Skip navigation.

kalandos este

, , , , ,

Már-már hihetetlen dolog történt ma velem. Egészen kicsi hiányzott ahhoz h összeütközzek egy őzzel. Az őzek párban járnak, az elsőt gond nélkül elkerültem (ill "közelében" sem voltam), a második viszont kb 15cm múlott. Ahogyan Palik László mondaná: simára fékeztem a gumit. Nagyon megijedtem, de szerencsére sem személyi, sem p állati sérülés nem történt. Most már mosolygok a történeten és biztosan mesélni is fogom majd az unokáknak (hintaszékben ülve a kandalló előtt, térdemen skót kockás pléddel), de ott a helyszínen nem mosolyogtam. Már csak azért sem, mert a múltkor kezemben volt apuék egyik esete. Röviden: egy fickó ütközött egy őzzel, a kocsiban kb 600e a kár, az őz a helyszínen kimúlt. A rendőrségi jegyzőkönyvben ugyan az áll h "a vaddisznó a helyszínen kimúlt" majd 2 oldallal ezután ott egy fénykép a helyszínen kimult őzről. No mindegy, maradjunk annyiban h a számítógépben levő jegyzőkönyv-sablont használták. Megesik az ilyen. Visszatérve az én kalandomra, mire hazaértem már túl voltam a shokkon és a kellemes menetszél ismét mosolyt csalt az arcomra. Ja, ez az egész természetesen pudinggal esett meg velem, azaz bringán.

gigantikuslepjetek meg

Comments

Anonymous 13. September 2009, 09:21

nana writes:

Azért sejtettem, hogy nem futottál annyival, hogy a cipőtalpad simára fékezd(:

ATi 13. September 2009, 13:41

Lehetne egy cabrio minim is pl... ;-)

How to use Quote function:

  1. Select some text
  2. Click on the Quote link

Write a comment

Comment
(BBcode and HTML is turned off for anonymous user comments.)

If you can't read the words, press the small reload icon.


Smilies

Download Opera, the fastest and most secure browser
December 2009
M T W T F S S
November 2009January 2010
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31