eltelt 1 hét!
Friday, December 3, 2010 2:09:01 PM
Itt van az újabb hírlevél Dóritól!
Kezdem a hétfővel!
Reggel 7-kor keltettem Martinát, ami nem egy vészesen korai időpont szerintem, mégis nehezemre esett felkelni nekem is. Ő is felkelt, nem az volt a baj, hanem mire kitalálta, hogy mit fog felvenni, én addig simán megreggeliztem és fogat is mostam. Ahhoz hogy ne késsen el a suliból ,ahhoz el kell indulni 7:45-kor, de legeslegkésőbb 8-kor (8:15-re be kell érnie). A suli gyalog kb 8-10 percre van (kb 4-5 sarok).
Alex is felkelt ezalatt az idő alatt. Martina természetesen húzta az idő, ahogy csak tudta, bámulta a tévét, kb 10 percig fésülte a haját, és had ne mondjam meddig ült a wc-n.
Természetesen mindenre volt magyarázata, mikor szóltam, hogy igyekezzen, mert elkésik. Szóval sikerült elindulni olyan 8:05-kor… Kapkodtuk is a lábainkat. Pontosan 8:15-re ért a kapuhoz.
Irány vissza Alexért. Amíg elkísértem Martinát, addig Erika felöltöztette Alexet, ami nem egyszerű dolog, mert nem szeret öltözködni, és általában elkezd sírni.
Mikor minden megvolt, elindultunk együtt. Erika még eljött velem, hogy az oviba bemutasson, hogy nem gyereket lopni jövök majd délután, hanem hozzájuk tartozok és Alexot viszem haza.
Az óvónők nagyon kedvesek és aranyosak. Bemutatkoztam nekik is. Alexnek látni kellett volna a pofiját mikor odaértünk. Vigyorgott, tiszta lázban volt!
Eszébe sem jutott sírni, hogy eljövünk. Visszanézett, mi integettünk, de látszott rajta, hogy várta az ovit! Nagyon édi volt.
Erika ment dolgozni, én meg jöttem haza egyenesen, kint a fő úton, hogy el ne tévedjek!
André még akkor itthon volt, de nem sokáig. Én sebesen nekiültem netezni persze… mert hát mi mást is csinálhatnék a nagy svéd honban…
Egyszer csak megjött a takarítónő is. Hát, nem is tudom, hogy átvállaljam-e a munkáját. Elég gyors és alapos volt. Pöppet rend lett utána.
Alexért 16 órára kell mennem az oviba. Erika felhívott délután, hogy Martináért nem kell mennem, mert elment az egyik barátnőjéhez mézeskalácsot sütni. Félig örültem, hogy akkor haza fogok az oviból találni Alexxal, nem kell Martina sulijához bóklászni.
Mire hazaértünk Erika már itthon volt. A vacsit én főztem. A specialitásomat csináltam!
(kukorica leves, crispi hal krumplival). Ahogy Alex mammogta a levest, hát azt kamerázni kellett volna. Kézzel nyomta a kukoricát, kanállal próbálta a levét, ami kifolyt a műanyag előkébe, ahonnan szintén próbálta kikanalazni. Annyira aranyos volt. Nagyon ízlett neki!
(nekem is)
Utána megint kis netezés, fürdetés, tusolás, és alvááás.
Kedd reggel hasonló a menetrend. Elindultunk időben!
Erikának mennie kellett dolgozni, így rám maradt Alex „baba”. Egyedül cseréltem neki pelust, öltöztettem fel (gagyogtam neki össze-vissza, hogy eszébe se jusson sírni, be is jött), az overállnál volt egy kis hisztis sírás. Azt vettem észre mintha nem szeretné ezt az overállt…
Szóval egész jól elindultunk az oviba. Ott sem volt gond. Mondhatni simán mentek a dolgok.
Hazasétáltam, majd ismét elő a gép, és fel a netre. Pelyhe Danival megbeszéltük, hogy találkozunk. Vagyis, hogy beülök vele ez órájára. A managementet ötvözték az innovációval… gondoltam hallgatok 1 kis angolt legalább.
Persze elkéstünk, és a fickó már nagyban tartotta az előadást, mikor bementünk, a hallgatók pedig annyira ügyesen ültek be, hogy sehogy nem tudtunk a szélére, de még középre sem bekéredzkedni. Hát Dani ügyesen megoldotta (olyan danisan)
a legfelső sorba hátulról bemászott a székek felett…. én meg persze követtem. az óra vicces volt, bármit kérdezhettek a peace maker-ről angolul….
Onnan mentem egyből Alexért az oviba 15:30-ra. Onnan spuri Martináért a napközibe, és igyekeztünk a karate edzésére! Míg Martina karatézott én addig Alexet hazavittem. Erika is akkor ért haza. Ő elkezdett főzni, én meg mentem vissza Martináért.
Ami kb. 3 sarokra volt.
Erika mexikói babos kajcsit főzött, takkot.kukoricát, jó kis cucc volt!
Szerdán Alexet korábban kellett volna vinni, mert fényképezkedés volt. Hát nekünk nem sikerült 8:30-ra bemenni. Hát nem egyszerű ám az öltöztetés…. főleg, ha elkezd játszani. vagy ha olyan ruhát akarsz ráadni, amit ő nem annyira szeret. húúú. 9:30 körül értünk be kb.
Az óvónők nem szóltak semmit.
Délben elmentem sétálni egyet, de valami olyan hideg volt, és a combom úgy lefagyott, meg az ujjaim ahogy csináltam pár fényképet, hogy hazajöttem melegedni.
Szerdán nem volt semmi extra hazafele jövet. 16-ra mentem Alexért, onnan meg egyből Martináért, és irány haza!!!!
Este megint Erika főzött, de segítettem neki!
vacsi: marhahús szósszal, saláta + kelbimbó, tejszines tepsis krumpli
Este anyuval webkameráztam Alexxel az ölemben. Amikor meglátta magát a kamerában, hát az csúcs volt. Oda- meg vissza volt. Nagyon tetszett neki. Akkorákat rötyögött.
Csütörtökön reggel Martina megint húzta az időt az indulással… Útközben jöttek a barátnői az apukájukkal, és becsatlakozott hozzájuk. Így jöhettem haza Alexért. Kicsit morci volt a csütörtök reggel. Nehezen indult, az overállnál már jött a szokásos hanyat dobás és iszonyat hangos sííírás. De ketten ráhúztuk!
Kitalálta, hogy ő szánkóval akar menni oviba. Így nem babakocsival mentünk hanem műanyag húzós csúszkával, amit madzaggal lehet húzni. Élmény volt a hómentes járdán elhúzni az oviig. kicccsit hangos volt. nem kiccsit, hanem nagggyon!
De legalább ő élvezte!!!
Itthon átrendeztem a szobám, mert nem volt jó, rendet raktam a konyhában, olvastam egy kicsit, és gyorsan el is telt a nap. Elugortam még boltba indulás előtt az esti vacsihoz.
Ma Martinának megint karatéja volt, úgyhogy hamarabb mentem Alexért. Martinának támadt egy fantasztikus ötlete. felmászott egy hatalmas hókupacra, de az a kupac téényleg nagy volt. Erre Alex is ki akart jönni a kocsiból. Haladni kellett volna, nehogy elkéssünk az edzésről, vagyis, hogy Martina ne késsen el. Martina kivette Alexet a kocsiból, na hát tippelhettek, hogy utána vissza akart-e ülni a kocsiba…. felváltva vittük kézbe a kis rosszcsontot. Közben a hó is elkezdett esni. Szuper volt. A karom az úgy bedurrant. Holnap szerintem olyan izomlázam lesz. uhhh. Olyan kis akaratos mind a kettő. Ha valami nem úgy van, ahogy Alex akarja, akkor rögtön elkezd sírni, de nagyon durván. Ha leesik a cipője, akkor egyből síííírás, ha nem pucolod meg a mandarint és szeled fel 10 mp alatt akkor sííííírás, ha jön az overáll akkor síííírás, ha nem találod ki hogy mit akar a polcról akkor sííííírás. hú, nagyon kis hisztis.
Martina is hasonlóan akaratos. Csak ő nem sírással kezdi, hanem nyavalygással!
A vacsit megint én csináltam. (rakott darált húsos tészta sajttal) eléggé sótlan lett….
De nekem ízlett!
Kaptam kislámpát a szobámba, tök kis aranyos!
Péntek reggelre esett egy kis hó, de nem sok. Martinát elkísértem félig, mert megint találkoztunk a barátnőivel, így együtt mentek tovább. Addig Erika felöltöztette Alexet, aki kicsit morci volt reggel. Az overállnál megint vívtunk egy sírós harcot, de sikerült ráadni. Ma is szánkóval mentünk. Hát mit mondjak a tegnapi alex-cipeléstől igencsak fáj a felkarom…
Ma is szánkóval vittem oviba. Most úgy döntöttem karra gyúrok!






Miután hazajöttem elkezdett esni a hó hatalmas pelyhekben, nagyon szép volt!
Kb 10 perce állt el.
Carolin mézeskalácsot süt egyik barátnőjével, közben karácsonyi muzsikákat hallgatnak, tök jó!
Lassan indulhatok a srácokért!
Pont 1 hete jöttem ki!
csokispali!
Kezdem a hétfővel!

Reggel 7-kor keltettem Martinát, ami nem egy vészesen korai időpont szerintem, mégis nehezemre esett felkelni nekem is. Ő is felkelt, nem az volt a baj, hanem mire kitalálta, hogy mit fog felvenni, én addig simán megreggeliztem és fogat is mostam. Ahhoz hogy ne késsen el a suliból ,ahhoz el kell indulni 7:45-kor, de legeslegkésőbb 8-kor (8:15-re be kell érnie). A suli gyalog kb 8-10 percre van (kb 4-5 sarok).
Alex is felkelt ezalatt az idő alatt. Martina természetesen húzta az idő, ahogy csak tudta, bámulta a tévét, kb 10 percig fésülte a haját, és had ne mondjam meddig ült a wc-n.
Természetesen mindenre volt magyarázata, mikor szóltam, hogy igyekezzen, mert elkésik. Szóval sikerült elindulni olyan 8:05-kor… Kapkodtuk is a lábainkat. Pontosan 8:15-re ért a kapuhoz.Irány vissza Alexért. Amíg elkísértem Martinát, addig Erika felöltöztette Alexet, ami nem egyszerű dolog, mert nem szeret öltözködni, és általában elkezd sírni.

Mikor minden megvolt, elindultunk együtt. Erika még eljött velem, hogy az oviba bemutasson, hogy nem gyereket lopni jövök majd délután, hanem hozzájuk tartozok és Alexot viszem haza.
Az óvónők nagyon kedvesek és aranyosak. Bemutatkoztam nekik is. Alexnek látni kellett volna a pofiját mikor odaértünk. Vigyorgott, tiszta lázban volt!
Eszébe sem jutott sírni, hogy eljövünk. Visszanézett, mi integettünk, de látszott rajta, hogy várta az ovit! Nagyon édi volt.Erika ment dolgozni, én meg jöttem haza egyenesen, kint a fő úton, hogy el ne tévedjek!

André még akkor itthon volt, de nem sokáig. Én sebesen nekiültem netezni persze… mert hát mi mást is csinálhatnék a nagy svéd honban…
Egyszer csak megjött a takarítónő is. Hát, nem is tudom, hogy átvállaljam-e a munkáját. Elég gyors és alapos volt. Pöppet rend lett utána. Alexért 16 órára kell mennem az oviba. Erika felhívott délután, hogy Martináért nem kell mennem, mert elment az egyik barátnőjéhez mézeskalácsot sütni. Félig örültem, hogy akkor haza fogok az oviból találni Alexxal, nem kell Martina sulijához bóklászni.

Mire hazaértünk Erika már itthon volt. A vacsit én főztem. A specialitásomat csináltam!
(kukorica leves, crispi hal krumplival). Ahogy Alex mammogta a levest, hát azt kamerázni kellett volna. Kézzel nyomta a kukoricát, kanállal próbálta a levét, ami kifolyt a műanyag előkébe, ahonnan szintén próbálta kikanalazni. Annyira aranyos volt. Nagyon ízlett neki!
(nekem is)Utána megint kis netezés, fürdetés, tusolás, és alvááás.

Kedd reggel hasonló a menetrend. Elindultunk időben!
Erikának mennie kellett dolgozni, így rám maradt Alex „baba”. Egyedül cseréltem neki pelust, öltöztettem fel (gagyogtam neki össze-vissza, hogy eszébe se jusson sírni, be is jött), az overállnál volt egy kis hisztis sírás. Azt vettem észre mintha nem szeretné ezt az overállt…

Szóval egész jól elindultunk az oviba. Ott sem volt gond. Mondhatni simán mentek a dolgok.
Hazasétáltam, majd ismét elő a gép, és fel a netre. Pelyhe Danival megbeszéltük, hogy találkozunk. Vagyis, hogy beülök vele ez órájára. A managementet ötvözték az innovációval… gondoltam hallgatok 1 kis angolt legalább.
Persze elkéstünk, és a fickó már nagyban tartotta az előadást, mikor bementünk, a hallgatók pedig annyira ügyesen ültek be, hogy sehogy nem tudtunk a szélére, de még középre sem bekéredzkedni. Hát Dani ügyesen megoldotta (olyan danisan)
a legfelső sorba hátulról bemászott a székek felett…. én meg persze követtem. az óra vicces volt, bármit kérdezhettek a peace maker-ről angolul…. Onnan mentem egyből Alexért az oviba 15:30-ra. Onnan spuri Martináért a napközibe, és igyekeztünk a karate edzésére! Míg Martina karatézott én addig Alexet hazavittem. Erika is akkor ért haza. Ő elkezdett főzni, én meg mentem vissza Martináért.
Ami kb. 3 sarokra volt.
Erika mexikói babos kajcsit főzött, takkot.kukoricát, jó kis cucc volt!
Szerdán Alexet korábban kellett volna vinni, mert fényképezkedés volt. Hát nekünk nem sikerült 8:30-ra bemenni. Hát nem egyszerű ám az öltöztetés…. főleg, ha elkezd játszani. vagy ha olyan ruhát akarsz ráadni, amit ő nem annyira szeret. húúú. 9:30 körül értünk be kb.

Az óvónők nem szóltak semmit.
Délben elmentem sétálni egyet, de valami olyan hideg volt, és a combom úgy lefagyott, meg az ujjaim ahogy csináltam pár fényképet, hogy hazajöttem melegedni.
Szerdán nem volt semmi extra hazafele jövet. 16-ra mentem Alexért, onnan meg egyből Martináért, és irány haza!!!!
Este megint Erika főzött, de segítettem neki!
vacsi: marhahús szósszal, saláta + kelbimbó, tejszines tepsis krumpli
Este anyuval webkameráztam Alexxel az ölemben. Amikor meglátta magát a kamerában, hát az csúcs volt. Oda- meg vissza volt. Nagyon tetszett neki. Akkorákat rötyögött.

Csütörtökön reggel Martina megint húzta az időt az indulással… Útközben jöttek a barátnői az apukájukkal, és becsatlakozott hozzájuk. Így jöhettem haza Alexért. Kicsit morci volt a csütörtök reggel. Nehezen indult, az overállnál már jött a szokásos hanyat dobás és iszonyat hangos sííírás. De ketten ráhúztuk!

Kitalálta, hogy ő szánkóval akar menni oviba. Így nem babakocsival mentünk hanem műanyag húzós csúszkával, amit madzaggal lehet húzni. Élmény volt a hómentes járdán elhúzni az oviig. kicccsit hangos volt. nem kiccsit, hanem nagggyon!

De legalább ő élvezte!!!
Itthon átrendeztem a szobám, mert nem volt jó, rendet raktam a konyhában, olvastam egy kicsit, és gyorsan el is telt a nap. Elugortam még boltba indulás előtt az esti vacsihoz.
Ma Martinának megint karatéja volt, úgyhogy hamarabb mentem Alexért. Martinának támadt egy fantasztikus ötlete. felmászott egy hatalmas hókupacra, de az a kupac téényleg nagy volt. Erre Alex is ki akart jönni a kocsiból. Haladni kellett volna, nehogy elkéssünk az edzésről, vagyis, hogy Martina ne késsen el. Martina kivette Alexet a kocsiból, na hát tippelhettek, hogy utána vissza akart-e ülni a kocsiba…. felváltva vittük kézbe a kis rosszcsontot. Közben a hó is elkezdett esni. Szuper volt. A karom az úgy bedurrant. Holnap szerintem olyan izomlázam lesz. uhhh. Olyan kis akaratos mind a kettő. Ha valami nem úgy van, ahogy Alex akarja, akkor rögtön elkezd sírni, de nagyon durván. Ha leesik a cipője, akkor egyből síííírás, ha nem pucolod meg a mandarint és szeled fel 10 mp alatt akkor sííííírás, ha jön az overáll akkor síííírás, ha nem találod ki hogy mit akar a polcról akkor sííííírás. hú, nagyon kis hisztis.

Martina is hasonlóan akaratos. Csak ő nem sírással kezdi, hanem nyavalygással!

A vacsit megint én csináltam. (rakott darált húsos tészta sajttal) eléggé sótlan lett….

De nekem ízlett!
Kaptam kislámpát a szobámba, tök kis aranyos!

Péntek reggelre esett egy kis hó, de nem sok. Martinát elkísértem félig, mert megint találkoztunk a barátnőivel, így együtt mentek tovább. Addig Erika felöltöztette Alexet, aki kicsit morci volt reggel. Az overállnál megint vívtunk egy sírós harcot, de sikerült ráadni. Ma is szánkóval mentünk. Hát mit mondjak a tegnapi alex-cipeléstől igencsak fáj a felkarom…
Ma is szánkóval vittem oviba. Most úgy döntöttem karra gyúrok!







Miután hazajöttem elkezdett esni a hó hatalmas pelyhekben, nagyon szép volt!
Kb 10 perce állt el. Carolin mézeskalácsot süt egyik barátnőjével, közben karácsonyi muzsikákat hallgatnak, tök jó!
Lassan indulhatok a srácokért!

Pont 1 hete jöttem ki!

csokispali!








Szerencsiné Csamangó Jusztinaszejusz # Saturday, December 4, 2010 1:10:19 PM
Na, én is begyúrtam a mézeskalácsot, csak a díszítéshez nincs segítségem:(
Szerencsi Dóramunnyi # Saturday, December 4, 2010 8:46:10 PM