Zsebe Isti tájfutó és woodoo blogja

"Nasztupna sztancija"

Subscribe to RSS feed

Téli rege - 1.rész: Mindig csak irányba

Egy régen ígért rovat első számú kiszemeltje követezik, amihez csak most jött meg úgy igazán az ihlet, a kinti farkasordító és medvebrummogó hidegben csoszogó összeaszott múmiákat látva. A téli hosszúfutások legtöbbünknek hasonló forgatókönyv szerint pereg: egy régi bevált körön, szinte unalomba fulladó órákon át tartó billegéssel. Ám olykor megesik, hogy új utakra tévedve nem várt akadályokon, vagy eseményeken kell átvergődnünk, aminek a végén igazi hajótöröttként érjük el a biztonságot jelentő célt. Az én történetem is egy ilyen napról szól.

Read more...

Nem az XL bő, csak a lábam vékony - Téli Mátra L

Mint az összeragadt lapokat, olyan kronológiai csuklómozdulattal ugranék most át én is egy fejezetet, hogy frissében löttyinthessem ide a szombaton végbement események krónikáját, még ha tudom, hogy ezt a sztorit csakis úgy tudnám hitelesen átadni, ha minden olvasó hóember jelmezt húzna és zenei aláfestésként pedig farkasüvöltés hallgatna. rolleyes A preambulumhoz szorosan hozzákapcsolódik, hogy K.O. Ádám pénteken felhívta a figyelmemet, miszerint tavaly úgy zártam soraimat, "Majd jövőre". Nehéz volt eldöntenem, hogy e felhívását minek köszönhetem. Netán egy a fejében megszületett, ám gyengén összetákolt forgatókönyvnek, amiben az ő XL-es vonatában utasként szerepelek, avagy egy halálra gázolt, turistabotokkal ledöfködött, szarvasoktól teletrágyázott, minden méltóságától megfosztott teremtményként? Választ erre már nem kaptam, de adni sem szándékoztam. Kevés párhuzamot tudnék csak vonni a tavalyi és az idei edzettségi állapotom között, csakhogy diplomatikusan ábrázoljam a szomorú száraz tényeket. Épp ezért a derbi előtt ki is néztem magamnak egy testhezálló M-es méretet, ízlelgettem, próbálgattam, majd a szenior szektor (Ferenc és György) megkörnyékezésének hatására kénytelen voltam fölváltani L-re, különben hamar az azonos neműekhez vonzódóak között találtam volna magam, az ő mércéjükkel nézve. irked Rég csámcsogtam 30km feletti távot, így egyáltalán nem éreztem magam golyóállónak, egyetlen fegyveremként egy laboratóriumi kísérlet végtermékét vonultathattam csak fel, a terep és tájfutó cipők közös mutációját, az INOV-8 Roclite 315-öt. (http://www.multinavigator.hu/termek.php?id=1812 )
A tavalyi vadászó, gyűjtögető taktikámból nem kívántam rendszert csinálni, így lakótársam dietetikus képességeire támaszkodva, 1 liter vízzel és 7db krémtúróval eláztatott palacsintával tankoltam fel a futás előtt, ne kelljen már megint minden versenyzőt végigrabolnom, azzal is csak az idő megy. smile Aztán reggel úgy alakult, hogy György adrenalin függőségétől vezérelve nem várt meg minket és elrajtolt Németh Csabival és Ádámmal, hogy ameddig csak lehet nézze a titánok harcát premier plánban. Ferenccel így minden feszültségünket levetkőzve elfoglaltuk a VK iskolájának két hátsó szomszédos WC kabinját, hogy minden belsőleg felgyülemlett súlyfeleslegünket a bajtársiasság romantikus érzésével párosítva közösen dobáljuk kifelé. cool
A rajtpecsétünket megkapva két dolog rögtön meg is állított minket egy szűk percre. Amíg Ferenc a műholdakat kutatta az órájával, addig én döbbentem meredtem stabil terpeszben frissen vásárolt simatalpú aszfalt cipőjére. Értem én, hogy a mostanában zajlott gyorskorcsolya EB nagy hatással lehet az emberre, de arról elképzelésem sem volt, hogy miként fogja áthidalni a táv 99%-át kitevő havas, jeges talajviszonyokat, de végül is ő a rutinos Survivor, nem én. Ezen kis rövid rajtszünet után végtére is rádőltünk a 34km-es, 1230m szinttel feltöltött, L méretben mutatkozó Téli Mátra körre. Ezúttal több illusztrációval fűszerezve emitt a térkép, hogy legyen mit közben nézni is ->

nagyobb nézetért katt bele!
Az első, könnyen abszolválható 1-1,5km-en próbáltam magam mögött tartani, nehogy meggondolatlanul olyan vágtába kezdjen mint tavaly, általában rögtön rászóltam ha megelőzve engem lesre futott. Kb. 3,5. kilométerben járva Ferenc, féktelen lendületével a bányába akarta vetni magát úgy kellett rászólnom, hogy elszabta az útelágazást. (kis Ferenc-ikonnal jelöltem a helyet) Talán az alkalmatlan lábbelije, talán a rákiabálásomból fakadó duzzogása miatt, de többé nem jött mellém. sad Tavalyi rémképeimet nem elfelejtve nem gondoltam bevárásra, hisz előbb, netalántán utóbb, de úgyis utolér, így totyogtam tovább öregurasan. A hó mélysége 15-20cm is lehetett, de hála az idei évben kötött különbékémnek a turistákkal, szépen letaposták nekem, és csak az előzgetésekkor kellett úgy komolyabban megmártóznom a fehér pokolban. Az első állomásra, Lajosházára kicsivel 32 percen belül érkeztem, ami adott némi endorfin löketet a következő nagy mászókához, hisz tavaly már ide is kivert kutyaként hullottam be. Egy hitvány szakasz következett, kevésbé használható nyomokkal, az elmúlt esztendei elhalásom fő generálójával, a Mátraszentimréig tartó több mint 500m szintet elénk tálaló kaptatójával. mad Könnyed mozdulatokkal araszoltam fölfelé, azzal a tudattal, hogy legrosszabb esetben Ferenc előrehajló testtartásával utolér és akarva-akaratlanul is a nyakába ültet, hogy Szentimréig nekem már csak a sziesztázással kelljen törődnöm. rolleyes Persze mondanom sem kell kivonta magát e feladat alól, így egyedül fordulhattam be a 2-es számmal jelölt ellenőrzőállomásra. Üzenő füzetembe pecsételés idejét kihasználtam egy kis teaszürcsölésre, ahogy a kisképen is látszik. Bár megkérdeztem melyik a kevésbé forró adag, magamtól is kitalálhattam volna, hogy az, amelyiknek a pohara nem 8-as alakzatban olvadozva lyukasztja át éppen az asztallapot. knockout Diszkrét kortyok után már fordultam is ki az udvarból megpillantva Ferkót gyors pecsételésre ösztönözve őt, hogy innen aztán tényleg egy közös produkció következhessen végre. A Bőgős-rét után felnézve a teljes horizontot kitakaró hegyoldalra, minden kérdés elpárolgott belőlem a rét elkeresztelésének történetét illetően. irked 550m-es távon 105m-es emelkedés jött, és életemben először végig ki is tudtam futni. Úgy véltem, Ferenc ezt látva már keményen szidalmaz, így innentől nem a bevárásra, hanem a menekülésre játszottam már. Galyatetői állomás (3-as számú) után teljeséggel felvillanyozott, hogy más szögből gyötri a gravitáció a testrészeimet, nagy örömömbe még elő is halásztam a sportszeletemet miután a kis nyeszlett ösvényen való egyensúlyozás és vitorlázás után felszabadultak a kezeim, kb. ott ahová jelöltem. A Vörösmarty turistaházhoz (ahol szétválik az L és az XL útvonala) nagyjából azonos idővel érkeztem mint tavaly, ám sokkal jobb erőben. Ekkor már sajnáltam, hogy az L-es méretre fizettem csak be, de ahogy a mondás is tartja, evés közben jön meg az étvágy. Innentől igyekeztem a maradék 8-9km-be minél több erőt belefeccölni, beleértve a Mátraháza utáni óriás-szlalomot is. A csúszkálástól nem kellett tartanom, a stoplis INOV-om kigolyózta a köteles részt is. up Gyökeres-forrásnál lévő 5. állomásnál kézbevettem a pecsételés menetét, hisz hátulról Ferenc űzött bizonytalan távolságbólm és ő a lefelében nem ismer se Istent, se kegyelmet. no A végső szakaszon már messziről kiabáltam előttem osonó bátyámnak, egyrészt bíztatva, hogy ne savasodjon, másrészt időben jelezvén előzésem hírét mielőtt turistának hisz és egy laza vállmozdulattal a patakvölgybe taszít, indirekt módon kikényszerítve, hogy Mátrafüredig rafting üzemmódban vergődjek le. irked Végül a nem túl acélos, de az idei L-es elsőséghez elegendő 3:11-gyel célt értem kitűzők és oklevelek áradatát magamra zúdítva. Ferenc tartva a 4-500m-es fesztávolságot mögöttem, 3 perccel utánam maga is befejezte a kis defenzív játékát. rolleyes
Végső soron nem éreztem olyan gyalázatosnak ezt a sportolást mint vártam, kicsit bántam utólag a kihagyott XL-es kunkort, mert ha a maga plusz 6km-ét 54 perc alatt leerőszakolom a torkomon, akkor is 10 perccel megjavítom a tavalyi 4:15-öt, de most ezt választottam, talán helyesen. Azt még ugyan nem mondhatom, hogy erőnlétileg látom a fényt az alagút végén, de legalább már érzem, hogy egy alagútban vagyok és nem egy bazi nagy falat tapogatok a vak sötétben. Remélem innen már csak javulni fogok! Jó kis derbi volt! smile Jövőre? majd meglátjuk! wink



Csapó egy!

Tavalyi ígéretemhez ragaszkodó lojalitással kiteríteném az első szárnypróbálgatásaim eredményét, amit újdonsült lakótársammal, az INOV-8 Roclite 315-ös típusával (http://www.multinavigator.hu/termek.php?id=1812 ) követtem el a hétvége folyamán. A kigondolt szombat délelőtti 80-100 perces tréning tervén az idő múlásával erős torzulás lett úrrá, ugyanis átkerült a hagyományos menetrend szerinti szilveszter éjszakai program utáni délutánra, (ami eredetileg egész más funkciót képvisel) méghozzá JóGa kíséretével tovább növelve a sötét viharfelhőket. no Valósággal tort ült a szuicid döntések hatalmasra duzzadt kupaca. irked Az általam kigondolt karéj egy 22,6km-es, 920m szinttel tuningolt kihívást képviselt, ideális mélyvízbe ugrást szimulálva az új terepcipőmnek. Öltözéskor még szippantottam egy utolsót érintetlen hámtakarójának illatából és elégedett sóhajjal nyugtáztam tökéletes passzolását lábfejemre. rolleyes Induláskor a lépcsőház vaxolt csempéjén gumistoplijainak fülsiketítő nyikorgása indirekt módon is indukált egy kezdő társalgási szótárt a denevérekkel. Első nem hivatalos próbatétele a hódarás macskaköves lejtős utcán keresztül vezetett jeles érdemjeggyel. Ki tudja, talán érdemes felvésni a cipő tulajdonságainak listájára. Némi tömegközlekedést követően kiértünk a képzeletbeli rajtvonalra ahonnan az alábbi kör várt ránk. (Elnézést a puritán rajzolatért, később igyekszem cserélni) ->


Természetesen Gábor egy láncon tartott, kiéhezett kutyaként vetette rá magát a hegyre, úgyhogy kettőzött feladat várt a cipőre. A kővel permetezett utat és a menetszelet is el kellett viselnie, de továbbra is makacsul állta a sarat. up Az első 5km-ben felhalmozott 360m szint és az előző este számlájára írható dehidratáltságom barbár játékot űzött velem, nem beszélve a megvadult lóként vágtázó Gáborról, de végül csak rácsuklottam a Kevély-nyeregre. faint A következő szintekben szűkölködő szakaszon több, meredek lejtős, köves, kanyargós, ösvényt iktattunk be, fejünket bobozó mozdulatokra késztetve, lábunkat pedig formabontó tánclépésekre, de az INOV termék tökéletes tapadása minden esetben megoltalmazott egy jól irányzott koponyaalapi töréstől. Nem sokkal a táv fele után meghódítottuk a Solymári Szarkavár névre hallgató monstrumot, ahol lábbelim megmutatta, hogy képes bevenni egy ilyen erődöt is, ami török időkben ritka kincsnek számított volna. smile Az erődben egy szusszanásnyi uzsonnaszünet következett, majd mandarinos-szaloncukros böffentések kíséretében nekivágtunk a nagyfalatnak, a Csúcs-hegy behemót meredélyének. Gábor megtévesztésül elszínészkedett egy bokakimenést, hátha felcsillan előttem a lassítás reménye, de egy láthatatlan belső gúnyos vigyor után változatlanul darálta az emelkedőket. irked A Csúcs-hegy ún. szintösvénye jelentette a következő próbatételt mind az állóképességemnek (vagy annak hiányának), mind a surranómnak, de a sziklamászás utáni meredek oldalazást megúsztam egyetlen spárgába lemenés nélkül, újabb piros pontot regisztrálva cipőm tapadó képességének. wink A Hármashatár-hegyi szintúton végül már csak epizódszerep jutott neki, de sajnos nekem is. Gábor egyre nyugtalanabb prüszkölése és patacsattogtatása arra sarkalt, hogy elengedjem a kantárját és útjára engedjem egy "majd várj meg a célban" mondattal. Persze önérzetem azért nem hagyta magát rögtön földre vinni ezzel a kegyelemdöféssel, minden stratégiai erőtartalékomat beleinvesztálva próbáltam a lépést tartani. Néha a záróizmaimtól vontam el energiát, néha lekapcsoltam az agyam beszédközpontját, de a maradék 3,5km-en így is megkaptam a magam 1 percét tőle. worried Végül 115 perccel Fenyőgyöngyén lehorgonyoztam magam. A negyed órás buszra várás komoly ziccerbe hozott volna egy szezonális tüdőgyulladást, így egy 3,5km-nyi levezetés mellett döntöttünk legördve Gábor rezidenciájához, brutális tarolást végezve a felhalmozott élelmiszerkészletén. rolleyes
Az eredeti témához visszatérve, törekvésem az objektívnek hangzó értékelésre, száraz ágként roppan össze azalatt a tény alatt, hogy a tesztelésre kapott INOV-8 Roclite 315, mind a köves talajos, mind a meredek oldalban hozta az elvártat. A szűk két órás futás alatt kényelmesnek és kellő tapadásúnak éreztem. up
Kedden jön a folytatás, immár az erdő gyomrában is! ninja

Kísérleti nyúl lettem...

Persze választhattam volna más rágcsáló nevet is, de most nem az az elsődleges célom, hogy minél alantasabb hasonlatra vadásszak. rolleyes A lényeg, hogy önként pályáztam rá, hogy valami mást, valami modernebb erdőben mozgó lényt faragjanak belőlem, kísérletet téve, hogy a velem született, Stephen King rémmeséibe illő ortopéd tájfutó mozgásomat átfaragják egy nesztelenül surranó Thomson-gazelláéra. Szerencsére most nem visszhangzó éjszakai villámcsapásokat, kémcsövekben szaladgáló kétes eredetű folyadékot és közben laboratóriumot betöltő sátáni kacajt kell idevizionálni, mert a történet jóval egyszerűbb. Jómagam nyertem rá lehetőséget, hogy az "Áttérés a természetes futásra" program keretén belül INOV-8 lábbelik segítségével, és Guttmann Zoli útmutatásával ha lehetséges hatékonyabban hódolhassak kedvenc sportomnak. Kötelezettségeim egyikre révén a következő hónapokban a blogom részét fogja képezni ennek a tesztnek, ennek az áttérésnek a publikálása, tapasztalataim elregélése. Mint minden kísérlet elején, bennem is kóvályognak még bizonytalanságok, ilyenek közé tartozik, hogy a terepfutás milyen fogalmakat merítenek ki, mert számomra a "terepfutás" két vaddisznóröfögés közti bukfenc a kőmezővel meghintett kettes zöldben. Bízom benne, hogy állni fogja a sarat, követ, állattetemeket, gleccser hasadékokat az első tesztszerkezet, név szerint az INOV-8 Roclite 315 -> http://www.multinavigator.hu/termek.php?id=1812
Tapintásra golyóállónak tűnik, úgyhogy az első szaladásnak még pelenka nélkül vágok neki.
A teszt lényege, hogy fokozatosan húzzák ki alólam a talajt, pontosabban a nyúzzák le a tompító réteget a talpamról, eljutva egészen egy nudista stoplisig, de mint az aluljáró falánál életuntan láncdohányzó lokálpatrióta, engem is fokozatosan fognak csak leszoktatni a régi énemről, emiatt néha biztos verejtékben úszva fogok felordítani az éjszaka közepén, de hát mindennek meg van az ára. smile Az első lépcsőfok a fentebb említett cipő, ami szombaton és jövő kedden fog először debütálni a két csülkömön, kétszer 80-100 perces terhelésnek és a terepfutás szótári alakjának kitéve. Ezekről a tréningek utáni napokon fogok beszámolni.
Ezen bejegyzések mellett januárban jelentkezek egy új rovattal, így igyekszem minden ízlést kielégíteni a jövőben is.
Tesztre fel! up

Őszi végi utórángások - befejezés

Tehát ott fejeztem abba előző krónikámat, hogy az olasz fiaskó azonnali szépítésre ösztökélt, egyenesen az ország legnagyobb zöldséges standjához, a kaskantyúi borókásba. Sajnos november lévén nemigen kellett a szomszédba mennünk egy kis testet összerántó cidriért, és ha a terepen tavak is lettek volna, valószínű egy SI doboz csippantást sem hallottam volna a fülsiketítő rozmárüvöltések között. irked Ebből kifolyólag az öltözködés is egy magzatpozícióban elkövetetett rángatózássá fajult, amiből egy elképesztően rétegzett kissé klímaidegen absztrakt madárijesztő mászott ki végtermékként. Mondjuk szeretem magamon érezni a sztreccs anyagok érintését, ezt a hideg javára kell írni. smile Okulva egy korábbi borókás versenyen bekövetkezett orcán csapás utáni adásszünetre, most húztam a fejemre egy golyóálló plexiüveget, tájfutó szemüveg gyanánt. Rutintalanságomból kifolyólag persze nem számítottam rá, hogy amint eléri a fejem az üzemi hőmérsékletet a kinti zimankó kellemes párás függönyt képez majd a szemüvegen, de hát az okos ember más kárán tanul, a hülye meg a sajátján. irked Ami a lábbelit illeti, téli szünetre küldtem a rideg bőrkoporsóként funkcionáló VJ-met, és a lakályos, baráti kényelemmel felvértelezett tavalyi szériás INOV-8 surranómat illesztettem a helyére. up
Ami az első játéknapot illeti egy rövidített normáltáv jeligére hallgató két felvonásos hurkokban gazdag előadás várt ránk. Igyekszem röviden összefoglalni azt ami amúgy a térképekből is prímán kiolvasható:

nagyobb nézetért katt bele
A nyitójelenet még nem a borókában zajlott, így nehezen lazultam el, de amint nagy sokára elértem a gyalogfenyők birodalmának szélét fesztelenül elvegyültem a bokrok között. Pár száz méter után sajnos elvesztettem a kapcsolatot a parancsnoki híddal, de szerencsémre a 7es pont melletti vegetáció újra ziccerbe hozott, hogy ledugjam az első pontot. Ugyan elúszott 2 perc hiba ezzel a kotrással, de ezen a terepen ez még nem számít kiszállásnak, így inaltam tovább gyermeki boldogsággal. A 3as pont utáni hirtelen deviáns ívet Vöcsök felbukkanására hárítanám, aki nézelődve a szélrózsa minden irányába, akaratlanul is rövid csevelyre invitált. Persze azonnal kiderült, hogy a második térkép feladványán töri a fejét, úgyhogy agyú tüzes tiszteletadással elbúcsúztunk. rolleyes E rövid kitérő épp elég volt ahhoz, hogy az időközben kielőzött PVSK nehézbombázóját, Werner Petyát magamra húzzam és a gravitációs mezőmben tartsam egy jól irányzott kitérőmanőverig, a célig tartó közös produkciót elkerülendő. Erre márcsak a térképcsere után adódott lehetőség:

nagyobb nézetért katt bele
Méghozzá a 10es ponton. Korábban nem is lett volna rá lehetőségem, hisz nehezen sikerült megszülnöm a 8as-9es pontok ledugattyúzását. Bajtársam építőjelleget kerülő kommentárjai azonban kenyértörésre vitték a dolgot. A 10es két bokor takarása miatt satufékre kényszerített, amire Petya egy lendületes hátraarccal és egy "nagyon túljöttünk" mondattal reagált. Immáron magányos farkasként gyorsan korrigáltam és antilop léptekkel átvetettem magam a 11esre bebiztosítva az áhított egyedül futást. A 13as felé döcögve utolértem egyik csehszlovák riválisomat így újra volt ki letapossa az árnyékomat. Utolsó jelentékeny hibámat a 15ösre követtem el, ahol rossz vájatba fúrtam bele a testemet, de a hibakódot megfejtve végül összehangolt támadással átrágtunk magunkat a helyes folyosóra. Az utolsó kiskörrel (21-25ig) már nem tudtam baráti kapcsolatot kialakítani, inkább ledolgoztam volna a büfében azt a 10 percet. irked Végül bő 4 perc hibával értem célba mérsékelt elégedettséggel. A pontatlanságban bővelkedő szaladás ellenére 11 perces előnyt regisztráltam másnapra, amit esti évzáró ide vagy oda, illett nem elkótyavetyélnem. rolleyes
Gösswein Csabi 2. napi bejelentkezése kissé felpaprikázta a tétet, így próbáltam életet lehelni éjjeli pihenésben fogyatékos lábaimba. Aztán egy kicsit a karjaimba is smile ->

Mármint a mentőosztag csapatában játszottam, de persze nem sikerült kitépnünk a mélygarázsból a járművet, csak Fekete Lacit forgattuk meg a sírjában, pedig a fószer még meg sem halt. E kis előjáték jótékonyan elhomályosította remegő gondolataimat az aznapi 13km-es menüről, de kérészéletű lelki békémet végül félbeszakították az alábbi az olvasmánnyal ->

nagyobb nézetért katt bele
Ezúttal 1,5 perces hibával kozmetikáztam a nyitányt a boróka sorfalba ütközéseim folyományaként, majd a 3-as, 5-ös, 7-es sem lett meg első nagylevegős merülésre. A 9-es hosszú átmenetre csendes pihenőt fújtam és körbekerültem a mételyt, útközben megtekintve a 11est, gondoltam a pálya végére így is úgyis zokni lesz az agyam helyén, akkor meg mi a túrónak koptassam. rolleyes Végső soron nem vált hátrányomra a dolog. Aztán a 9-esről kijövet találkoztam Baksa Csabival akivel egyaránt próbáltunk meggyőzni a másikat, hogy bizony nem tudja hol van. Mire elváltunk rájöttem, hogy én tényleg nem tudom hol vagyok, így született hát meg a térképen látható plusz kanyar. irked A térképcseréig mérsékelt ütembe, de jelentős hiba nélkül elbillegtem a bokrok között. Jött a bukóforduló, irány vissza a borókába ->

nagyobb nézetért katt bele
Nos minden kétséget kizárólag nálam valami becsípődés lehet, amiért minden rajtháromszög utáni pontot elbénázok. irked Még szerencse, hogy a kerítés védőhálóként megóvott attól, hogy az "Üdvözöljük Kecskeméten" tábláig nyargaljak. Utána ismét kezdtem elsajátítani a játékszabályokat így csak a tájolóm sarkával kellett néha megsarkantyúznom magamat, hogy haladjak már. A 21-esről kimászva nyöszörögve bukfenceztem ki az útra, mire kaptam egy hízelgő: "Jézusom, azt hittem egy vaddisznó" felkiáltást az egyik járókelőtől, amit egy "le lehet zizzenni a sérómról" szlogennel kezeltem le. rolleyes A pálya maradék 4km-ében már csak a lassú agóniával néztem farkasszemet remélve, hogy ma még kiereszt a karmai közül a rengeteg, végül a délibábként remegő célfelirat alatt odaértem a fényes alagút végére. Zsírosdeszka infúzióval aztán visszatértem az élők közé, majd boncasztalra dobtuk G. Csabival, hol adományozott nekem 4,5 percnyi előnyt.
Bár egy leheletnyit túlspilázva éreztem a 102 perces idényzárót, de legalább egy szépítőtalálattal mondhatom a 2011-es évnek, hogy: VÉÉÉGE! up

Ősz végi utórángások

Még azelőtt, hogy bárki is méretre vágott koporsó fedelet illesztene a blogomra, jelentem éber kómába vagyok, amiből most egy szusszanásnyira magamhoz tértem. A 2011-es év úgy látszik már csak ilyen ihlet recesszióban úszkáló összefoglalóra karcsúsított esztendő marad, de talán jövőre visszatérek a verbális hatlövetűmmel. smile Nos visszatekintve az előző hónapra mindösszesen két desszert falat maradt csak hátra. Ennek egyszerű oka, hogy a versenyszezon novemberben általában már az utolsókat rúgja, és azt a kevés jót is jószerivel csak mamut jelmezben lehet elviselni, a rideg időjárás miatt. irked
Utolsó előtti falatként a - részemről - 2007 óta parkoló pályára állított Velencei derbit kanalaztam ki a húsosfazékból, bár a lélektani végcélként megjelölt Szocsi a másik irányban van jól tudom, szóval tekintsük úgy, hogy rosszul állítottam be a tájolómat. Maga a Velencei tájfutás mint speciális versenyforma és a kötelező gyakorlatként előirányzott Elit kategória, sportágat tekintve valahol az óriás-szlalom és az utcai félmaraton között helyezkedik el, de távolabbi rokonai között megemlíthető még az utcai ketrecharc és valahol nagyon messzi rokonként talán a tájfutás is. rolleyes Korábban, miután kénytelen voltam levedleni valamennyi utánpótlás korosztályt és lemondani ezek minden kényelméről, az azt követő években már kétszer iparkodtam be magam a TOP 6-ba, az igen nívós skalpok árnyékába, amit idén sem szándékoztam elcserélni a "futottak még" kalapra.
Ennek érdekében már péntek este feltéptük pályaszállásunk ajtaját ahonnan kis jegyzetfüzettel a kézben lehetett tanulmányozni a turisták viselkedését, (táplálkozási szokások, csordaszellem) és vonulási útvonalait. smile Szombaton egy prológ futam került terítékre a város azon szegletében, ahol majd a 2014-es VB sprint számát is prezentálni kívánják az olaszok. Emiatt azon nyomban fenyegetőzések áldozata lettem, hogy aki itt elindul azt eltiltják VB-től és bebörtönzik egy életre. Úgyhogy végül nem indultam a prológon és nem lettem negyedik, 2mp-cel lecsúszva a dobogóról. whistle Az eredménylistába nyílván egy névrokonom szerepel, akit korábban mindig nagyon elvertek a szombati előfutamokon és aki most eldöntötte, hogy ma nem kegyelmez se embernek se galambnak és minden kettőt csippantó szeniornak kiüvölti a dugókáját a dobozból, ha az útjába áll. De ezek persze csak feltételezések. rolleyes A vasárnapi rajtszámok kézhezvételének üde színfoltja volt, hogy elitben szám helyett a nevünket vésték a papírra. Kicsit vacilláltam, ha már ilyen különlegességben van részem, hogy alkoholossal átírjam valami hangzatosabb kenyai névre, (mondjuk Keino Kipchoge vagy Alex Kipchirchir) de végül hű maradtam önmagamhoz és a régi bevált polgári nevemmel álltam rajthoz. Egyébként se hitték volna el, hogy ilyen felfokozott pigment hiányban szenvednék.
Vasárnap aztán nem bizonyult könnyű feladványnak a jelmezválasztás sem, mert a bajtársias napsütés nemigen kúszott be a jeges-huzatos sötét sikátorokba, bár a fagyott térd kétség kívül érzéketlenebbül reagál egy-egy házsarok téglájának kettérúgásakor. cool Végül maradt a vékonytextil a kisebb légellenállás ürügyén. A szükséges előjáték után aztán nekilendültem az alábbi 12,5km-es labirintus játék első kötetének ->
(persze ezt a felét nem kaptuk vissza, úgyhogy egy összpontoson (vagy olaszul: tutti i punti) mutatnám be)

nagyobb nézetért katt bele
Korai rajtidőmnek köszönhetően az elején még kevés turistát kellett félreugrasztanom a kirakatokba, így a térképet böngészni is maradt időm, bár néha mikor felnéztem belőle észrevettem egy-két fülemen és karomon fennakadt retikült és esernyőt, de végül is hiba és nagyobb "bodycheck" nélkül eljutottam a 4-es (65-ös) pontig, a bíztató 3. helyen állva. up Majd jött a szokásos rejtvény, a Főcsatornán (Canale Grande) való átkelés, és az idevágó hídválasztás. Anélkül, hogy politikai síkra terelném a dolgot, nem bírtam a bal oldali opció gondolatától elszakadni, pedig így utólag berajzolva erősen Aranymálna-díjas megoldásnak fest. Mi tagadás, a 8-as (69-es) felé vonuló útvonalam is jelöltette magát erre az "elismerésre", de esetében csak a menetirány belövésért véshetek be magamnak egy orbitális feketepontot. irked
Óriási zakót elkerülendő ideje volt feltámadnom, de ehelyett a város szerény etnikumához tartozó zöldövezet (70-71-es) sövényei között parádéztam mindenféle talajgyakorlatban ismert mozdulattal, közben töprengve, hogy jövőre mégiscsak a szalagos kategóriát kéne választanom. idea Kikászálódva a füvészkertből a város szocreál szeglete következett, azzal az egyetlen kínzó gondolattal, hogy milyen flipperpályán fogok én majd visszakotródni a város északi felébe a következő városátmetsző átmenet végére (77-es)? A 15-ösön (76-os) még szippantottam egyet az óceáni levegő és a sirályszar mámorító elegyéből majd megszültem a fentebb látható megoldást. A Grand Canale-t elérve egy zavarba ejtően hatalmas árnyékba értem, felnézve egy római időkből fennmaradt gigászi híd magasodott előttem, valószínű a Colosseum kistestvére lehetett, amely eltakart az égboltot. bigeyes Elfúló kislányos hangon jegyeztem meg, hogy kisebbre emlékeztem. irked Pont kifogyott az oxigénpalackom mire négykézláb fel-hernyómásztam a tetejére ahonnan jöhetett az északi sztráda átláthatatlan egyetlen masszába gubózott emberáradata. Hol a hónuk alatt, hol a lábuk között, itt-ott pedig perzsaszőnyeg kirakaton át, de odaértem ahhoz a szakadék ponthoz. Azonnal repetát kértem, és egy hátraarccal az árral szemben két átmenet alatt visszabunyóztam magam a térképcseréhez. Felkapva a második térképet azonnal beállt a hullamerevség. faint

nagyobb nézetért katt bele
Nem akartam elhinni, hogy már megint a város másik szegletébe száműztek. Szerencsétlen térképadogató sem érthette, hogy miért rogytam térdre Mekka irányába, majd miért nyiszálom az ereimet a térkép szélével, de nem volt mit tenni, el kellett indulni. irked Hogy csőlátásom van e, vagy csak szimplán imádom magam szívatni nem tudni, de tény, hogy amit innen elkövettem az nem útvonal választási hiba volt, hanem egy hálószaggató öngól. doh Szerencsére erre csak utólag jöttem rá, mindenesetre a 19-es pontra szaladtam egy előkelőnek alig nevezhető női junior részidőt ezzel az utolsó halom földet is magamra hánytam. A végjáték rövidebb átmeneteiben a mozgásom még vénült egy cirka 20 évet, bár még sikerült átgyalogolni egy-két tragacson, ami némi vigaszt nyújtott az elmúlt 1 óra hányattatásai után. rolleyes Célba érkezvén hisztérikus rohamban tört ki a szpíker, miszerint a második legjobb idővel rendelkezem. Kissé szenzációhajhászásnak éreztem a dolgot, hisz hatodik rajtolóként a 140 fős mezőnyből valljuk be nem egy nagy hőstett. Nem is rohamoztak meg dél-koreai gyerekek aláírásért... irked Természetesen nem lettem főszereplője az eredményhirdetésnek (attól függetlenül, hogy erre vannak egyéb bevált módszerek is), de az azért mégis rám nyitotta a hidegzuhanyt, mikor a fülembe jutott a 11 perc hátrányom és a 16. helyem. New Yorki ikertornyok sebességével omlottam én is össze, és már láttam magam előtt a blog szalagcímét: "Elismerés nélkül elégetve" De ez talán mégis kicsit erős lett volna, úgyhogy elszívtam magammal a békepipát. sherlock
Persze kudarccal nem zárunk évet, így hátra volt az utolsó utáni desszert fogás, a gyalogfenyők (boróka) birodalmában. Hamarosan ez következik... up

(Közérdekű közlemény: a blog továbbra is csak úgy engedi a hozzászólást, ha épp az adott bejegyzésben tartózkodunk, ennek legmegfelelőbb módja a címre kattintás!)

OB majszolás 3D-ben (Dupla DurrDefekt)

Az utolsó hármas-fogat volt már csak hátra a bajnoki szériában két egymás utáni hétvégén kiporciózva. Első felvonásként visszatértünk egy régi klasszikus homokozóba, a Pirtóra, kihasználva két tarvágás közti pisi szünetet. A felkészülésem a tavalyival ellentétben, már nyomokban tartalmazott felvállalható momentumokat is, így a ROB-hoz hasonlóan az ONEB-en is ráúszni terveztem valamely színű nemesfémre. Az 5 évvel ezelőtti kunfehértói HOB-ot itt két részre fűrészleve kaptuk meg, mind táv, mind homok mennyiséget tekintve, nagyban növelve a túlélési esélyeimet. rolleyes
A szombati selejtező nap a ráhangolódás jegyében telt, hisz ki kellett pucolnom az agyamból a legutóbbi Andrássy út-Parlament-Alsórakpart algoritmust és helyére kellett installálnom az erdő-irtás-ültetetthomok-törpefenyőbenlaposkúszás sormintát, ami íz világban két különböző élvezeti szintet képvisel. A bemelegítés közben rá kellett jönnöm, hogy a verseny előtti mértéktelen teaszürcsölés nem tartozik a helyes megoldások és a tudatos sportolói előjátékok közé. A természetfilmekben ritkán látni olyan buzgó terület megjelölési performanszot, mint amit én produkáltam a rajt előtti fél négyzetkilométeren. irked Miután sikeresen megszabadultam a testnedveim jelentékeny részétől színes papírt ragadtam, hogy végre hasznossá tegyem magam:

nagyobb nézetért katt bele
Végül is túlzás lenne azt állítanom, hogy alig bírtam törölgetni a szám szélét az izgalomtól, de egy selejtezőtől ritkán követeli az ember az újabb és újabb vizuális kielégülést. Rendezői hiányosságra egyedül az utalt, hogy a horizontig elnyúló végtelen homokmező egyetlen sarkában sem helyeztek el gyerekjátékokat, pedig én egy vödörrel egy lapáttal és néhány körte- és almaformával szemrevaló Stonehenge maketteket hagytam volna hátra a később érkező alkotói vénával megáldott sporttársaimnak. cool Persze hiba nélkül azért nem sikerült végigcsinálnom a pályát, mert néhol az utaktól, néhol pedig az alacsony fenyőben törpejárástól való beteges félelmemben húztam extrém deviáns íveket a pontok között, de ez még belefért. Tempót tekintve nem törekedtem pulzus rekordra, így egy idealizált selejtezős energiafröccsel ismét elcsíptem a csoportelsőséget. A másik oldalon is minden az előre megírt forgatókönyvnek megfelelően alakult, így én lettem a beékelődött löncshús a másnapi JóGa-K.O. Ádám extra szendvicsben. wink Bár levezetés közben Ádám már másképp vázolta a sztorit és tompítva az engem ért porig égető beszólást végül is a kategória utolsó befutója címet ajánlotta fel nekem, még a Himnusz felzendülése előtt. irked Mivel a baj nem jár egyedül, a verbális ostorcsapások után a jelmezből kibújás közben észrevettem egy velem koketálló tüskét a bal térdemben, ami gyors eltávolítása ellenére már elvégezte feladatát. cry Estére a klotyó ajtajáig is csak hason kúszva bírtam elmenni magam után húzva tehetetlen altestemet. sad
Reggelre alig enyhült a bénulásom, és éreztem, hogy egyre több virtuális bélsár gyülekezik abban a bizonyos palacsintában. A magyaros vajkrémtől a cseppfolyósított nukleáris hulladékig minden létező híg anyaggal bekentem a gyulladt térdemet, bár a fájdalom állítólag csak a fejben létezik, lehet, hogy a homlokomra kellett volna kenni mindent. rolleyes Végül felszívtam egy korong Cataflamot, hogy a jótékonyan hűsítő eszkimó-hibernáló időjárással együtt visszahozzanak az élők közé. Ha a ritmikus sportgimnasztika talajgyakorlatára nem is, de egy épkézláb bemelegítésre már alkalmasnak mutatkozott a bal csülköm is, úgyhogy visszatért a remény. Jöhetett a 20km-es döntő! up

nagyobb nézetért katt bele
Bár a Quasimodo mozgáskultúrát sikerült orvosolni, azért nem bántam volna, ha az első körnek egy gigantikus csúzliból kilőve vághattam volna neki, amit négy Fekete Laci feszít hátra. rolleyes De hát nem lehet mindent. Az első 14 pont minőségbeli javulást hozott az előző naphoz viszonyítva, igazi jutalomfalatokat élvezhettünk, meg-meg nyaldosva mind a 10 ujjunkat. A gagyi tempóval+hiba mentes tájékozódással a 13-ig még vezető pozícióért licitáltam Ádámmal és be is kékült az összidőm, de minden csoda 3 napig tart, az enyém ráadásul csak 26 percig, így tiszavirág életű vezető pozícióm elillant az éterbe. irked 18 darab kevésbé agyserkentő átmenet következett, én pedig defektes lábbal billegve teljesen kiszolgáltatottá váltam a mögöttem portyázó Ádámnak. Aztán a 22-es pontról kijövet rideg érzés kerített hatalmába, mint mikor a horrorfilmben hirtelen megáll a dramaturg zenei aláfestés és egy pillanatnyi néma csönd után elkezdődik a láncfűrészes szeletelés. pssst Anélkül, hogy láttam-hallottam volna valamit visszanéztem és megjelent a piros-kék ruhás rém Ádámnak öltözve. Sajnos az idő közben kielőzött Gábort nem húzta magával, így ő kimaradt a közös játszóházból. Ekkor már a jobb combom maga volt egy magozatlan görögdinnye, úgy széjjel durrant már az 1 órája tartó aránytalan ránehezedéstől. faint Még közel egy átmenetet futottam Ádám előtt, majd végérvényesen kapituláltam. A vonóhorgáról szép lassan lecsúsztak az ujjaim a 27-esnél még fel-fel tűnt, de a 28-asnál már csak azért láttam, mert a rendezők megkegyelmeztek egy szembefutósdival. Miközben az átfutón szürcsöltem a jégtáblák alatt megbúvó szörpöt a fülemet megcsapta egy elsőre hihetetlen információs szilánk, miszerint a karámban látható közönséges döglött lajhár (Folivora Bradypodidae) a második helyen áll. Repült is a pohár a világűrbe, inaltam tovább a kiskörre, hátha marad még érem ebből a végére. knight Jött még 3 borókás pont is az íze kedvéért, ahol ismét jó kedélyű kisgyermekké változtam, kár hogy hamar véget érte, pedig egy 3 hurkos pillangóra még kikacsintottam volna benne, de fontosabb, hogy az utolsó nagy mezei futás végét átvészeljem a parkoló autókon keresztül, vigyázva, hogy orrnyergen ne vágjanak egy kicsapódó ajtóval. faint Végül sikerült megtartanom a 2. helyet a célvonalig is, aminek azért tudtam örülni, a bal defektem generálta irreális időhátránynak már kevésbé, amiért meg is kaptam az mtfsz portál, úgynevezett "hírei" között a kellően ledegradáló jellemzést. Így az ezüstérem (ami az elmúlt 9 évben a legjobb ONEB helyezésem) meglehetősen savanykás száj ízt hagyott maga után. Kár érte, ennél jóval több volt bennem. worried

Sok időm nem volt átható depresszióba esni, mert máris újabb, individualitásban retardált bajnokságok következtek. Nyári sztárigazolásunk és a házigazda fél-szenior csapat versenyből való kimaradása felcsillantotta előttünk a reményt, hogy a Magyar Optika Művek első ízben szerezzen érmet a 4fős formációjú felnőtt csapat bajnokságon. Szerencsére az idei formájába négy különböző hosszúságú pályát kellett felosztanunk négy között, és bár ebből nekem sok előnyöm nem származott, annyi mindenképp, hogy a kevésbé edzett csapattársaimat nem kellett végignéznem, amint közel két óra elteltével élettelenül gördülnek le a hegyoldalon. Mondjuk Szakit megnéztem volna, de emiatt azért nem leszek kalocsai. rolleyes 14,6km/740m szinttel fémjelzett menü elfogyasztása lett az én feladatom, amit kifejezetten vártam. Képzelem, hogy a tiroli Alpokra finoman hangolt K.O. Ádámnak micsoda terülj-terülj asztalkám lebegett a lelki szemei előtt. smile A verseny előtti 3 napban letudott malenkij robot némiképp lefárasztott, így távolról sem kipihenten vetettem bele magam a hegyek feneketlen majszolásába, de gondoltam majd úgyis kilazulok.

nagyobb nézetért katt bele
Kilazulás helyett a 6os felé tartva elbotlottam, és hiába eveztem a levegőben két kézzel, hogy elkerüljem terméskövek mezején való landolást, nem sikerült. A már megszokott bal térdkalácsom repedt ketté, meg annak a dobhártyája aki a közelben lézengett. faint Mázlimra nem volt végzetes, pár száz méter múlva már nem is zavart. Aztán a 8as előtt nem sokkal megindult a csúcshódítás. Egy huzamban 12 főszintvonal. Sóhajtottam egyet, barátságosan hozzásimultam a hegyoldalhoz és kerestem a kapaszkodókat. Néha-néha felnézve attól féltem, nehogy egyszer csak beverjem a kobakom egy színesre festett kőbe 1014-es felirattal, vagy egy bakancsos csehszlovák ősemberbe, aki rám üvölt egy "pasová kontrolá"-t. rolleyes A 13-as utáni kiskör üdítően telt, a 19-esnél előtörtek belőlem a Lindenberg Kázmillás lappangó betegesen aberrált hajlamok, miután azt a pontot kétszer is megfogtam, mert már 1,5 perce nem láttam bóját. Letudva ezt a kiskört, máris jött a következő finomság, a mákkal és medvecukorral teleszórt hegy megkerülése. Önfeledten szaladtam le a 19-esről, majd hirtelen lendületből jobb lábbal (csakhogy ő se maradjon ki a jóból) egy hegyes kőre léptem. yikes Azonnal felrebbent minden madár a Mátrából és a legközelebbi űrszonda is a Gyöngyöstarjáni hangrobbanásra koncentrált. Gyalog Zoli földbegyökerezett lábakkal nézett vissza a zajforrásra. Egy pár mp-es statikus halálhörgés, majd könnycseppjeimet eltűntetve iparkodtam tovább. A 23-astől jött a down-hill rész. De sajnos nem csak ő... megmoccant az alfelem is, ami végül a 24-25 között tomboló vulkánként tört ki belőlem egy fa mögött guggolva. bomb Csak remélni tudtam, hogy nem látott meg senki, végtelenül rosszul esne, ha miattam állna meg egy gyermek a fejlődésben. A 31-es felé nyargalva feltűnt előttem egy hallucináció, Tóth Ata személyében! bigeyes (90-es években tájfutott utoljára komolyabban, fél évtizede nem láttam versenyen) Gondoltam, most vagy a fájdalomtól kerültem delíriumos állapotba, vagy a nagy rohanásban átszaladtam egy időkapun, mondjuk a két Foresz között. rolleyes De egyik sem, Ata ott haladt (szerintem nem futott) és ismét a Töris csapatért, mint később kiderül nem túl sok sikerrel. Mindenesetre érdekes jelenség volt. A rövidke befutót igyekeztem megnyomni, de olyan göröngyösnek bizonyult, hogy kis híján a büfésátorig csúsztam a hátamon, arccal lefelé. 93,5 perces időmmel túlságosan elégedett nem voltam, de aznap ennyit tudtam kifacsarni magamból. Csapatban végül elhappoltuk a papírforma szerinti bronzérmet, úgyhogy a Pontbegyűjtő után, ismét lépcsőzhettünk egyet a dobogóra! up

Záró számként jött az Egyesületi Váltó. Kellett is mint egy falat kenyér. Az előző napi hegyes köre lépésem estére bedurrantotta a jobb talpizmomat, ami minden egyes lépésre szülési fájdalmakat váltott ki belőlem. Vöcsök kegyetlen diktátorként visszautasította minden felmentésemre irányuló kérelmemet, így jöhetett a B terv. Rajtom előtt 3 órával bemelegítésként ismét leküldtem egy Catafalmot, majd a jó díler szerepében tetszelgő H. László 52 éves nyíregyházi lakos felkínálta a megváltást. Névlegesítve: Voltaren 75 tabletta. Ennek bevetését tiltja ugyan genfi egyezmény, mert olyan erős fájdalomcsillapító és nyugtató hatása van, hogy páncélszekrényben kell tartani, mert az illata 100m-es körzeten belül minden élőből narkolepsziás reakciót vált ki. zzz Ha nem is rohamosan, de szép lassan enyhült a fájdalom, és ha még kicsit sántítva is, de rá tudtam lépni a jobb lábamra. Defetista módon némiképp drukkoltam, hogy ne kelljen éremért meccselnem ilyen lábbal, de a DQ-s csapatok gondoskodtak róla, hogy ismét a beleimmel kelljen ugróköteleznem 200as pulzusszámon a hegyikecskét zsibbasztó hegyoldalakon. irked Illusztris kvartett sorakozott fel a bronzmérkőzésre Lévai Fecó (1,5 perccel előttem)-Kerényi Máté (17mp-cel előttem)-én-Fehérvári Zsolt (2mp-cel utánam) felállásban és sorrendben. És mivel a jóbol sosem elég - mint utólag kiderült - megkaptam a leghosszabb kombinációt végig a külső pontokkal. irked

nagyobb nézetért katt bele
Máté hamar ellépett, sokkal jobb erőben kezdte meg a mászókát mint én, Zsolti pedig nem tágított mögülem, a 4esre való mellémenésemet kihasználva még elém is került. Aranyeremet megfeszítve nyomtam tovább ahogy a csövön kifért, minden egyes kemény tárgyra való lépéskor nesztelen belső sikollyal, mert ilyenkor a legjobb barátoddá a fájdalom válik. A 6os előtti nagymászásban bevillant Ferenc, amint épp fel-hernyómászik a nyiladékon. Hervasztó látványt nyújtott. sad De nem sajnálhattam meg, sebzett vadként várta az elkerülhetetlen hátba csapást. A 6ost fogva felvillant Máté is, akinek hibáját kihasználva újra partiba hoztam magam a bronzért. Bár kicsit sikerült ellépnie a lefelében, ahol minden lépés maga volt a mámor, az átfutóig ismét ráfutottam, így jöhetett a mindent eldöntő kiskör. Hamar el is döntött mindent. irked A következő két ponton is rövidebb kombinációt kapott (odáig ugyanaz volt a pályánk), ami kegyetlenül megpecsételte a sorsom. Végül a 17-esre behibáztam egy nagyobbat ahol elment vagy 40mp, így immáron negyedik alkalommal hoztam be 4. helyre a csapatot. A vesztes meccs ettől függetlenül jó csata volt, kár, hogy nem sikerült jobban kiegyenlíteni az erőviszonyokat. Remélem még sok ilyenben lesz részem. up

Örülök, hogy nem maradt több OB hétvége, mert látva a becsapódások haladási irányát valószínű a harmadik és egyben utolsó altáji "végtagomra" is sor került volna, abban meg már igazán nem lett volna köszönet... rolleyes

(Közérdekű közlemény: a blog csak úgy engedi a hozzászólást, ha épp az adott bejegyzésben tartózkodunk, ennek legmegfelelőbb módja a címre kattintás!)

Szeptemberi üresjárat

Igencsak deaktív szeptemberen vagyok túl, de mielőtt végleg kiszáradna a töltőtollam, gyorsan lepingálom az utókor számára, mik történtek.
Nos miután sikerült egy kanapén fekve befelé fordulva kibeszélni magamból a nyári eperföldeken történteket és a Szlovákiában szerzett lelki defekteket is többé-kevésbé befoltoztam, a ROB-ra való pár hetes ráhangolódás következett Szabó kollégámmal, csakhogy ne egy tavalyihoz hasonló alsóházi rangadót kelljen megvívnom az egyszámjegyű helyezésért. irked Ezen rövid felkészülésnek a végén kipréseltünk magunkból egy darab vézna 2:51-es km-et, amiből legalább tudtuk, hogy a járást még nem felejtettük el teljesen.
Következett tehát a Rövid OB, Vácott. A sorsoláskor mázlimra Fortuna lekacsintott rám, mert sikerült megkaparintanom a legkevésbé tömény csoportot, így pontosan annyira bőgettem csak fel a motort, hogy a 2-es számú gyülekezet élére érkezzem, ezzel letépve az utolsó előtti rajtkockát érő sorszámot a döntőben. up Az útvonalamból persze látszik, hogy ez inkább ellenfeleim nagyvonalúságán múlott, nem az én pontosságomon. Továbbá még azon a két eseményen, hogy a 10es felé szaladva a tóparton, a Ferenc kezéből kicsúszó térkép épphogy csak nem az orcámra tapadt, eltakarva a kilátást és belegázolva a pecások csalis vödreibe, valamint, hogy a 19-esre menet az előttem felbukkanó hajléktalan sátortábor zsinórjaiba nem gabalyodtam bele halálosan, hogy aztán tehetetlenül vergődjek, mint egy hátára fordult bogár. rolleyes A térkép emit(t):

A pihenő időben következett az átalakulás a döntőre. Lenkei Zsolti távollétében egy esetleges éremgyűjtésben reménykedve kiaknáztam a legális lehetőségeket. Először is meg kellett szabadulnom minden felesleges súlytól, mint az első hajófedélzetről felszálló repülők kikísérletezésekor. A Pirelli traktorgumi talprésszel megáldott terepcipőmet, egy harmatkönnyű versenysurranóra cseréltem, amiből a zoknit evakuáltam. Az alsógatya az ujjas trikóhoz hasonlóan ugrott (úgy értem ujjatlanra, nem majomkodtam mezíttelenül), szimbóltartó elvből életidegen a karomról, a tájoló kevésbé, de városi derbi lévén megkockáztattam az elhanyagolását. Látványosan javult is az összkép. Mármint belülről, kívülről továbbra sem vagyok egy matyó-hímzés. smile Aztán 1 órával az ágyúgolyó futam előtt orálisan beintegráltam a szervezetembe egy kémcsőszerű üvegcsében lapuló rozsdabarna folyadékot két konténer takarásában. Elvileg magnézium löket volt benne, gyakorlatilag... az meg nem érdekel, a lényeg, hogy üssön. wink
A döntőt nem cifráznám túl, elkezdtem max tempóban, hogy legyen miből lassulni.

(nagyobb nézetért katt ide: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6217805918/sizes/l/in/photostream/ )
Ádám lihegését a 7es ponttól egyre jobban éreztem a tarkómon és hiába feccöltem bele mindent a 19-esen befejeződött a felzárkózása. irked És bár jól tudtam, hogy az 1 perc hátrányom még bőven dobogót érhet, azért a verbális ostoromat elővéve sarkalltam őt az egyenesebb ívekre. Bár erről nem mindig ő tehetett, az utolsó előtti pontunk például nem éppen a kör közepén tanyázott, bár ettől még egyértelmű volt. Végül pár lépésre mögötte totál kifacsarva célba értem, és a második vonal élén, egy ezüstérmet jelentő időt produkáltam. A cél persze mindig a győzelem, de a realitás ez volt, úgyhogy elégedetten távoztam a Dunakanyarból. smile
Másnap következett az íncsiklandó Pontbegyűjtő CSB (egyeseknek Pontkihagyó CSB). A tavalyi összeállításon nyári sztárigazolásunk (Cseri – Cserpák Zsolt) ellenére nem mertünk változtatni, hisz Oszi már második éve parádézik a csapatot alkotó OB-kon. Vöcsök pedig a felnőtt élmezőnyt örökké zaklató elpusztíthatatlan szenyor. De ennyit a hőskölteményekről, jöjjön a keserű valóság. A 25 évvel ezelőtti térképről ismert Dél-hegy terepen kellett megmérkőzni, ami maradandó élményeket ígért. irked Ennek örömére életemben másodjára helyeztem fel magamra futó-szemüveget, aminek előnyeit már a rajt melletti trágyázáskor igazolva láttam. Úgy kellett lefeszítenem a koponyámról a sűrű szúrós faágak kreálta állkapcsot. faint Innentől kezdve nem kellett nagy prófétának lenni, hogy kitaláljuk, milyenek lesznek a kevésbé kellemes pontok. A felosztást az első pont felé igyekeztünk megvalósítani, amiből egy orbitálisan gagyi kocogás-séta vegyes felvágott lett, így az első (közös) pontot a sereghajtók tempójával dugtuk le. Az én pontjaim természetesen a zöld színek legridegebb metszéspontjában helyezkedtek el, ráadásul a térkép sem állt a helyzet magaslatán.

(nagyobb nézetért katt ide: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6217287149/sizes/l/in/photostream/ )

(nagyobb nézetért katt ide: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6217807008/sizes/l/in/photostream/ )
A 76-os pontot Ádámmal egy idősíkban csak más térben kotortuk. Aztán egy találkozásunkkor rákérdeztem, hogy fogta e már. Színészi vénáját otthon hagyta, pásztázó feje minden szónál ékesebben jelezte, hogy még ő is a kereső stádiumban vergődik. rolleyes Egy kevéske kotrás után azért meglett. János-hegyen edződött lelkem azért állta a sarat és több pontot is támadópont híján csak érzésre támadtam többé-kevésbé sikerrel. A H ponton összetalálkoztam Vöcsökkel, Oszi hollétéről egyikünk sem tudott, így futott tovább az alapprogram és a hivatalos találkozási pontig, a J-ig mindkettőnk elvégezte a feladatát. Ott sajnos kiderült, hogy Oszkár valahol elmaradt, így a tervnek megfelelően a maradék két "szabad" pontot én nyammoghattam el szép lassan, hogy aztán a befutó ponton várakozzak. Végül több mint 10perc ücsörgés után megjelent Vöcsök, Oszival a farzsebében, és beinaltunk gyorsan. Ha a tavalyi logisztikázást 5-ös alának értékeltem, itt ma csak egy gyenge közepest tudhattunk magunkénak. irked A sok pontkihagyó és kétesen hihető dugás kimaradást produkáló csapatnak köszönhetően az ezüstöt idén is behúztuk, de nagy örömünkre a Magyar Optikai Művek "B" csapata is kibérelt egy helyet alattunk a dobogón, így egy ezüst és egy bronzzal kétharmados többséget alkottunk a pódiumon. up Már csak a Viktor királyunk által preferált Himnuszunkat kellett volna a közeli tóba hajítani a régi kellemesen csengő helyett.

A hónap maradék része tájfutás szempontjából a versenyrendezésé volt, illetve előtte a pályakitűzéséé. Ez csak azért érdekes, mert egy heti edzés mennyiség óraszámát kellett beleinvesztálnom a feladatba, köszönhetően a többszöri cenzúrának és újratervezésnek. Első kreálmányomat a felsőbb vezetés visszadobta "ez brutális" címszóval. confused A rajt utáni mindenkinek kötelező 60-70m egybe szint nálam is kiverné a biztosítékot, hisz én is ilyenkor szoktam elgondolkodni a magam és a pályakitűző életének értelméről, de a 10D hálátlanul lekorlátoz, főleg egy olyan terepen, mint a Zajnát. Végül újrahangoltam a tollamat és kihoztam egy akceptálható pálya-csokrot. Megkönnyebbülésem kérészéletűnek bizonyult, mert egy kerékpáros verseny épp oda fészkelte be magát, ahol végigzavartam volna a mezőny tetemes részét. A sikolyokban gazdag ütközések elkerülése végett, az összes kategóriát be kellett passzíroznom egy kisebb területre, így tervezhettem harmadjára. bomb Bár ebbe már Vöcsök is beszállt, és visszatette a rajtomat kb. oda, ahová eredetileg terveztem. Mattot kaptam. bigeyes Ami kijött, az rövidebb, de kegyetlenebb lett mint eredetileg. A sok áttervezéstől függetlenül ezt a részt megmentettem, sokak tetszését, és néhányak utálatát kivívva. Pedig enélkül igazán pucéran festettek volna a pályák. rolleyes

Mindentől függetlenül azért élve kikerült mindenki a rekettyésből.
Végezetül, egy októberbe forduló eseménnyel zárnám a költeményt. Pár héttel ezelőtt hagytam magam rábeszélni a Budapest Maraton 5 részre szeletelt váltójára. Első futóként célomként az első kilométer tábláig való vezetést tűztem ki, hogy a blogom fejlécét végre aktuális fotóval frissíthessem. cool Úgy gondoltam 3:10-15-ös km-nél gyorsabban nem muszáj kezdenem, illetve a maratonisták is megfenyegettek, ha gyorsabban kezdem és magammal húzom a színesbőrű játékost, akkor amint utolérnek összecsomagolnak és a Dunába hajítanak. A rajt előtti percekben sikerült behámoznom magam a második sorba, de előrébb nem. Sajnos nem sikerült jól felmérnem a helyzetet és a kielemzett képről is látszik, hogy eleve rossz stratégiával indultam neki. irked
]
A szaggatottal jelölt vonulási útvonal lett volna a célravezetőbb
Az elképesztően rossz rajt után az Andrássy út elején sikerült a vezető és szintén váltózó mellé érnem, de rögtön megszólalt a belső riasztóm, hogy ilyen tempóval 2km-nél ájultan rogyok a padkára. faint De a fotósom a Bajza utcánál várt, így még ha defenzívába is szorultam vissza, legalább tartanom kell a (harmadik) helyezést.


az éllovast pont takarom Mire elértem a táblát már jócskán leszakadva 3:03-nál haladtam át, innentől gyorsan visszalassultam 3:30 körüli km-ekre és 9km-nél a teljes maratonista élmezőny rám futott. Miközben én csak arra bírtam gondolni, hogy ez fáj, ők kellemesen eldumálgattak mögöttem, nem is tudván, hogy virtuálisan most kényszerítettek térdre. irked 10km-nél 34:34-nél szaladtam át, amitől a hozzáértők kezei közül biztos nem fordul ki a toll. 12,5km-nél kiszálltam a bájcsevelyből átlagban épphogy 3:29-es tempó alatt, továbbadva a stafétát Vöcsöknek.
Végül kiélezett küzdelemben a tájfutók versenyét megnyertük alig 10 perc hátránnyal az egyéni győztes mögött. smile
A vérszegény szeptember után mostmár jöhet az OB dömping! up

(Közérdekű közlemény: a blog csak úgy engedi a hozzászólást, ha épp az adott bejegyzésben tartózkodunk, ennek legmegfelelőbb módja a címre kattintás!)

Nyári rabiga

Egyszer minden jónak vége szakad... és ahogy a blogom mumifikálódásának előrehaladott állapotából is kitűnik, számomra a Sötét OB-s 108 perces vajúdásom után világra hozott bronzom egy hosszabb gyermeki gondtalansággal végigviháncolt színdarab utolsó felvonását jelentette ezt. Majd a függöny legördült, nekem pedig hunyorogva kellett szembenéznem a nappali versenyek lidérces világával. A légúti rendszerem kórházi tatarozása okozta kényszerpihenőm, konfrontálódni látszott az augusztusi VB csapatot áprilisban szelektálni kívánó "szakemberek" szellemi termékével, aminek eredményeként viseletes állapotomban még a pót dugóka-fényező inas fiú/lány szerepét sem sikerült kiharcolnom a nyár végi Bolygó Bajnokságra. Miután már a lepecsételt kódexbe is belevésték az utazó csapatot és gondolataimban is végigkvaterkáztam magammal a Zoltán-dinasztia (Lantos-Hegedűs-Dénes) idején elért sikertörténetemet, úgy döntöttem a Középtávú OB-n lerendezem saját reményfutamomat, hátha valamelyik kiskapun még vár rám a címeres mez, vagy netán hirtelen úgy döntenek ott felül, hogy a 2012-es válogatóval sem szabad az utolsó pillanatig pepecselni. A harmadik helyért vívott vitézi küzdelemben 28mp választott el a "szépítő találattól", és noha a tartalék játékos skalpját az övemre tűzhettem, nagy hőstettként azért túlzás lenne beállítani a dolgot, amit később a tűz körül büszke tekintettel sztorizgathatnék. A 4. helyemmel sajnos pontosan azt a keserű pirulát kaptam, amit megérdemeltem. Kész volt a terített betli.
Ezek után nem maradt más, minthogy kiutaltam magamnak büntetésképp 1 hónap munkatábort a dániai Samsö szigetén, méghozzá eperszedés címszóval fémjelezve, ami a sátortáboron kívüli vegetációt leszámítva leginkább így nézett ki ->

Ha most csontkovács, ortopédus vagy traumatológus valamelyikét üdvözölhetem az olvasók táborában és a kép láttán már a hónuk alatt írnák a receptet, kérem már ne fáradjanak! Már visszaállt a testtartásom az eredeti kérdőjelre. A munkatársak nemzeti összetételét tekintve nem marad majd hiányérzetem a világbajnokság internacionalista impulzusának kiesése miatt. Ha a bronxi fekete románokat leszámítom a legérdekesebb jelenség mind közül a katalán nemzetiségű minőségellenőrünk, Edu volt, akit immár barátomnak mondhatok talán. Bár minden kétséget kizárólag e halmazban ő viszi a pálmát a keresztnevemet leginkább helytelenül kiejtők közül, pedig igazán nem vagyok egy Zmrzlina (csehszlovákul annyit tesz: fagyi). Mikor kiejtésemet igyekezett utánozni akkor elsőre csak a nyelve ficamodott ki, aztán mikor láttam, hogy az erőlködéstől lassan a feje is kibicsaklik leállítottam a színjátékot. Így lettem Istvánból szép lassan "Iz-van". A mássalhangzók ilyetén tömörülésének dekódolását nem programozták belé. A reggeli 5ös kelés, és a 3,5 koronás babkonzerv mértéktelen habzsolásán túl azért a szórakozásnak is jutott idő. Így került sor az utolsó napokban a két munkacsoport közti presztízs focimeccsre, amit gyakorlatilag egy Magyar-litván-spanyol-cseh-angol – Román mérkőzésként kell vizionálni. Nem sokkal a vége előtt bólintott fejesgólomnál önkéntelenül is kirobbant belőlem az elmúlt hetek-hónapok feszültsége és kicsúszott a számon egy: "Ezt Trianonért!" szlogen, ezzel is megkoronázva a diadalt. A kinti 4 hét teljesítménye ezen felül: 840kg eper leszedése, forma hanyatlás lefékezésére, az 1200km2-es sziget közúthálózatának 95%-nyi leintegrálása, az 51 méteres legmagasabb pont többszöri meghódítása, valamint testsúlyom 7,5%-ának elvesztése, ami a könny- és vércsatornáim kiürülésén túl főként a felesleg szekcióból fogyott.
Hazatérve a Kárpátok medencéjébe átvettem a júliusi sztahanovista érdemrend bronz fokozatát és erős töprengésbe süllyedtem, hogy a hónap végére tervezett Szlovák Karszt kupára az olcsó komlónektáron kívül van e értelme elutaznom, hisz az előző 4 hét edzésmennyisége főleg eperbokor búvárkodásban, raklap pakolásban és defektes matracpumpálásban mérhető. Végül külső nyomásra meg lettem győzve, hogy élvezni fogom, és csakis akkor fognak kiröhögni ha már nem hallom. És nekem ennyi bőven elég.
Első nap, ahogy vártam egy maratoni futóiskolára fizettem be magam, mert ezt a terepfutás témakört az alapoktól kellett kezdenem. Sajnos a komposztban gázolás nem adja vissza a kőmezőben való csapás gravírozást, ráadásul az első pontot se fogtam még meg, amikor az egyes zöldben egy anakonda husáng bevitt egy akkora touchét (tusét) a jobb combomba, hogy rögtön térdre ereszkedtem egy imára.
Ja, a térkép ->

(nagyobb nézetért: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6018998347/sizes/l/in/photostream/ )

(nagyobb nézetért: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6019548462/sizes/l/in/photostream/ )
A pálya egyébiránt nem volt egy furfangos ördöglakat, bár több helyen kissé tájbringás megoldásokat választottam, ami indokolttá tesz lassan egy Marosffy-elvonó kúrát egy utak nélküli, internettől elzárt edzőtáborban kizárólag sávos, domborzati pályákkal. Ezenfelül mikor a jégbarlang fölött kotortam igyekeztem gyorsabban szedni a lábamat, nehogy egy lentről feltörő jeges fuvallat görcsbe rántsa a vádlijaimat, majd földre hullva az egész testemet egy hátára fordult bogár magatehetetlenségét utánozva. Persze unalomba csak azért nem torkollott a pálya, mert a térképre nem pecsételtek szimbóleumot (egyik nap sem) én pedig nem vagyok sem plakát felület, sem málhás ló, hogy magammal cipeljem azt a szerencsétlen figyelemelterelő papirusztekercset, így gondosan környékeztem meg minden bóját. Na persze az utolsó elrontható pontra elkövettem egy látványos parallel hibát és rossz töbör oldalát pucoltam meg az avartól, de legalább megúsztam egy mértéktelen önbizalom beöntést. A befutó képemmel nem szennyezném a világhálót, de ha mellé tennénk egy, az idei WMOC-n elkapott N80-as célfotót, max. az 5 apró különbség megtalálására írhatnék ki tendert. Végül kb. 2 perc hibával és egy teljesen reális 9 perces hátránnyal, 6. helyen zártam az első napi vetélkedőt, annak biztos tudatában, hogy azért fogok én ennél emlékezetesebb performanszot is a kirakatba helyezni.
Bár talán nem a második napi macskakő-szaggatástól vártam a játékos megfigyelők heves ostromát.

(nagyobb nézetért: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6019550322/sizes/l/in/photostream/ )
Két útvonal választási malőr elkönyvelését (8asra és 15ösre) leszámítva, egészen emberként értem a célba, persze pálya közben erősen koncentráltam hogy ez most nem fáj, csak kellemesen éget. A 6osnál portyázó darazsak böfögő szünetét rutinosan kihasználva kibekkeltem a célban üzemelő kalcium-injekció standhoz való sorban állást. Az 1 perc hátrány és 7. hely ugyan még mindig nem lábasztja könnybe a szemet, viszont az első napi győztest legalább sikerült behódoltatnom és ezt is értékelnem kell.
A harmadik napi mérkőzésre sikerre korgó gyomorral érkeztem, és szinte ráuszítottam magam a pályára. A rajt pillanatában lüktetett a homlokomon az ér amitől összezizzentek a mókusok fán és a kőmező is rám sikoltott.

(nagyobb nézetért: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6018999667/sizes/l/in/photostream/ )
Maximális fordulatszámon kezdtem, ahogy tanították, hogy legyen miből lassulni. A korábban oly megvetett M. Danis behatás a 4-es pontra azért meghozta gyümölcsét és csupán 3mp-cel maradtam le a győztes részidőtől, pedig ingerlően letértem a lila dózerről. A 2 perccel előttem rajtoló finn klubszínekben induló junior korú játékost az 5ös ponton láttam meg és 1km-rel később hátba is csaptam, ami kellemes csoportos foglalkozást prognosztizált a pálya hátralévő részére. Aztán a pontfogások előrehaladtával egyre nagyobb ráncot görbítettem szemöldökömmel, mert a kényelmes hátradőlés és vonóhorogba beakasztás helyett inkább én pózoltam a mozdony szerepében. Mint később (nem a pályán) kiderült a finn klub csak álca és csupán francia gyártmányról van szó. Ez persze sok mindent megmagyarázott később. Főket azt, amikor egyszer akkorát borultam előtte a terméskövek mezején, hogy azt hittem csak ipari por- és cseppfelszippantó berendezéssel kaparnak itt össze, ő mint aki jól végezte dolgát kishiján áthajtva a fejemen szivarozva továbbfutott. Tette ezt úgy, hogy előtte én szóltam neki a 14-esen, hogy „hé, itt a pont, még szükségem lesz rád!”. A hálátlan. A végét aztán még megnyomtam ahogy a csövön kifért, aminek eredményeként ilyen csoffadt homelessként értem célba ->

Kb 1,5 perc hibával tudok elszámolni és a (légvonaltáv szerinti) 6:25-ös kilométerátlagommal is már-már az elégedettség érzésféleség kerített volna hatalmába, mikor áramütésként értek, a szpíker szavai: 4. hely. Már-már indultam szögre akasztani a cipőmet és utána magamat is, de aztán végül engem hoztak ki 3.nak 2mp-cel megelőzve a cseh ellenlábasomat. Lukas Bartak 66 perce azért mellbevágott, de végül is a helyismerete ellenére sem lehet mondani, hogy a nemzetközi mezőnyben ő sz*rral gurigázna, ráadásul velem ellentétben VB résztvevő. A második helyezett lengyel pedig friss világbajnok, még ha junior is. Elvégre azt sem jegyre adják.
Az utolsó játéknap következett, méghozzá a nyálelválasztást beindító vadászrajtos szellemben. Hála az előző napi tűrhető futásomnak felkapaszkodtam az 5. helyre, 18mp-re a 4. helytől és további 55mp-re a 3.tól. De még a második hely is csak alig több mint 2 percre volt. Mögöttem egy viszonylag kicsi, ám elégségesnek tűnő 46mp-es szünet. Megnyugtató pottyantás közben átfutottam a szimbólt mielőtt végleg letettem volna, hogy még véletlenül se tegyen lóvá egy sziklafal teteje pont. Ellenfelek felmérése és a kellő bemelegítés után indulhatott a pocokrally!

(nagyobb nézetért: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/6019551908/sizes/l/in/photostream/ )
Bár rólam lehet legkevésbé elmondani, hogy emelkedő fetisiszta lennék, a helyzet komolyságát érezve megnyertem az első átmenetet szinte teljesen ráfutva az előttem kilőtt lengyel sporttársamra. Ami tempó innen jött arra ott és most is csak egyetlen kifejezést tudok használni: abnormális. A kettesre végig úgy éreztem mint aki max 400at fut és már a mogyeszát ingerli az elsavasodás. Ennek következményeként az utolsó métereken úgy rácsodálkoztam a térképre, hogy ellenfelem ezt kihasználva nem törődve a lengyel-magyar évszázados barátságra kilépett az ésszerűség határaiból és állva hagyott. A hármasnál még láttam elmenni, de mikor felérve kidobtam a hágóvasat megjelent balról az addigi harmadik Piják Ondrej. Kicsit összekuszálódott a társaság, ami egyedül nem változott az az én pozícióm. De az új vontatóm legalább emberi tempóban halad, így szorosan mögötte kivárásra játszva ragadok. A 8ason ismét beletúrtunk a sorrendbe, mert míg a tót kollégám túlfutott a sziklafalon, én átesve egy kiálló rücskön egy tripla axel után dobtam egy hasast az avarba, felrepítve minden ott lakó szarvasbogarat a troposzférába. Delíriumos állapotomban magamhoz térve elővillant előttem a közben kielőzött lengyel akivel így némi előnyre szert téve iramodtunk a 9es felé, át a környék ökológiai leigázását éppen művelő irdatlan kökényesén amibe még a legalantasabb baktériumok sem bútoroznának be. Zebramintásra metszett lábunk vérvesztesége megtette a hatását és fátyolos tekintettel rögtön rossz töbörbe merültünk alá. Hamar korrigáltunk, de addig a szlovák bajtársunk ismét elénk került. A soron következő kettes zöldön egymást préselve jutottunk át a tűlevelek szorításán, majd a tisztább részben egymás tekintetéből próbáltuk kitalálni mi lehet a másik terve. A nagy pókerarc versenyben nem vettük észre, hogy már rég nem a pont felé kolbászolunk, úgyhogy elnökletemmel korrigáltunk. A 12esre mászás közben produkált hasra esésem után megkönnyebbülve láttam, hogy nem szakadt le egyetlen végtagom se, viszont valamit elvesztettem... A tájolóm többé nem mutatta az Északot. Pontosabban mutatta, csak már nem nekem, mert a szelencéje valahol ottmaradt flaszteren. Megfeszítve az arcizmomat igazítottam egyet a galléromon és a halántékomnál éreztem a hatlövetűt, így tájoló és szimból nélkül. Így szép megnyerni a párbajt - gondoltam. Közvetlen a 12-es előtt visszavettem és kivártam ki milyen útvonalat választ a 13-asra. A lengyel az aszfalt felé, a szlovák a déli kerülőn. A lassabb de biztosabb lóra tettem, irány a déli kerülő. (Hozzáteszem, a jó megoldás itt valószínűleg a nyíl egyenes lett volna). Maradtunk ketten (a lengyel a rossz útvonalával 45mp hátrányba csúszott hozzánk képest a 13ason). Pechemre a végső kunkorok a töbrösben kacsáztak, és Skulóval ellentétben az én Észak-receptorom nem fejlődött ki. A 13-ast, 14-est fogva egyre inkább az az érzés kerített hatalmába, hogy ellenfelem fárad, fújtatása már túlnőtt az én tüdőzörejemen, ami vagy kiváló színészi teljesítmény, vagy egy nagy lehetőség. A 15ösre menet megpillantottam a hegyen átbukni (a 16os felé) a 2. helyezett lengyel dzsunior világbajnokot, és bár a szlovák már mögém csúszott, ő még túl távol volt ahhoz, hogy közvetlenül támadhassam. Tájoló nélkül nem mertem kockáztatni és minimális előnnyel a 3. helyen haladtam folyamatosan magam mögé nézve, hogy jó e az irányom. A 19-es előtt 100m-rel ütött az óra, megindítottam a rohamot. A pontot már 9mp előnnyel fogtam, majd rádőltem a lejtőre a biztos lenti kerülő taktikájával. Mikor landoltam a mezőn észrevettem, hogy túlságosan lecsúsztam. HOUSTON!! Reméltem, hogy Ondrej barátom lesz olyan ostoba és utánam jön, de nem tette. A réten többször visszanéztem, de nem láttam sehol. Nyomtam ahogy szemem bírta a menetszél bevágását, már csak fel kellett ugrani a pontért és vissza amikor... Kirongyolt az erdőből a szlovák és maga mögött nem sokkal a lengyel is... Jéghideg zuhany és hullamerevség állt be a testemben a legyőzöttek megalázottságával párosulva. Kedvetlenül bezötyögve végül 1,5 perc hátránnyal a 2.tól, 27mp-re a 3.tól és 21re a 4.től a kiindulási pozíciómban, az 5. helyen végeztem.
Na nem mondom, hogy ez a csata néhol nem emelkedett heroikus magasságokba, de ha vele maradok a 19estől még mindig nagyob oddsszal tettem volna magamra egy jó befutóval, de ezúttal a taktikázásban alul maradtam. Bár így is a mezőny első nem VB résztvevője lettem, ami némi szépségtapasz a kudarcban. Talán majd jövőre...

Ondrej, a büszke tót és a leigázott magyar szittya


Nem, nem a mammertől kaptam ki!

(Közérdekű közlemény: a blog mostantól csak úgy engedi a hozzászólást, ha épp az adott bejegyzésben tartózkodunk, ennek legmegfelelőbb módja a címre kattintás!)

Nehéz szülés - ÉOB 2011

A 7 állomásos előmelegítés befejeztével, szombat éjjel végre ütött az óra! Kora délutáni átmozgatásom kipipálása után lelépcsőztem házunk elé, hogy az Ajkai Bányász két vezérszónokának illusztris társaságában legördüljek gyermekkorom egyik kedvenc játszóterére, az idei Sötét OB centrumába, Ágasegyházára.
Banyesz és Szaki (Török szerint: Csocsesz és Bricsesz) sajátos autogén tréningje egyfajta szemkörnyéki dehidratációs állapotot idézett elő, ám ezzel az emelkedett hangulattal sikerült maradéktalanul háttérbe száműzniük tévelygő kételyeimet a bajnokság kimenetele kapcsán, amit mindenképpen pozitívumként kell archiválnom az utókor számára. Tankolás terén a tavalyi zsírburgeres opciót idén egy mérsékeltebb gasztronómiai modernizáció követte, sajtos szenya és túrórudolf személyében, ami lényegében már nem akarta 10 percenként kilökni önmagát bendőm egyetlen szegletéből sem. Persze modernizáció terén nem ez volt az egyetlen újítás, hisz lampionom is már a 21. századi világítástechnika nagy úttörői közé sorolható. Üröm az örömben ellenfeleimet is magával ragadta a kor követelménye, így technikai fölényem semmivé foszlott. Viszont Ágasegyháza a szombati esti műholdfelvételeken bizonyosan egy fehéren világító daganattá terebélyesedett a Földgömb árnyas oldalán. De mialatt a Vosztok 1-ről jegyzetelték a jelenséget, idelenn teltek az órák, nekem pedig az éjjeli (kizárólag éj színű) álcagúnyámba kellett csomagolnom magam, és bevaxolni némi placebo Voltaren kencével defektes bal forgómat. A rajtba menet éltem a rendezők által felkínált elő-pontfogási lehetőségekkel, és hátára fordított rajtszámmal fogdostam a bemelegítő pontokat, mint a játszótéren felejtett kisgyerek. Eltorzított kisfiúhangon követeltem volna még egy kört, de az óra ketyegett, nekem pedig a karámba kellett terelnem önmagamat, mert várt rám az esti főfogás, a 16km-es térképre mázolt tekervény - a’la Serdülő. ->

Offenzív felfogásban akartam nekirontani a pályának, hisz a kakaóval kár spórolni, de ezek a próbálkozásaim rendre elakadtak valamely vegetációs és technikai fekvőrendőrön. De ezzel már csak a saját igazolványképpel ellátott szegénységi bizonyítványomat villantom elő, mert mind a bozótfutás, mind a navigációs finomságok elsajátítható dolgok. Nálam meg még fityeg a karbantartás miatt nem üzemel tábla. Az első pont, ha a kelleténél több térképnézéssel is, de meglett. Aztán a kettesnél előjött a krónikus csőlátásom, és minden áron át akartam gázolni rekettyésen, de a természet mindannyiszor visszacsúzlizott a rétre. E tájfutó betegségem a 6osra is eredményezett nem kívánt időveszteséget. Persze mindenki számára egyértelmű, hogy nem az a lényeg, megnyered e az átmenetet, hanem, hogy kellőképpen bevállalós, vagány e az útvonalad, mint Sproki gém-hegyi bányamászása. Nos én ragaszkodni akartam a vonalhoz, ami a környék összes elburjánzott dudván keresztül vitt, ráadásul a rovarpopulációnak is lehetőséget adtam egy új élet kezdetére a haj- és szemöldök koronámon belül. Ez a Tarzan-hadművelet kb. 1 plusz percembe került. A 8asnál aztán találkoztam az ágasegyházi szatírral, Györggyel, aki a felém fordulása közben csomagolta el deréktáji kimeneti perifériáját és aki később is megrögzött zaklatóként járta a vidéket. A 9esre menet az első kis szaggatott ösvényen sikeresen rossz irányba fordultam, aminek az lett a későbbi kihatása, hogy egy egyre hangosabban lihegő konvoj futott fel rám, tele szegedi vasutasokkal. A kielőzött Novai Gyuri rángatta maga mögött a szintén kielőzött Hareszt, hogy végül hátizsákként adja fel rám, aztán angolosan távozzon a cél felé. Tehát maradtunk Haresszel édes kettesben a csillagfényes éjszakában. A 10-est közös erővel találtuk meg, nem éppen az ideális irányból, majd a 12-es után adódott az alkalom, hogy ledobjam az utánfutómat. Nem láttam pontosan mi történt, csak azt, hogy levált mögülem, valószínű azzal a tervvel, hogy egyenesebben vág ki az útra keresztül az emberevő kattyoson. Reagálva a szituációra, gyorsan átbuktam a 12-es alatti dózer út mellett húzódó földletörésen eltűntetve fényemet ezáltal. Persze nem Haresz társasága frusztrált, csak éjszaka egyszerűen jobb szeretek egyedül menni. E kis előnyöm a 13asra menet majdnem kérészéletűnek bizonyult, mert a nagy fehér előtti növényzetet valahogy nem sikerült átkódolnom a saját nyelvemre. A fehér erdős kiskörben végig a féken volt a lábam, el akartam kerülni az mellécsúszást, ahogy némely sporttársam megtette ezt a szívességet. A 19-es felé közlekedtem a magam döglött hintaló tempójában, amikor nem sokkal a pont előtt valami nyílt térbe botlottam. Pár másodperces statikus csodálkozás következett, majd leesett a tantusz, hogy melyik erdőkaréjt bontották le a térképkészítő tudta nélkül, de nem zuhantam volna mély letargiába, ha ez a kis hiba kimarad. (Ádám nyilván azonnal ratifikálta volna, ha csak ennyi keverést számlázott volna ki magának.) Jött a térképcsere, egy kisebb, hurkolt anakondával, kevésbé golyóálló anyagú térképen. ->

(teljes nézetért katt ide: http://www.flickr.com/photos/33754398@N02/5730933067/sizes/l/in/photostream/ )
A 22-es szám csapdát jósolt, én pedig önként másztam bele. Valószínű a mezőny egyetlen balekja lehettem, aki a pontra vezető fehér erdő jelleghatárt nem voltam képes elkapni, és mellette görnyedtem a zöldben, miközben a 10D-sek gyermekdalokat énekelve indiánszökdeltek velem közel párhuzamosan. A következő pont felé haladva pedig elbotolva egy ürgelyukban prezentáltam egy olyan bukfencet, hogy utána a szenyoroktól kellett megkérdeznem, hogy jól tartom e a térképet. Bár komoly hibát szerencsére nem vétettem végül. Innentől már csak a vajúdás következett, teljes fizikai elmorzsolódás közepette. De legalább nem voltam vele egyedül, ugyanis a 27-es előtti nagy irtásban ismerős mocorgásra lettem figyelmes. Bátyám billegget vívva saját heroikus küzdelmét az elemekkel, mint Leonidász és a 300 spártai hős. Abban azért gyorsan megegyeztünk, hogy a magunk dimenziójában mindketten elég rémesen festünk a külvilág felé. A 28as előtti út beleveszett az ültetett homokba, és már csak ott vettem észre magam, amikor a 28-as szám alatt integető táblán (fekete x) csillan meg a fényem. Hiába a közönséges gyertyán és homoki gyurgyalag élettörténete rárajzolva, nem volt időm művelődni, hisz be kellett valahogy ráncigálnom magam a célba. A befutópont előtti zöldben még begyűjtöttem pár hernyót a kiszolgáltatott testnyílásaimba, aztán megviselt mozdulatsorral sikeresen ledugattyúztam a célt is a nem éppen impozáns 108 percemmel.
A versenyközpont földrajzi elhelyezkedése okán sajnos még nem mászhattam hordágyra felcserért kiáltva, de az eredmény utáni kíváncsiságommal a hónom alatt visszakocogtam a bázisra, ahol fény derült az igazságra. Zsolt megsemmisítő győzelme ellenére elhódítottam a medáliák bronz fokozatát ismét beékelődve a válogatott kerettagok közé. Ugyan az utolsó előtti ponton még a képzeletbeli ezüst fityegett a nyakamban, de elégedetlen azért semmiképpen sem lehetek.
Másnap reggel egy dupla vádli görcs vetett ki az ágyból, ami rövidúton felkúszva az ágyékomig kettétörte volna minden fontos testrészemet, úgyhogy egy orális magnézium beöntéssel életmentő műtétet hajtottam végre. Muszáj is volt, hisz délelőtt 11kor tömegrajtra voltam hivatalos a K&H Maraton váltón, amit nem éppen szalonképes állapotban vártam. Ennek ellenére 1,5 percig vezettem a mezőnyt precízen beállítva Ádámnak a 3:10-es tempomatot, magam pedig visszalassultam a 3:30as átlagra, ami a 14. célbaérkezőnek felelt meg. De ez már egy másik történet...
A lényeg, hogy továbbfolytatva a jó szériát az idei éjszakai erőpróbán is sikerült érmet rabolnom. Vééége! smile

(Közérdekű közlemény: a blog mostantól csak úgy engedi a hozzászólást, ha épp az adott bejegyzésben tartózkodunk, ennek legmegfelelőbb módja a címre kattintás!)