My OperaRacine
Wednesday, August 15, 2007 7:14:52 PM
- Corneille drámaírói dicsőségét hamarosan elhomályosította Racine fellépése.
- Az ő tragédiái hajlékonyságukkal, érzelmi telítettségükkel, dallamos nyelvükkel és lé-lekelemző mélységükkel messze felülmúlták Corneille művészetét.
- Racine-t tekintik a francia klasszikus tragédia legnagyobb mesterének. Tragédiáinak világa más, mint a corneille-i drámáké.
- Racine-nál is a kötelesség és a szenvedély küzd egymással, de ebben a harcban a szenvedély diadalmaskodik. Hősei gyakran a szerelmi szenvedély áldozatai. Küzdenek bűnösnek tartott vágyaik ellen, és végül a józan ész meghátrálásra kényszerül, a vad vágy pusztulásba sodorja megszállottjait.
- Az igazi cselekmény színtere a lélek világa, nem a külső tér.
- Racine drámáinak cselekménye meglehetősen egyszerű, áttekinthető, kerüli a túlzott bonyolultságot. Ez nála nagyon tudatos törekvés.
- Nyelvének ereje is az egyszerűségében rejlik: szókincse nem bő, de választékos.
- Drámáit páros rímű alexandrinusokban írta. (A francia alexandrinus 12 szótagos, hangsúlyos verselésű sorfaj, a 6. szótag után felező sormetszettel. A magyar fordítások rendszerint időmértékes, jambikus lejtésű 12-13 szótagos sorokban adják vissza az eredeti francia sorfaját.)
- Fontosabb drámái: Nagy Sándor (1665), Andromaché (1667), Britannicus (1669), Berenice (1670), Iphigenia (1674), Phaedra (1677), Eszter (1689), Atália (1691).
- Racine legjobb, legtökéletesebb alkotása az öt felvonásból álló Phaedra (1677).
- Racine a legtöbb motívumot Euripidész Hippolütosz című darabjából kölcsönözte, de a kötelező illem jegyében át is alakította a történetet, finomította, árnyaltabbá tette a jellemrajzot, bonyolultabbá formálta a lélekben zajló küzdelmet, rokon-szenvesebbé tette a főhőst.
- A témát, a mostohafiába halálosan beleszerető asszony tragikus történetét már má-sok is feldolgozták, többek között Szophoklész, Euripidész, Seneca.
- Racine szigorúan követni kívánta az arisztotelészi elveket, ragaszkodni próbált a „hármas egységhez” is: a hely (Peloponészosz egyik városa, Troizén) a cselek-mény (egyetlen konfliktus: Phaedra belső küzdelmeinek bemutatása), az idő (egyetlen nap).
- A lelki drámát szükségszerűen motiváló külső események szétfeszítik a 24 órás időkeretet, jóllehet a látszat mégis az, mintha egyetlen nap alatt történne).
- A tragédia címszereplője Phaedra, Theseus athéni király második felesége. Az első pillanattól fogva, hogy meglátta, végzetes szerelemre gyulladt Theseus első házas-ságából született fia, Hippolytos iránt. (Szenved a vágy hatalma alatt.)
- Ez a szerelem az istenek bosszújaként támadt a lélek mélyéből. (Phaedra anyja Pasiphaé (a bűnös vágy > Minotaurus), apja Minos (az igazságérzet).
- Phaedrát az anya és a feleség szerepe kényszerítené tartózkodásra, mégsem képes szerepének eleget tenni. Elborzad önnön művétől, öngyilkos lesz.
- Phaedra mellett a tragédia másikfőszereplője és áldozata Hippolytos.
- Alakját emberibbé, rokonszenvesebbé alakította Racine, mint amilyennek az antik drámák mutatták, de felruházta „valami emberi gyarlósággal”, nehogy a túlságosan tökéletes hős bukása felháborodást váltson ki a nézőkben (apja akarata ellen szegü-lő tiltott szerelem, annak ősi ellenségének lánya, Aricia iránt).
- Az ő „bukásának” oka éppen ragyogóan tiszta jelleme, emberi és lelki nagysága, mely a kivételes emberekre jellemző gyanútlansága révén szinte cselekvésképte-lenné kárhoztatja.
- Vakon hisz az istenek által irányított világ erkölcsi rendjének tökéletességében, az igazság erejében és győzelmében – baljós sejtelmei ellenére is.
- A világ morális rendjének kikezdhetetlenségébe vetett hit szenved vereséget a da-rabban: az apja átka után Neptunus azonnal megöleti Hippolytost. (Az események itt is a színpad mögött történnek meg, mint a görög drámákban.)
- Racine drámájának mélyebb mondanivalója: az ember boldogsága elérhetetlen, mindnyájan szenvedésre születtünk, ez a tragikum formája.
(köszönet érte Nagy Milánnak)
- Az ő tragédiái hajlékonyságukkal, érzelmi telítettségükkel, dallamos nyelvükkel és lé-lekelemző mélységükkel messze felülmúlták Corneille művészetét.
- Racine-t tekintik a francia klasszikus tragédia legnagyobb mesterének. Tragédiáinak világa más, mint a corneille-i drámáké.
- Racine-nál is a kötelesség és a szenvedély küzd egymással, de ebben a harcban a szenvedély diadalmaskodik. Hősei gyakran a szerelmi szenvedély áldozatai. Küzdenek bűnösnek tartott vágyaik ellen, és végül a józan ész meghátrálásra kényszerül, a vad vágy pusztulásba sodorja megszállottjait.
- Az igazi cselekmény színtere a lélek világa, nem a külső tér.
- Racine drámáinak cselekménye meglehetősen egyszerű, áttekinthető, kerüli a túlzott bonyolultságot. Ez nála nagyon tudatos törekvés.
- Nyelvének ereje is az egyszerűségében rejlik: szókincse nem bő, de választékos.
- Drámáit páros rímű alexandrinusokban írta. (A francia alexandrinus 12 szótagos, hangsúlyos verselésű sorfaj, a 6. szótag után felező sormetszettel. A magyar fordítások rendszerint időmértékes, jambikus lejtésű 12-13 szótagos sorokban adják vissza az eredeti francia sorfaját.)
- Fontosabb drámái: Nagy Sándor (1665), Andromaché (1667), Britannicus (1669), Berenice (1670), Iphigenia (1674), Phaedra (1677), Eszter (1689), Atália (1691).
- Racine legjobb, legtökéletesebb alkotása az öt felvonásból álló Phaedra (1677).
- Racine a legtöbb motívumot Euripidész Hippolütosz című darabjából kölcsönözte, de a kötelező illem jegyében át is alakította a történetet, finomította, árnyaltabbá tette a jellemrajzot, bonyolultabbá formálta a lélekben zajló küzdelmet, rokon-szenvesebbé tette a főhőst.
- A témát, a mostohafiába halálosan beleszerető asszony tragikus történetét már má-sok is feldolgozták, többek között Szophoklész, Euripidész, Seneca.
- Racine szigorúan követni kívánta az arisztotelészi elveket, ragaszkodni próbált a „hármas egységhez” is: a hely (Peloponészosz egyik városa, Troizén) a cselek-mény (egyetlen konfliktus: Phaedra belső küzdelmeinek bemutatása), az idő (egyetlen nap).
- A lelki drámát szükségszerűen motiváló külső események szétfeszítik a 24 órás időkeretet, jóllehet a látszat mégis az, mintha egyetlen nap alatt történne).
- A tragédia címszereplője Phaedra, Theseus athéni király második felesége. Az első pillanattól fogva, hogy meglátta, végzetes szerelemre gyulladt Theseus első házas-ságából született fia, Hippolytos iránt. (Szenved a vágy hatalma alatt.)
- Ez a szerelem az istenek bosszújaként támadt a lélek mélyéből. (Phaedra anyja Pasiphaé (a bűnös vágy > Minotaurus), apja Minos (az igazságérzet).
- Phaedrát az anya és a feleség szerepe kényszerítené tartózkodásra, mégsem képes szerepének eleget tenni. Elborzad önnön művétől, öngyilkos lesz.
- Phaedra mellett a tragédia másikfőszereplője és áldozata Hippolytos.
- Alakját emberibbé, rokonszenvesebbé alakította Racine, mint amilyennek az antik drámák mutatták, de felruházta „valami emberi gyarlósággal”, nehogy a túlságosan tökéletes hős bukása felháborodást váltson ki a nézőkben (apja akarata ellen szegü-lő tiltott szerelem, annak ősi ellenségének lánya, Aricia iránt).
- Az ő „bukásának” oka éppen ragyogóan tiszta jelleme, emberi és lelki nagysága, mely a kivételes emberekre jellemző gyanútlansága révén szinte cselekvésképte-lenné kárhoztatja.
- Vakon hisz az istenek által irányított világ erkölcsi rendjének tökéletességében, az igazság erejében és győzelmében – baljós sejtelmei ellenére is.
- A világ morális rendjének kikezdhetetlenségébe vetett hit szenved vereséget a da-rabban: az apja átka után Neptunus azonnal megöleti Hippolytost. (Az események itt is a színpad mögött történnek meg, mint a görög drámákban.)
- Racine drámájának mélyebb mondanivalója: az ember boldogsága elérhetetlen, mindnyájan szenvedésre születtünk, ez a tragikum formája.
(köszönet érte Nagy Milánnak)
You must be 
