Zsebe Isti tájfutó és woodoo blogja

Az OB klasszikusok történetében első helyszíneként a Balassagyarmat „János-hegyét” venném elő 2001-ből, ami számomra egy viszonylagos sikeres év volt, illet nem elrontanom az utolsó fontosabb esemény szerepébe bújtatott ONEB-et. Ekkoriban még igazán nem kellett imagyöngyöt markolásznom rajt előtt, hisz a serdülő kategóriában nem herélik ki az embert 16-7km-es pályákkal, ügyelnek, hogy ne sikítva menekülve hagyják ott a sportot az ifjú titánok. Ebből kifolyólag kifejezetten vártam a derbit, harapni tudtam volna minden egyes aranyért. A versenyt megelőző hetekben, az egyik edzésen Vöcsök kaján vigyorral húzta elő a régebbi térképet a várható területről, először nem értettem miért a mosoly. Majd meglátva a papírost, először csak azt hittem, kifolyt Vöcsök táskájában az egyik tollból a zöld tenta, de miután rájöttem, hogy nem lettem április bolondja, kiderült, hogy szó sincs erről, a térképet csúfították el szándékosan ilyen étvágygerjesztőre utalva az ott uralkodó Amazonas menti ősdzsungel hangulatra. Megjelentek az első gyöngyöző izzadságcseppek a homlokomon és már egy új bozótruha szabáson törtem a fejem, amiből csak a szemgolyóim látszanak ki. A terep fedettségéből kifolyólag Vöcsök is áttervezte az edzést és kibújt belőle a látens-hentes, mikor a Normafa környéki összes irtáson kétszer átküldött minket, szigorúan nyitott szájjal. Mondjuk a keserves kiabálásaink miatt ez akaratlanul is bekövetkezett volna. Mikor már nem bírt el a testünk több rátapadt bogáncsot, és már úgy néztünk ki, mintha életre keltek volna a bokrok, végre kimászhattunk a pokol bugyrából, de Vöcsök gondoskodó bólintással értésünkre adta, hogy ezt muszáj volt, ha ezt az OB-t át akarjuk vészelni.
Aki most a lenti térképre tekint, már értheti a címet is. Be lettünk ám palizva rendesen, de persze inkább pozitívan csalódjon az ember, mint hogy egyszer valóban bozótos terepre (pl. Szent-László vize) tegye be a lábát.
Na lényeg a lényeg, a cél környékét a már megszokott klásszikus OB csendélet jellemezte: diszkrét legelő + bányató (lásd: ONEB 2007, Pusztavám). A két külön rajtból kivételesen most a rövidebbet húztuk(-tam), de hát nem lehet mindig a derenki kaptatón oboázni epilepsziás roham közepette.
A rajt előtti percek már kissé homályosak, de a bizonyosan korhű bemelegítést letudva teljes izgatottsággal, jókedvvel rá is raboltam a térképre ->

Ekkor döbbentem rá, hogy megkegyelmeztek a rendezők, és egy Lindenberg makettet segítségül hívva bepasszírozták a pályát egy apróbb területre, jó sok ponttal. Nem kerítve túl nagy feneket a titokzatosságra az első pontunk rögtön egy a rajtból hibátlanul látszódó százegynéhány méterre lévő fa mellé bökték, így szem becsuk, száj kinyit és minden létező testnyíláson oxigénfelvétellel, tiszta erőből megdurrantva a rövid kaptatót már ott is teremtem. A kettesnek kicsit alámentem, mer a tucatnyi jellegfából rosszat néztem, de a belső optikai szenzoraim már akkoriban sem álltak a helyzet magaslatán. Majd a négyes pontra azért csak bemásztunk a rekketyésbe, ahol elég lehangoló látvány fogadott, de mivel már láttam, hogy az emberevő kúszó- és húsevő növények magukévá akarnak tenni, nem hibázhattam, villámgyors dugás és iszkiri. A nagy rémületben még plusz 3 szintvonalat és befaltam, ám a kis völgy remekül megfogott, így nagyobb hiba nélkül megúsztam ezt a mellé menést is. Eztán már csak a 7-es pontra mentem mellé, de ez is hamar korrigálásra került, majd a 8-11 közti átmenetek átlagosan 3 indiánszökdelés távolságban helyezkedtek el egymástól, úgyhogy ezekre hibázni sem lehetett. Az utolsó rizikós pont, a 12-es volt, amire emlékeim szerint Csabi pont kiszállt. Nem szándékoztam akcióhőst játszani, jámbor gyerek lévén, kihasználtam minden kis hajszál ösvényt, ami csak megmenthet a földön kúszástól, így megfontoltan zuhantam rá a pontra. Sejtettem, hogy nem állok itt rosszul, így ezt követően, már nem vállaltam be semmi rizikós birkózást a zöld részekkel. Mondjuk a jelek olyan miniatűrök voltak a térképen, hogy erős szemrángást kaptam a kiolvasásuktól. Kiérve a gyűjtő ponthoz, várt az utolsó feladat, természetesen a presztízs befutó szakasz gyeptégláinak világűrbe rúgása, ám Ralovich Kristóf sporttárs ebben már nem hagyott érvényesülni, amekkora dinoszaurusz lábai vannak, nem vehettem fel a versenyt Vele. Még ha a befutó győzelem nem is lett az enyém, de a bajnokság F16-os kategóriájának 7 bajnoki pontos birtokosa már én lettem, bő két perc előnnyel, így sikerült egy megfontolt futással szép befejezést kerekíteni a 2001-es évnek.