Zsebe Isti tájfutó és woodoo blogja

A bánkúti hegyi szakaszt követően folytattuk a VB-re a természetesen kiválasztódást, engedve a természet törvényeinek, Dízel (Dénes Zoltán szövkap – szerk. megj.) a Zajnát hegyeken akarta kimorzsolni az élet utolsó szikráit is az ereinkből. Sajnos nem éppen kipihentem érkeztem a mérkőzésre, így komoly fejtörést okozott milyen életösztön fog engem piacképes eredményre segíteni. A terep szerencsére gyerekkori parafíliám egyik célszemélyét képezi, úgyhogy gondoltam, ha már el kell porladnom legalább az anyaföldben helyezem magam örök nyugalomra, valószínűleg az egyik zergeszellentő hegyoldalban. Erre aztán nem kellett sokat várni, már a rajtba menet fél lábbal a ravatalozóban éreztem magam, bár amint láttam, mások sem kigombolt textilben olajozták magukat a 35°C-os parázsló júniusi szellőben. A rajt előtti másodpercekben Zoli még rám szólt, hogy ne essek neki nagyon pályának, kérdő tekintet és vertikális szemöldök elmozdulást kivívva belőlem, mintha legalábbis tudnék olyat. Nem várva további jó tanácsokra kitéptem a helyéről a festményt és nekifeszültem a feladványnak ->
nagyobb nézetért katt bele!
Az első pontnál drága másodperceket hullajtottam el azzal, hogy miközben szivattyúztam ki a testnyílásaimból a tűleveleket pont két szikla közé érkeztem és nem tudtam eldönteni, hogy jobbra vagy balra. Ismét beszivárogni látszott a politikai a sportba, én mégis balra mentem. Jól tettem, odataláltam. A kettes pont ismét generált volna némi dilemmát, de én ezt nem akartam megvárni, tehát maradt a konzervatív kb. egyenes. Innen a pontig valamilyen féregjáratban hömpölyögtem, és csak a pont előtti kis bányánál tértem vissza az észlelés világába, bár nem teljesen, hisz rossz gerincre vetődtem rá és további fél perc hiba árán tudtam csak korrigálni. Innen a 8-ig szalonképes tájokozódási futást performáltam, és az ottani leányzsivajhoz csatlakozva én is kicsit megkotortam a pontot, újabb fél percet elpotyázva. Innentől a célig számottevő hibával már nem akartam növelni öngóljaim számát, és a 14-esen 6 perccel utolért Kerényi Máté elhozta a felvilágosodást, hogy ez bizony nem csak nekem esik ilyen cudarul. 43mp hátránnyal a 2. helyen végeztem Baumgartner Máté mögött, és annak ellenére, hogy egy junior játékostól elszenvedett barack csattant a fejemen, ez az ezüst egy győzelemmel felérő ezüst lett, zöld utat engedve nekem a júliusi Bolygó Bajnokságra, Közép és Hosszútávon.
Ebből a parasztdöngölésből gondolom mások számára is nyilvánvaló, hogy a másnapi ébredésem hangjaira majdnem átdobta a szomszéd roki a járókeretét. Jöhetett a hasadó anyag és a tradicionális Éjszakai OB előtti délelőtti 4km-es átmozgatás, és az önmeggyőzés, hogy menni fog ez azért. A Pirtói homokozóba ígért 15,5km-es pályán a szabályzat szerint 80 perc alatt kellett volna átkucorognom magam, ami a tavalyi ONEB-nél fél perccel jobb kili átlagot kért tőlem számon erősen cinikus vigyorra késztetve. A dilettáns győztes idő lecsökkentés és az ennek ellenálló pályakitűző közös komédiájával nekem persze nem kell foglalkoznom, csak tennem a dolgom, úgyhogy szűnni nem akaró kíváncsisággal és tartalék akksival vártam a teljes sötétséget. Utóbbira a Nógrád Éjszakain elszenvedett Technikai K.O. miatt fanyalodtam, gondoltam talán kevesebbet vesztek egy sötétben depozással (akksi csere), minthogy jugoszláv határig botorkáljak abban a denevér sötétben. Időközben egy Egyiptomi-Pirtói közös rendezésű 10 csapás kezdett kibontakozni a légtérben, és kicsit tartva, hogy hamuvá éget valakit a percenkénti 40 villámcsapás egyike, 1 órás kényszerpihenőt kaptunk, amiből már kiszámoltam, hogy rám beza fél 1kor kerül sor, az éppen ideális alsóbéltáji mozgolódásaim közepette. A felszabadult 1 órában megnéztem bátyám rajtját, aki kvázi 3:50-ben beledőlt a vaddohányba, sajátos taktikáját valószínű a fokozatos lassulásra építette. No ebből volt hová. Én kevésbé Hűbele Jenőként össz. 10 percet melegítve a rajtvonalon a szelíd erőt képviseltem, tartva a méretes kiszállásoktól.

nagyobb nézetért katt bele!
Meglátva az első pontot tudtam, ezt vagy kikapom, vagy csatlakozom az éjszakai életet élő talajlakók párzási rituáléihoz. Sikeresen odanavigáltam és meg is nyertem az első átmenetet, úgyhogy itt kellett volna lefújni a találkozót. A kettest próbáltam reszelni amilyen egyenesen csak lehet, csak azzal nem számoltam, hogy az ádámcsutkámig érő kattyosban kétszer fogok elmenni a pont mellett 5 méterrel. Nem estem extázisba, inkább pancserkodtam tovább. Máig tisztázatlan körülmények között félrehordott a lábam és sikerült 3 percre feltornáznom az addig elkövetett hibamennyiséget. Kértem a nyakamba egy nyugtatólövedéket, és összevakarva magam a 7-ig pöccre jött minden. A pillangó nagyszárnya tartogatta bokrokkal szőnyegbombázott libalegelője újabb kóser falatokat ígért. A 8-asra menet egy pillanatra elvesztettem a fonalat, úgyhogy horgonyt csörlőztem a homokba és pár másodperc alatt kibogoztam merre lófráltam el. Integettem a 10-es pontnak, majd begyűjtöttem Gyalog Zolit, aki hűséges árnyékként követett mindenhová. A pillangó kisebbik szárnyát sikerült hibátlanul lekövetnem és ha vagonomat nem számolom megnyerve azt a szakaszt, magamhoz ragadtam ismét a vezetést. A 22-es felé bekövetkezett az elkerülhetetlen, nyomtam egy arcizom megfeszülős guggoló pihenőt, majdnem 25 mp-et eltrónolva a homokdűnén. A 23-asra fájdalmas hibával fűrészeltem tovább magam alatt a fát, újabb bő percet otthagyva. A 25-ösön a kettes pont jelenetét dia vetítették nekem újra, mikor a karikán belül vártam a pirkadatot, mire bevillant az a szakadék pont. A 27-esere nem nagyon örvendtem, hogy ennyit kell úton futni, abban a keréknyomban többször fejeltem a homokba, mint egy erre szakosodott óvodás. A hátsó kiskörben újra lehetett térképezni, és ugyan hiba nélkül ez sem ment, de komoly képszakadás nélkül sikerült elkotródnom a célig. A levezető bekocogásnál a bőrömön éreztem Fortuna kacagását, mint kiderült nem véletlenül. 1 perccel csúsztam le a győzelemről a közel 2 órás rangadón, miközben 2 percet hibáztam csak karikán belül. Szabó kollégám jobban koncentrált, győzelme tehát megérdemelt és ez jól van így, de ez az újabb ezüst az előző napi futammal ellentétben felért egy méretes zakóval, nekem pedig tovább tart az 5 éves nyeretlenségi szériám egyre távolabb sodródva Pavló rekordjától. Még az sem tompított az éppen beledőlni készülő kardom hegyén, hogy továbbra sem tudtam lecsúszni a felnőtt Éjszakai OB dobogójáról, amit az elemúlt 6 évből ötször végigfutottam.

Persze most nagyon földet lapátolni magamra nincs időm, hisz hétvégén jön minden váltók nagyanyja a Jukola váltó, ahol a 371-es rajtkockán fog belőlem darált húst készíteni az 1684db bajtársam a tömegrajtban. Drukkoljatok az életemért!