Tuesday, November 25, 2008 8:27:56 PM
bérlet, nyelv, barát
Nna, megint írok egy bejegyzést. Csak azért, hogy legyen. Na, ez nem igaz, mert mostanában egészen csodálatos dolgok estek meg velem. Mint például az, hogy a biciklim kezd kicsit szétesni, de gondoltam, hogy a nagy tél előtt itt nem kéne elmenni vele szervizbe, ráér utána. Viszont az egyik reggel annyira nyűgös volt a bringa, meg az idő sem igazán kedvezett, hogy a busz mellett döntöttem munkábajáráshoz. És (dobpergés) vettem bérletet. És ekkor legalább akkora sokk ért, mint amikor a lófejet találtam az ágyamban: 550 korona. Háromszor is visszakérdeztem, de tényleg annyi. És nem 720. Hihetetlen, ugye? Olcsóbb lett, állítólag valamikor augusztusban. És nem is kevéssel. Jó, mi? Járatritkítás nélkül... A dolog mögötti matematika az, hogy eddig nem igazán érte meg megvenni a bérletet, mert 20 munkanapra majdnem olcsóbb volt a sima jegy, plána, ha az ember elbli^^^^^ gyalog megy be dolgozni néhány alkalommal. De kiszámolták legalább.

A következő nagy tapasztalat a norvégokról megint a nyelv: a poszt címe nem más, mint az a szó, hogy kíváncsi. Ez itt egy negatív jelző, mint megtudtam. Így értek már sok mindent, hogy miért nem ütik bele a dolgukat más dolgába. Még maga a szó is azt jelenti (kb., valaki tuti beleköt), hogy az újdonságra "olcsó". Zárkózottak, na. Bár az is igaz, hogy aki megkérdezi, hogy mi van az emberrel azt legalább tényleg érdekli. Lehet, hogy otthon is egyszerűbb lenne, ha nem kellene mindenkit megkérdezni, hogy van, amikor éppen a legkevésbé sem érdekli a kérdezőt, és amúgy is elfelejti negyedóra alatt. Lehet, hogy könnyebb lenne a barátokat is felismerni... Na, még poénnak ez a kis kép itt jobbra, az első deres-fagyos reggelen a buszmegállónál láttam.