell belekönyörögni az ételt, és elterelni a figyelmét az evésről magáról. volt régebben is ilyen időszakunk, de ez most nagyon küzdelmes, annál is inkább, mert üdvözölném, ha lassan elkezdene elválasztódni.
öltözködésnél, fürdésnél aktívan közreműködik: igen, szépen öltözik, ez sosem volt probléma. időnként kiköti, mit szeretne felvenni, vagy mit nem, legfeljebb egy-egy pulcsira kell rábeszélni. a cipőjét fel tudja venni egyedül, a tépőzárat szereti ő maga leragasztani. tegnap a fél gumicsizmába is sikerült belebújnia. fürdéskor egyedül a fogmosás ellen tiltakozik újfent, bár ez elég hektikus. még a hajmosás is egész szépen megy, annyi a titok, hogy sűrűn kell törölgetni az arcára csorgó vizet.
akaratát érvényesíti: igen, ehhez szerintem minden kisgyerek remekül ért.
összerakós játékot összeilleszt, vagy kockából épít: nagyon szeret építeni, karácsony óta nagy kedvenc a duplo-szerű építő. újabban pedig a kirakósok, de ezeket még csak ad hoc illeszti egymáshoz.
szobatisztaság kialakulóban: itt igent jelölt a védőnő, de szerintem sehol sem tartunk még. régóta van bili, meg szűkítő a wc-re, de ezek leginkább csak játékszerek a számára. kapott kisalsót is, hátha az motiválni fogja, de hiába beszéljük meg, hogy szól, belefeledkezik a játékba, és becsorgat. egyelőre nem különösebben zavarja, ha vizes rajta a ruha, úgyhogy ennek még nem jött el az ideje.
önmagát nevén szólítja: igen
mi ez?-t kérdez: hát, konkrétan ebben a formában még nem hallottam tőle ezt a kérdést. egyszer volt ez vajon mi lehet?, de inkább olyanokat kérdez, hogy ez hogy működik? mitől lett ilyen? hogy kell kinyitni? hogy kell felmászni?
nehezen lehet vele kapcsolatot teremteni: itt is igent ikszelt a védőnő, bár én azt mondtam neki, hogy változó. tény, hogy a felé közeledő gyerekek megijesztik, de a felnőttekkel egész közvetlen. az utóbbi két hétben kezdett nagyon elhúzódni a már ismerős idegenektől is, ugyanakkor a cipőboltban simán kézen fogta az eladónőt, nem kis megrökönyödésemre. a rendelői környezet, ahol a felmérés is készült, mondjuk hatalmas stressz a számára (érthetetlen okból), a védőnővel sem volt túl bizalmas, szóval, ha ezt vesszük, tényleg nehéz vele kapcsolatot teremteni.
viselkedése általában kiegyensúlyozott: igen, kivéve az utóbbi két hetet.
nehezen fogadja el az új helyzeteket: ide nemet ikszelt a védőnő, de ez is olyan, hogyha tetszik neki az új helyzet, akkor nincs probléma, ellenkező esetben hevesen (sírva) tiltakozik.
napirendje kialakult: igen, de az utóbbi két hétben totál összekavarodott megint. ami biztos, hogy napközben, ha alszik, szinte percre pontosan három órát alszik.

látás, hallás satöbbi rendben van.

beszédfejlődés:
rövid mondatokat alkot: igen. meg hosszú, összetett mondatokat is. meg történeteket is mesél. meg hihetetlen gyorsasággal jegyez meg és mond vissza versikéket.
ismert tárgyakat megnevez: igen. pl. pteranodon.


+rossz szokások:
fogcsikorgatás: ez a legutóbbi fogak előbújásakor alakult ki, amikor egyszerre jött mind a négy zápfoga. aztán abbahagyta, de most megint egyre többször csinálja, ez is újabb fogzásra utalhat.
orrtúrás.
nyálazás: ezt is pár hete műveli, és nem hat rá a dorgálás, csak nevet rajta, hogy ő nem undori kismalac, hanem egy nyálas kisfiú.
csipkedés: ezzel az a baj, hogy nincs tisztában a saját erejével, és puszta szeretetből nagyon meg tudja szorítani az ember bőrét, hiába mondjuk, hogy ez fáj. egyébként, amikor mozdulatlannak tűnik a gyerek, akkor sem az, az ujjai állandóan matatnak.



na, asszem ennyi. hogy az utóbbi két-három hétben miért is változott meg ennyire? hát, a keze gyakran kézfejig a szájában van, úgyhogy én a hátsó zápfogakat teszem felelőssé. meg ugye dackorszak is van, és egyébként is úgy érzem, kezdünk egy kicsit sok lenni egymásnak, jó volna picit növelni a távolságot. egyszer már aludt nélkülem a nagyijánál, ezt kéne egy kicsit gyakrabban. meg természetesen közelebb kerülni a gyerekekhez. valahogy. egyébként nem a zaj ijeszti meg, ha békénhagyják, felőle visonghatnak. nagyobb távolságból még érdekesek is, és ha olyasmit csinálnak, amit ő is szeret (pl. labdázás, körbe-körbe szaladgálás), akkor elvan köztük, lényeg, hogy ne akarjanak közeledni.