Zsebe Isti tájfutó és woodoo blogja

Tavalyi ígéretemhez ragaszkodó lojalitással kiteríteném az első szárnypróbálgatásaim eredményét, amit újdonsült lakótársammal, az INOV-8 Roclite 315-ös típusával (http://www.multinavigator.hu/termek.php?id=1812 ) követtem el a hétvége folyamán. A kigondolt szombat délelőtti 80-100 perces tréning tervén az idő múlásával erős torzulás lett úrrá, ugyanis átkerült a hagyományos menetrend szerinti szilveszter éjszakai program utáni délutánra, (ami eredetileg egész más funkciót képvisel) méghozzá JóGa kíséretével tovább növelve a sötét viharfelhőket. Valósággal tort ült a szuicid döntések hatalmasra duzzadt kupaca. Az általam kigondolt karéj egy 22,6km-es, 920m szinttel tuningolt kihívást képviselt, ideális mélyvízbe ugrást szimulálva az új terepcipőmnek. Öltözéskor még szippantottam egy utolsót érintetlen hámtakarójának illatából és elégedett sóhajjal nyugtáztam tökéletes passzolását lábfejemre. Induláskor a lépcsőház vaxolt csempéjén gumistoplijainak fülsiketítő nyikorgása indirekt módon is indukált egy kezdő társalgási szótárt a denevérekkel. Első nem hivatalos próbatétele a hódarás macskaköves lejtős utcán keresztül vezetett jeles érdemjeggyel. Ki tudja, talán érdemes felvésni a cipő tulajdonságainak listájára. Némi tömegközlekedést követően kiértünk a képzeletbeli rajtvonalra ahonnan az alábbi kör várt ránk. (Elnézést a puritán rajzolatért, később igyekszem cserélni) ->


Természetesen Gábor egy láncon tartott, kiéhezett kutyaként vetette rá magát a hegyre, úgyhogy kettőzött feladat várt a cipőre. A kővel permetezett utat és a menetszelet is el kellett viselnie, de továbbra is makacsul állta a sarat. Az első 5km-ben felhalmozott 360m szint és az előző este számlájára írható dehidratáltságom barbár játékot űzött velem, nem beszélve a megvadult lóként vágtázó Gáborról, de végül csak rácsuklottam a Kevély-nyeregre. A következő szintekben szűkölködő szakaszon több, meredek lejtős, köves, kanyargós, ösvényt iktattunk be, fejünket bobozó mozdulatokra késztetve, lábunkat pedig formabontó tánclépésekre, de az INOV termék tökéletes tapadása minden esetben megoltalmazott egy jól irányzott koponyaalapi töréstől. Nem sokkal a táv fele után meghódítottuk a Solymári Szarkavár névre hallgató monstrumot, ahol lábbelim megmutatta, hogy képes bevenni egy ilyen erődöt is, ami török időkben ritka kincsnek számított volna. Az erődben egy szusszanásnyi uzsonnaszünet következett, majd mandarinos-szaloncukros böffentések kíséretében nekivágtunk a nagyfalatnak, a Csúcs-hegy behemót meredélyének. Gábor megtévesztésül elszínészkedett egy bokakimenést, hátha felcsillan előttem a lassítás reménye, de egy láthatatlan belső gúnyos vigyor után változatlanul darálta az emelkedőket. A Csúcs-hegy ún. szintösvénye jelentette a következő próbatételt mind az állóképességemnek (vagy annak hiányának), mind a surranómnak, de a sziklamászás utáni meredek oldalazást megúsztam egyetlen spárgába lemenés nélkül, újabb piros pontot regisztrálva cipőm tapadó képességének. A Hármashatár-hegyi szintúton végül már csak epizódszerep jutott neki, de sajnos nekem is. Gábor egyre nyugtalanabb prüszkölése és patacsattogtatása arra sarkalt, hogy elengedjem a kantárját és útjára engedjem egy "majd várj meg a célban" mondattal. Persze önérzetem azért nem hagyta magát rögtön földre vinni ezzel a kegyelemdöféssel, minden stratégiai erőtartalékomat beleinvesztálva próbáltam a lépést tartani. Néha a záróizmaimtól vontam el energiát, néha lekapcsoltam az agyam beszédközpontját, de a maradék 3,5km-en így is megkaptam a magam 1 percét tőle. Végül 115 perccel Fenyőgyöngyén lehorgonyoztam magam. A negyed órás buszra várás komoly ziccerbe hozott volna egy szezonális tüdőgyulladást, így egy 3,5km-nyi levezetés mellett döntöttünk legördve Gábor rezidenciájához, brutális tarolást végezve a felhalmozott élelmiszerkészletén.
Az eredeti témához visszatérve, törekvésem az objektívnek hangzó értékelésre, száraz ágként roppan össze azalatt a tény alatt, hogy a tesztelésre kapott INOV-8 Roclite 315, mind a köves talajos, mind a meredek oldalban hozta az elvártat. A szűk két órás futás alatt kényelmesnek és kellő tapadásúnak éreztem.
Kedden jön a folytatás, immár az erdő gyomrában is!